Hajdú Marianna | 2024.08.21. 12:00
Te is átevezted a Balatont Fonyód és Badacsony között?
A 2024-es átevezésen szombaton mintegy 170 hajóegység vett részt 250 fővel. 10 kilométeres klasszikus távon, valamint a Fonyód-Balatonfenyves-Fonyód-Badacsony-Fonyód távon megtett félmaratonin is indulhattak a résztvevők.

A Klasszikus Balaton Átevezés 13 éve indult útjára Fonyódon, és azóta minden évben a balatoni vízi sportok szerelmesei gyűlnek össze, hogy megküzdjenek a Balaton hullámaival. Az esemény célja, hogy a résztvevők élvezzék a balatoni tájat, és biztonságos keretek között élhessék át az evezés örömét.

Az idei kihívások és élmények

A 2024-es átevezésen mintegy 170 hajóegység vett részt, közel 250 fővel az indulók között. Lehel László, a verseny főszervezője elmondta, hogy az esemény a hagyományoknak megfelelően zajlott, a biztonságot vitorlások és motoros hajók biztosították.

– A legfontosabb számunkra, hogy a résztvevők élvezzék a Balatont, és lássák belülről is ezt a csodálatos tavat – mondta a főszervező.

Minden résztvevőnek élmény az esemény

Végh Mariann, aki immár több éve indul a versenyen, idén is nagy lelkesedéssel készült.
– Minden évben ott vagyok a dobogón, nem szeretem beérni kevesebbel, ezért most is mindent meg fogok tenni – mesélte Mariann, aki idén a félmaratoni táv női kategóriájában bizonyult a legjobbnak.

A Fancsali család is emlékezetes élményként számolt be a versenyről, ahol a gyermekek örömmel vettek részt a klasszikus távon.
– Nem a győzelemért jöttünk, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat – fogalmazott Tibor, a családfő. A két lányával első alkalommal indultak, és mindannyian izgatottan várták a versenyt.

Guthék, a fonyódi család is nagy lelkesedéssel készült.
–Kislányom, Johanna most ül először kajakba, és reméljük, hogy két óra alatt sikerül megfordulnunk – mondta az édesapa, aki már főiskolás kora óta rajong a kajakozásért.

Mátrai Mária és párja, Vönöczki András, Ábrahámhegyről érkeztek, és egy klasszikus evezős csónakkal vágtak neki a Fonyód-Badacsony-Fonyód klasszikus távnak.
– Nagyon gondosan készültünk, mindent összekészítettünk egy vízhatlan táskába, de az utolsó pillanatban otthon felejtettük – mesélte nevetve Mária.

Eredmények és díjazottak

Az idei verseny kiemelkedő eredményeket hozott. A Leggyorsabb Fonyódi kategóriában Konkoly Kristóf diadalmaskodott. A Félmaraton női versenyét Végh Mariann nyerte, míg a férfiaknál Józsa Henrik bizonyult a legjobbnak. A Klasszikus távon a nőknél Töreky Babett, a férfiaknál Seemann Tibor ért be elsőként a célba. Kajak kettesben Kolbe Árpád és Rónay Balázs párosa végzett az élen. A Leggyorsabb egyéni versenyző címét Mikola Gábor szerezte meg.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Németh Levente/sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva