Nagy Tibor és családja az állattartásban egy olyan szegmenst talált, amelyet nagyon kevesen gyakorolnak. E ma már ritka, különlegesebb, őseinktől kapott háziállatfajták genetikai kincsének megőrzése a célja.
Nagy Tibor és az almafa
Megkeressük, hogy mit találunk
– Azokkal az állatfajokkal és fajtákkal foglalkozom, amelyek ritkábbak, veszélyeztetettek lettek az elmúlt időszakban, vagy épp kevésbé voltak ismertek. Ezek a régi magyar parlagi fajták szépen lassan, az évtizedek során gyarapodtak, szaporodtak – világít rá Tibor, hogy miért pont cigája juhokat, bakonyi sertést, kárpáti borzderes tehenet vagy túrmezei sertést nevelget családjával. – Az őseimnek minden bizonnyal volt jelentősebb állattartása, de a szüleimnek nem. Budapesten születtem, de onnan régóta elköltöztem és az életem nagy részét a gazdálkodás tölti ki. 15 éve lakunk itt és költöztettük ide állatainkat Bács-Kiskun vármegyéből, ahol sokkal szélsőségesebb éghajlatú terület volt a gazdálkodásunk színtere. Aszályos időben méterenként volt egy fűszál, míg esős időben pedig méter mély víz állt a legelőkön. Gara, Csátalja és Bácsszentgyörgy települések határában gazdálkodtunk. Ideálisabb helyet kerestünk az állatainknak és néhány év keresés után megtaláltuk ezt a területet, az egykori bakonyi – szentgáli tanyavilág helyén. Évek alatt telepítettük át ide az állatainkat és az életünket: lépésről lépésre épült föl a birtok mai szerkezete. A kicsike kevésből bővül lassan. Nem örököltünk földet, nagy vagyont. Egyből lett a kettő, kettőből a három – csak így lehet, szépen lassan fejlődni, sok munkával, cserével, utánajárással. Ennek nagyjából a végére értünk. Volt egy elképzelt állatállomány, amit szerettünk volna, ez nagyjából rendelkezésre áll. A következő, mellette futó terv az volt, hogy ennek az állatállománynak legyen minőségi és mennyiségi takarmánya, legelője, elhelyezése. Nagyjából ez is megvan. A takarmányunk nagy részét, a szénát mi állítjuk elő, a minimális egyéb táplálékot cseréljük vagy vásároljuk. Mert én nagyon szeretek csereberélni – mondja nevetve Tibor.
A nagy kiterjedésű birtokon számtalan kapu található, ezeket gondosan nyitni-zárni kell
Egy nagy utazást kezdünk a szűk 600 hektáros birtokon, a Házigazda pedig folyamatosan mesél állataikról, történetükről, miközben keressük a nap elől a fák alá húzódó juhokat vagy épp meglessük a báznai sertéseket, az anyakocát és a kismalacokat, ahogy jóllakottan pihengetnek. Séta közben mellénk szegődik egy nagyon barátságos túrmezei sertés. Ezt a nagyon alacsony számban előforduló régi fajtát ma már horvát nemzeti kincsként tartják számon, mely egykor a még magyar fennhatóság alatt álló Száva-menti területen alakult ki.
Közben egy másik fajtát is mutat a házigazda.
– A bakonyi sertés ma már nem létező fajta. A visszatenyésztés volt a célom. Ez úgy történik, hogy megnézzük a külsejét, megpróbáljuk fölkutatni, hogy miből alakulhatott ki és elkezdünk játszani a meglévő genetikával.
Báznai baba malac
A szabad ég alatt
A cigája juhok kerítéssel körülvett területen vannak, magukra legelnek. Ápolásuk, kezelésük, minden tavasszal történő nyírásuk igen nagy feladat. A legelőkert másik szegletében szürkemarhák lesik jöttünket. Minden állatnak és állatfajnak van különlegessége ezen a birtokon. Ezek a szürkemarhák valóban ritka példányok, mert a Trianoni békediktátum következtében a mai Szerbia területére, a Vajdaságba szakadt vérvonal található itt, amely a mai magyarországi állománytól genetikailag elkülönülten fejlődő fajtatiszta szürkemarha. Az egyik tehén rendszeresen ikreket ellik.
– Itt nincs két egyforma nap, de még hasonló sem. Természetesen konkrét feladatok vannak, és amikor tehetem, kijövök a legelőkerti állatokhoz. Az egész gazdálkodásunk szervezettsége azon alapszik, hogy viszonylag nagy állatállományt viszonylag kevés erőforrással tudunk kezelni. Állataink nincsenek istállóban. A juhok jellemzően az ellési időszakban vannak tető alatt, ami a tél második felét jelenti. Előtte, utána mindig a szabad ég alatt élnek. A hucul anyakancákat egy hétre be szoktuk hozni a csikójukkal az ellés után. A csikóval az első héten nagyon intenzíven barátkozunk. Ez a csikókkal való emberi kapcsolatfelvétel miatt fontos. A szürkemarhák, bivalyok soha nem jönnek tető alá. Van egy jogszabály által előírt tető követelmény, de ezt sosem veszik igénybe, ahogy a csődörménes egyedei sem.
A csődörménesben jelenleg 60 mén él együtt, szinte vadon. Ez a tartásmód nagyon hasonlatos ahhoz, ahogy egykoron az állatok éltek. Kőkemény szelekcióval tartják és válogatják az állatállományt.
A birtokon élő állatok lehelyezése sem véletlenszerű. Tartásuknál az is szempont, hogy folyamatos mozgásban legyenek a lovak télen is nyáron is. Így a méneknek körülbelül 3 kilométert kell egyetlen egy iváshoz megtenniük, mert a legelőkert egyik végén etetik őket téli időszakban szénával és a másik oldalon található a víz. Az így megtett mindennapos vándorlás hasonlatosabbá teszi a mozgásmennyiségüket a természetben élő vadlovakéhoz, ezzel egészségesebb felnövekedést, kondíciót biztosítva nekik.
Vissza az időben
Tiborék bő 20 évvel ezelőtt juhokkal kezdték a gazdálkodást. Azóta a juhok száma csökkent, a lovaké erőteljesen gyarapodott, ahogyan a marháké is.
– Nem tudom úgy elképzelni a gazdálkodásunkat, hogy ugyanezt csináljuk csak modern fajtákkal – mondja Tibor. – Nagyon fontos tapasztalatunk, hogy manapság, amikor a modern, az intenzív, a gyár-szerű elállítású egyedekből készült termékek uralják az élelmiszerkínálatot, megjelent az az igény, hogy az emberek hajlandóak többet adni a kevesebb, de jobb minőségű, természetesebb előállítású termékért. Nálunk nincs ipari, intenzív takarmány. Úgy próbáljuk az állatainkat tartani, ahogy tarthatták 500 évvel ezelőtt. Egyszerűen próbáljuk csinálni. Sokadik generációban születnek és nevelkednek nálunk lovak, juhok, baromfik. Sikerült újabb és újabb úgynevezett stabilizációs szelekcióval megtartani ezeket az állatokat abban a minőségben, amilyen minőségben létezniük kell. Gyógyszert és egyéb vegyi anyagokat csak nagyon indokolt esetben adunk állatainknak.
A kancaménesben nagyjából száz tenyész- és növendék kanca él jelenleg, immáron az 5. generáció legelészik a füves réten. A 25 éves kort általában megérik, a 30-at pedig általában nem.
A hucul lovak békés jószágok. Nem túltenyésztett fajta, idegrendszere stabil, jól és gyorsan tanul, edzett, nem beteges. Havasi, hegyi munkaló, amely egykor erdei, hátas, málhás, fogatos munkát végzett. Nem a leggyorsabb és túl magasra sem ugrik, de egy paraszti gazdaságnak például univerzális segítsége lehet és a mai hobbilovas céloknak is tökéletesen megfelel.
Fenntartani a génállományt
Néhány héttel ezelőtt került megrendezésre a Hucul Lovas Baráti Találkozó Nagy Tibor birtokán. Magyarországon körülbelül 20 csoportosulás, illetve 70-80 magántartó tart hucul lovakat. A találkozón 35 ügyességi akadályt kellett teljesíteni a lovaknak. Idén negyven versenyző volt a megmérettetésen. A találkozó célja, hogy ennek a lófajtának a fizikai és idegrendszeri sajátosságai edzésben maradjanak, hiszen olyan jellegű akadályok vannak kitalálva, amilyenekkel régen munka közben találkoztak a lovak: pallón, szakadék fölött átmenni, patakon átgázolni, az ember által végzett munkát segíteni. Ezek a típusú munkák, feladatok ma már nincsenek, mert az erdőgazdálkodás gépesítve, üzemesítve van. De a ló, amely ezeket a munkákat tudta és ezek az információk benne vannak, az megmaradt, génjeiben hordozza ezt a tudást.
– Bármikor fordulhat a világ úgy, hogy nem lesz egy csepp gázolaj sem. Ha véletlenül így alakul, akkor kell egy nagy levegőt venni és elindulni a lovakkal. Szántani, közlekedni – vélekedik Tibor. – A jövő autógyára itt van. Hozhatja ezt is a jövő, ezek az állatok rendelkezésre állnak nehéz helyzetben. A II. világháborúban határvadász századok voltak, amelyek lóval közlekedtek, ellátmányt, lőszert, fegyvereket szállítottak. Még élnek emberek, akik ilyen helyzetben ezekkel a lovakkal dolgoztak. Romániában csak a 2000-es évek elején szüntették meg a lovas határőrséget. Még élnek azok közül a lovak közül, akik ebben a militarizált környezetben voltak kiképezve.
A birtokon mindegyik lónak van neve. Kárpáti vizekről kapnak a kancák nevet és kárpáti hegycsúcsokról a mének – kivéve azok, akik névvel érkeznek. A ménest a vezérkanca irányítja. Befolyásolja a ménes mozgásait, a legelés irányát, az ivás időpontját, a csikók nevelésében, és a kancák közti konfliktusok, dominancia viták rendezésében is részt vesz, ahogy a vadon élő ménesek esetében is.
Tibor ars poeticája, hogy azt a minőséget igyekszik megőrizni, fenntartani a birtokán, amelyet az emberi társadalomban már nem lehet. – A lovak társadalmát össze lehet hasonlítani az emberi társadalommal. Ahogy a lovak éltek 500 évvel ezelőtt és ahogy az emberek éltek 500 évvel ezelőtt és ahogy most élnek. Rossz látni, hogy arra van befolyásunk, hogy az állatgenetikai értékeket megtartsuk vagy befolyásoljuk, de az emberi értékek sorvadnak, pusztulnak. Az emberiség a jelenlegi hozzáállással egy öngyilkos vonaton ül, ami hajt a szakadék felé. A lovak nincsenek ezen a vonaton. Ők voltak már akkor is, amikor emberek és autók nem, és szinte biztos, hogy lesznek, amikor emberek és autók már nem lesznek. Nem a múlt értékeit gondozgatjuk, hanem a jövőnek tartalékolunk értéket és lehetőséget, egy élhetőbb élet reményében.
Nézd meg a Birtokon készült képeinket!
A Balatonra tömegközlekedéssel is lejuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu
