Marosi Gábor | 2024.06.23. 18:00
A déli part olcsóbb, drágultak a belépők
Pár száz forinttal ugyan, de emelkedett a strandbelépők ára több fizetős balatoni fürdőzőhelyen is. Leggyakrabban 10-15 százalék az eltérés tavalyhoz képest, de van olyan strand, ahol 50 százalékkal drágítottak. Az általunk megkérdezett településvezetők szerint ekkora emelés nem riasztja el a turistákat.

Pár száz forinttal ugyan, de emelkedett a strandbelépők ára több fizetős balatoni fürdőzőhelyen is. Egy fizetős és egy szabadstrand közül választhatnak azok, akik Balatonvilágoson szeretnének megmártózni a Balatonban. A település fizetős strandján 800 forintról 1200-ra változtatták a felnőttek napi belépőjegyét. A gyerekekét 200, a családit 500 forinttal emelte meg a strandot üzemeltető vállalkozás. Érdeklődésünkre elmondták, nagyon sokat fejlesztettek az elmúlt hónapokban, ezért is gondolták úgy, hogy módosítják áraikat.

Fotó: Nemeth Levente

 

A balatonlellei Napfény strandon is más árakkal lehet találkozni júniustól. Kenéz István polgármester elmondta, a víz és az áram díja megemelkedett, és más költségeik is magasabbak lettek, emiatt muszáj volt változtatni a tarifákon.
– Körbejártuk a környéket, felmértük, milyen árakkal dolgoznak mások, és azt tapasztaltuk, hogy szinte mindenhol jóval többet kérnek el – emelte ki Kenéz István. – Sok helyen már évekkel ezelőtt magasabb volt a belépőjegyek ára, mint nálunk. Úgy látjuk, ekkora mértékű árváltozást még elviselnek az emberek, és nem riasztja el őket attól, hogy a fizetős strandot és az ottani szolgáltatásokat igénybe vegyék – tette hozzá.
A település polgármestere kiemelte, hogy már az előző hétvégén is nagyon sok turista érkezett a városba, az igazi rohamra azonban az iskolai szünet kezdetétől számítanak. Balatonlellén a fizetős mellett négy ingyenes strand is található.

Fonyódon is több strand közül választhatnak a településen üdülők. Ezeknek nagy része ingyenes, kettőn azonban belépőt szednek. A kutyás strandon és a Sándortelepi Panoráma strandon kell jegyet váltani. Hidvégi József polgármester elmondta, nem emeltek a strandbelépő árán, mert a jelenlegi összeg fedezi azt a költséget, amelyet az üzemeltetésre fordítanak.

Balatonbogláron egyetlen fürdőzőhelyen sem kérnek pénzt a vendégektől. Mészáros Miklós polgármester érdeklődésünkre azt mondta, ez egy régi hagyomány, amit a nehezedő feltételek ellenére, a következő években is szeretnének fenntartani.
– A fenntartási költségek jelentősen megemelkedtek, és sok pénzt emésztenek fel, de nem engedünk ebből – hangsúlyozta. – A fizetős parkolást viszont azért vezettük be, hogy az abból befolyt összeget a strandokra tudjuk fordítani. Ebből tavaly bruttó 100 millió forint volt a bevételünk – tette hozzá.

A Balaton északi oldalán is változtak a fizetős strandok tarifái. Balatonfüreden az Esterházy Strandon az egyszeri felnőttbelépő 2100-ról 2250-re, a Kisfaludy Strand egyszeri felnőttbelépője 1700-ról 1900 forintra. Alsóörsön a felnőttbelépő öt százalékkal drágult, 2000-ről 2100 forintra változott. A gyermek- és nyugdíjasbelépőn nem változtattak.

 

Fotó: Nemeth Levente

A déli part strandjainak fizetős strandok árváltozásai

Fonyód Sándortelepi Panoráma Strand

2023

2024

Felnőtt

950 Ft

950 Ft

Nyugdíjas

480 Ft

480 Ft

Diák

480 Ft

480 Ft

Családi jegy

2.400 Ft

2.400 Ft

Balatonvilágos Községi Strandfürdő

2023

2024

Felnőtt

800 Ft

1.200 Ft

Nyugdíjas

600 Ft

800 Ft

Gyerek

600 Ft

800 Ft

Családi jegy

3.000 Ft

3.500 Ft

Balatonlelle Napfény strand

2023

2024

Felnőtt

1.400 Ft

1.600 Ft

Gyerek

600 Ft

800 Ft

Családi jegy

3.200 Ft

3.500 Ft

Balatonmáriafürdő Központi Fizetős Strand

2023

2024

Felnőtt

1.100 Ft

1.300 Ft

Gyerek

800 Ft

1.000 Ft

Családi jegy

3.200 Ft

3.900 Ft

Forrás: önkormányzatok

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva