Koszorus Rita | 2024.09.27. 12:00
Hihetetlen átlag a Balatonnál: 12 000 alkalommal segítettek a mentők
Baleset, vízbe fulladás, újraélesztés – rengeteg szorult helyzetben kellett helytállniuk a mentőknek a Balatonnál, ahol az idei nyáron először szervezte meg az orvosi ügyeletet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A nyári szezonban 12 ezer esetet láttak el.

Önkéntesek is dolgoznak annak érdekében, hogy a nyaralók biztonságban legyenek, valamint a tó körül orvosi ügyeleti ellátás is van. Ezt korábban a települések és a helyi járóbeteg-ellátó intézmények szervezték, az idei évtől azonban a központi ügyelet vette át a feladatot, amelyet az Országos Mentőszolgálat irányít.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

– A nyári időszakban a balatoni mentőellátást és az ügyeleti ellátást egyaránt megerősítettük. Ennek során június második felétől Balatonbogláron az ügyelet éjszaka és hétvégén is működött, Siófokon és Balatonfüreden pedig megnöveltük a betegellátó kapacitást annak érdekében, hogy a betegek az ügyeleti ellátóhelyen jelentős várakozás nélkül kaphassanak ellátást, továbbá június elsejétől a vegyes ügyeleti ellátóhelyünk mellett hétvégente dedikáltan gyermekügyeleti ellátóhelyet is indítottunk Keszthelyen, közölte a mentőszolgálat. Emellett megerősítették a mentőellátást is, ami egyfajta védőhálót jelentett a nyaralóövezetben.

Balatonbogláron működött ügyelet nyáron, ahol a járóbeteg-ellátó épületében kapott helyet.

– Kicsit csökkentett üzemmódban, de helyben látják el a betegeket nyáron, mondta megkeresésünkre Mészáros Miklós polgármester. A legmozgalmasabb időszak, a főszezon zökkenők nélkül ért véget Balatonbogláron, ahol az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekezett javítani az ellátás körülményein, ezért klimatizáltuk a helyiséget, tette hozzá a városvezető.

Fotó: Góz Lilla

Fonyódon nem volt ügyelet a szezonban, ugyanis onnan elkerült az ellátás Boglárra. – Ez érzékenyen érintett minket, mert korábban jól működött az ügyelet, amit Balatonfenyvessel közösen szerveztünk, mondta Erdei Barnabás alpolgármester. Hozzátette: úgy tudja, itt is zökkenőmentes volt a nyár, de a helyi mentőknek rengeteg dolguk akadt. – Úgy gondolom, hogy az alapkoncepció jó, hogy a mentők besegítenek a munkába, tette hozzá.
Az Országos Mentőszolgálattól megtudtuk: a nyári szezonban június és augusztus között tizenkétezer esetet láttak el a mentők a Balatonnál.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva