– Sokat éltél külföldön, de biztosan vannak gyerekkori emlékeid balatoni nyaralásról.
– Természetesen, az egyik például Balatonkeneséhez kötődik, ugyanis ott nyaraltunk a Magyar Hajó- és Darugyár üdülőjében. Nagyon jó kislánynak számítottam, szófogadó voltam, és általában nem vettem részt semmi tiltott dologban. A többi gyerek viszont állandóan a rosszaságon törte a fejét, és csak úgy fogadtak be, ha én is kitalálok valami csalafintaságot. Feldobtam az ötletet, hogy gyűjtsünk békákat, vigyük be a szobába, és ott játszunk velük. Ennek mindenki örült, úgyhogy rengeteget összeszedtünk, és bevittük őket a fürdőszobába. Persze, hamar meguntuk ezt a játékot, így ott hagytuk őket. A békák egy idő után önálló életet éltek, és a nyitva hagyott ajtón keresztül visszaindultak a természetes közegükbe. Végül az egész üdülő békákra vadászott, a szülők pedig keresték a felelőst. Jelentkeztem, de senki nem akarta elhinni, hogy én, a mintagyerek voltam a főkolompos.
– Azóta megkomolyodtál…
– Azért azt nem igazán, de igyekszem felelősségteljesebb lenni.
– A Marcellina Pjt-vel is sokszor koncerteztek a Balaton körül, a zenekar billentyűse, Molnár János vak volt. Az ő emlékére szervezed a Fehér Éjszakák koncertsorozatot?
– Már a nyolcvanas években is többször koncerteztünk a Vakok Intézetében, a bevétellel segítettük a gyengénlátókat. Ez az új projekt is ezt a hagyományt viszi tovább, illetve emléket állít zenész társamnak, ezért is nagyon fontos számomra. A koncertek bevételét a látássérültek olyan okos telefon vásárlására fordítják, melyek képesek futtatni vakokat segítő applikációkat (pl. beszélő programokat), de jut még pénz olyan kifejezetten látássérülteknek készült pingpongasztalra, amely könnyebbé teszik a rászorulók életét.
– A Fehér Éjszakák elnevezés a fehér szaxofonodra asszociál?
– Részben igen, de a fehér bot a vakok jelképe, és Jani (Molnár János) mindig azt mondta, hogy ő csukott és nyitott szemmel is fehér fényeket észlel, tehát ebből a háromból lett a Fehér Éjszaka elnevezés. A pluszt pedig az adja, hogy mi is fehér ruhában lépünk fel, és a közönségnek is ez a szín dress codeja.
– Kirobbanó formában vagy, tele vagy energiával, a közösségi oldaladon bikinis fotókat is láttam rólad. Honnan ez a sok életerő, vidámság?
– Mindig igyekeztem pozitívan és vidáman élni, de pár éve rájöttem, olyan kevés időt kapunk az élettől, hogy nem akarok egy percet sem feleslegesen elpazarolni. Elhatároztam, hogy csak azzal fogok foglalkozni, ami igazán örömöt okoz. Szerencsére ez nem kevés, ha azt teszem, amit szeretek, az rengeteg energiát szabadít fel bennem, és ezáltal másokban is.
– A pozitív életérzés azért kevés, hogy valaki úgy nézzen ki, akár több évtizedet is letagadhatna… Figyelsz az étkezésre, edzésekre vagy a rohanó életviteled elég a karbantartásra?
– Sokan hiszik rólam, hogy ilyen típus vagyok, de azért én is kontrollálom magam. 20 éve van egy etalon tesztnadrágom, ami ha kezd szűkülni, akkor rögtön beiktatok egy gyümölcs- vagy folyadéknapot. Tehát soha nem került rám 5 kg-nál több felesleg, így nem kellett kínlódnom hosszú távú fogyókúrákkal. De a szüleimnek köszönhetem a legtöbbet, az ő génjeik csodával érnek fel.
– Sok mindenre készülsz, dolgozol több új ötleten. Melyek a legfontosabbak most, amit szeretnél megvalósítani?
– Hosszú távú tervem, hogy a Vakok Állami Intézete alapítványának rendszerességgel tudjak segíteni és ennek elég sok mindent alá rendelek. Talán ezzel tudok valami maradandót teremteni. Akit érdekelnek a terveim az a http://marcellina.net weben, illetve a Facebookon megtalál.
Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotók: Marcellina
Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a képre a többi interjúért!
