likeBalaton.hu | 2024.07.08. 14:00
Gryllus Dániel: rangos fellépők a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön
A Neil Young Sétány koncertjével július 17-én kezdődik a Fatemplom Fesztivál Magyarföldön.

– Rangos szereplőgárda érkezik az őrségi településre. Három napon át szabadtéri és templomi zenés programok, illetve világi és egyházi előadások váltják majd egymást. Fotóimból – Ahogy a telefonom látta címmel nyílik majd kiállítás – mondta Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, a fesztivál egyik alapítója.

Érdeklődő a Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő életét bemutató fotókiállításon a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án
Fotó: MTI/Varga György

 

A zalai vármegyeszékhely művészei és együttesei – köztük a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar – is rendszeresen részt vesz a fesztiválon. Idén különleges műsorral is készülnek: Mátyás István és Tóth László két zongorán játszik Bach- és Mozart-versenyműveket.

A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án. Középen Sándor János karmester
Fotó: MTI/Varga György

A hangversenyt követően a Csík Zenekar ad koncertet

Az estet Rátóti Zoltán és Mátyás István Legendák Assisi Szent Ferenc gyermekkorából című előadásával zárják. Szombaton Sőregi Anna Széki versek című lemezéről mutat be részleteket

majd az alapításának 55. évfordulóját ünneplő Kaláka lép színpadra.

 

 

Ezt követően a Ripoff Raskolnikov Band muzsikál a közönségnek. Vasárnap délelőtt ökomenikus istentiszteletet tartanak, ahol a szolgálattevő lelkészek mellett a fesztivál résztvevői is közreműködnek.

A programsorozatot délután Lakatos Mónika, Szirtes Edina Mókus és a 4 Bones, valamint Berecz András fellépésével folytatják.

Budapest, 2021. október 6. Az idén Erkel Ferenc-díjjal kitüntetett Szirtes Edina Mókus hegedûmûvész, énekes egy óbudai próbateremben 2021. október 5-én. MTI/Cseke Csilla

Szirtes Edina Mókus hegedűművész, énekes
Fotó: MTI/Cseke Csilla

A háromnapos fesztivált zenés irodalmi összeállítással zárják

Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös együttes Arany János és Petőfi Sándor levelezésére épülő koncertet adnak.

Látogatók hallgatják a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar koncertjét a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án
Fotó: MTI/Varga György

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép: A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án. Középen Sándor János karmester
Fotó: MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva