IV. Johannus Nap | Veszprém
Időpont
Idén is megszervezi a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület a hagyományos Juhannus-napi programjait június 24-én, aminek az egyik leglátványosabb része az lesz, amikor egy égő tutajt engednek el a veszprémvölgyi Csónakázó-tóban.

Idén már negyvenedik születésnapját ünnepli a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület (VEMAFI), bár a városban az északi kultúra iránti kötődés ennél is régebbre nyúlik vissza. Még a rendszerváltás előtt Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója és első rektora, valamint Zámbó István karnagy voltak azok, akik elsőként nyitottak ezen kultúra felé, habár akkoriban egyesületet és formális kapcsolatot még nem lehetett kialakítani, csupán a Szovjetunió városaival.

A programok délután öt órakor kezdődnek, amit Urkuti György nagykövet, a Magyar-Finn Társaság elnöke nyit majd meg. Utána megrendezik a hagyományos és szintén finn minta alapján az asszonycipelő versenyt, valamint csizmahajító versenyt.

Idén is lesz Juhannus-napi futóverseny a VEDAC társszervezésében, újdonságként pedig zenés programokkal is készülnek. Ilyen lesz az Országos Musical & Operett Kurzus növendékeinek előadása, valamint a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság hangversenye a Jezsuita templomban.

Ahogy pedig már Szoboszlai András említette, este nyolc órától idén is meggyújtják a fáklyákat, amivel a menet a Hotel Villa Medicitől indul a tóig, ott pedig fél kilenckor fellángol a csónakon kialakított máglya is, a Juhannus-nap fináléjaként a lenyugvó Nap fényében.

 

Veszprémbe tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva