Mészáros Annarózsa | 2024.08.05. 10:00
Rendhagyó séta a zene bűvöletében
Egy forró nyári napon Bősze Ádám zenetörténész, megannyi muzsikus és szép számú látogatósereg vette nyakába Keszthely városát, hogy egy rendhagyó zenetörténeti sétán részt vegyen.

Budapest, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pápa, Pécs és Szeged után Keszthelyen andaloghattak a zenerajongók, hiszen a séta szervezőinek célja megismertetni a helyi közösséggel azokat a nagy muzsikusokat, zeneszerzőket, akikre nem csupán ők, hanem a dédunokák is emlékezni fognak.

Forrás: Dömötörfi Nóra

Ez a séta három dolog miatt volt különleges: az első, hogy Keszthelyen soha nem volt még ilyen jellegű városséta, a második a kísérőzene, hiszen Fülep Márk fuvolaművész is pont ezen a héten tartotta Keszthelyen zenei táborát és növendékei színesítették a délelőttöt. Harmadrészt más sétán csak kívülről tekintették meg az érdeklődők a szóban forgó helyeket, s ez alkalommal a Festetics-kastély könyvtárába is bebocsáttatást nyert a közönség.

– A Helikoni Múzeumnak két értékes kotta is a birtokában van, ezek tükrében Rossecki Györgyre és Anton Stadler-re emlékezünk – mondja Bősze Ádám, a séta vezetője.

Forrás: Dömötörfi Nóra

A rekkenő hőség senkit nem riasztott el a városi bandukolástól, az egyes megállókban pedig a muzsika szolgált frissítőül. A közönség bármit kérdezhetett nem volt tabu vagy titok, Ádám pedig válaszolt. A séta Goldmark-háztól indult a Sétálóutcán át a Festetics-kastélyig, majd ugyanezen az útvonalon vissza a város Fő teréig, ahol is a Szentháromság-szobor tornyosul – itt szó esett Szent Kristóf legendájáról. Innen a Kacsóh Pongrác utcába vezetett az útvonal, megemlékezvén arról, hogy a zeneszerző itt írta a János vitézt. Bartók és Kodály szelleme is felelevenítésre került. Keszthely város egyik éke a Zenepavilon, s adta is magát a helyszín, hogy a parkzenék kultúrájáról szó essék – fuvolazenével társítva pedig telitalálat fülnek és szívnek egyaránt.

Forrás: Bősze Ádám

Nagy zenészek, nagy szerelmek – ismét

– Szeptember 17-én a Nagy zenészek, nagy szerelmek Puccini epizóddal jövök majd Keszthelyre, ismét a Balaton Színházba, s remélem, hogy legalább akkora sikere lesz az előadásnak, mint tavasszal a Mozartnak volt – tett említést az őszi terveiről Ádám. – A sorozatban a zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük kerül nagyító alá. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.

Puccini – lehetne ez akár a főszereplő neve is, de most csupán vezetéknév, hiszen az általa legvonzóbbnak tartott hölgyeken keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponista néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Borítókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva