Győrffy István | 2024.10.05. 12:00
Szeretik a vendégek Vonyarcvashegyet, ahol most pihenőpark is épül
Gyönyörű őszi napsütésben szinte hihetetlen, de pár hete itt még óriási vendégsereg foglalta el az árnyas pázsitot, a part menti sekély vizet, a napozókat, vagy száguldott vízisível a tó hullámain, a húzó szerkezet alatt, ma pedig a végtelen nyugalom ölel át bennünket a békés vízparton, Vonyarcvashegyen.

Vonyarcvashegyen, a part menti kerékpárúton biciklisek kerekeztek, közülük sokan megálltak a Szent Mihály-domb alatt, hogy felsétáljanak a fogadalmi kápolnához, s elidőzzenek a 40 halász csodálatos megmenekülésének emlékhelyén, nem utolsó sorban gyönyörködjenek a kilátásban.

Vonyarcvashegy

Vonyarcvashegy fogadalmi kápolnája

– A strandunkon közel kétszázezren voltak a nyári hónapokban, a kerékpárúton pedig éves szinten 120 ezren bicikliztek végig a községünkön. Ezek a számok is igazolják, miért fordítunk nagy figyelmet a turizmusra, miért teszünk meg mindent azért, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatással fogadhassuk a vendégeinket. Strandunk idén is a legmagasabb elismerésekben részesült. 2024-ben a Kék Hullám Zászló ünnepélyes díjátadójának Vonyarcvashegy adott otthont. Strandunkat az ötcsillagos strand elismerés mellett Okos Strand minősítő oklevéllel, valamint Okos Strand különdíjjal jutalmazták. A Szent Mihály-domb alatt készül az új, madárfüttyös pihenő- és élményparkunk, ami 100 százalékban Vonyarcvashegy – mondja Pali Róbert polgármester, akivel ezúttal a legfrissebb fejlesztéseket nézzük meg. A „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” sorozatunkban bemutatjuk, hogy Vonyarcvashegy számos más turisztikai látnivalóval is kedveskedik vendégeinek.

A Lido strand homokos partja

Megmutatják, milyen új attrakcióval készülnek a jövő nyarakra, ami egyelőre meglepő, hiszen most csak egy rozsdás hajóromra csodálkozhatunk rá, a Süllő II. halászhajóra. A hajóról készült ismertető táblán a többi között ez olvasható: az önkormányzat védelmébe vette az 1971-ben készült halászhajót, hogy azt megőrizve és felújítva fő attrakciója legyen a balatoni halászatot és hajózást bemutató egyedülálló kiállításnak. A Szent Mihály-kápolna a 40 halász legendájával összekapcsolva interaktív kilátóhelyen őrzi a balatoni halászat emlékét a jövőben, és mutatja be a Balaton fenntartását és üzemeltetését.

A Süllő II. halászhajó, a vonyarci strand jövőbeli látványossága

– Mielőtt rátérnénk a Szent Mihály-dombi fejlesztésekre, szeretném megmutatni mindazokat a strandon lévő látnivalókat, amelyekkel az egész település turisztikai értékeire is felhívjuk a figyelmet. Ilyenek a Szent Mihály Fogadalmi Halászkápolnáról szóló tábláink, vagy a Festetics Tavernára emlékeztető híradások. Az öt hektáros strandon persze más, egyedi látnivalók is vannak. Beszélhetnék az új faültetésekről is, mert azt tartjuk, „fát ültetni tegnap kell!”, vagy a betegség miatt kivágott fa tuskójából kialakított rovarhotelről, sündisznólakról is, de teljesen egyedi látnivalónk a cumifa – említi Róbert.

A stand egyedi látványossága a cumifa

Idill a csónakkikötőben

Valóban, a cumifa jópofa ötlet. Egy kis fára kérik felközöni azokat a cumikat, amelyeket itt kívánnak megőrizni. „Szeretettel gratulálok neked, hogy a mai napon a vonyarcvashegyi Lido strandon felállított cumifára bátran és ügyesen felkötötted a cumidat, és elhatároztad, hogy ettől naptól nem cumizol többé! Gyere, látogass meg, ha erre jársz! – írják a fa alatti táblán. További családbarát szolgáltatás a baba-mama szoba és a baba-mama hinta is. Persze van itt más is, például homokos part, ingyenes hely a csónakok vízre tételéhez (sólyázó), bicikliszéf, no meg kamerák, amelyek arra szolgálnak, hogy a nem ide valóan viselkedőket felelősségre lehessen vonni. A falu értékeire vigyázni kell, korábban 3 kamera működött Vonyarcon, ma 27 van, amelyeket következetesen ellenőriznek is.

Pali Róbert polgármester egy 1930-as évekbeli vízrajzi térkép előtt, az országnak rengeteg vize volt, nekik itt a Balaton

– Strandunkra nem csak nyári élményhelyként tekintünk, a fejlesztésekkel arra törekszünk, hogy egy családbarát, többgenerációs, egész évben élménygazdagságot nyújtó találkozási, rekreációs központként működjön – említi Róbert.

A pihenőpark látványterve

A strand évek óta sikeresen teljesít a Balaton-parti megmérettetéseken. Az elmúlt években a Lido Strand minden alkalommal a legmagasabb minősítést, az öt csillagot szerezte meg, és több különdíjat is elnyert. 2022-ben az összes balatoni strand közül a legmagasabb pontszámot kapta, így érdemelte ki a Balaton Legjobb Strandja minősítést is. 2023-ban a Kék Hullám Zászló Strandminősítés, a legjobb balatoni strandok védjegye minősítési rendszer a 20 éves jubileumához érkezett, így ebben az évben hat olyan strand kapott fődíjat – jubileumi díjat –, mely évek óta kiemelkedően szerepel a versenyen. A Lido Strand megkapta a jubileumi díjat és a Zala Vármegyei Önkormányzat különdíját. A 2024-ben kapott elismeréseket pedig cikkünk elején már említettük.

A Szent Mihály-domb és az itt található kápolna a balatoni régió egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A Tóvölgyi László sétányon látható Németh János domborműve, a 40 halász emlékhely. A dombtetőre felérve gyönyörű panoráma tárul a látogató elé. A helyiek a nyugalom, a béke szigetének is nevezik a kápolnát és környékét. A domb lábánál az önkormányzat megvásárolt egy 8000 négyzetméteres területet, és 2021-ben elkezdődött itt egy családbarát, madárfüttyös, egész évben nyitva tartó pihenőpark kiépítése. Elengedhetetlenül szükséges a nagy látogatottságú helyen egy vizesblokk kialakítása. Pihenők, tűzrakók, padok kerültek a területre, amelynek tervkoncepciója is készült.

Kerékpárosok a domb alatti pihenőnél – évente 120 ezren kerekeznek erre

Alakul az új pihenőhely, kész a tó körüli sétány, háttérben a felépült vizesblokk

– A Szent Mihály-hegy Védő- és Vendégváró Egyesület, valamint Polgárőr Egyesület gondozásában lévő pályázatban méltó pihenőhelyet akarunk kialakítani a 40 halász emlékének, akik 1739 telén, 46-an dolgoztak a Balaton jegén, amikor levált az alattuk lévő jégtábla, de negyvenüknek csodával határos módon sikerült kimenekülni. Az élménypark vizes élőhelye és a családbarát vizesblokk már elkészült, elültettük a sétány fáit is. A Szent Mihály-dombi pihenő- és élménypark még építési területnek számít. Ezután valósul meg a balance park, a generációk játszóhelye, a remetelak, a remete tanösvény, az interaktív elemek kihelyezése, valamint lesznek további szalonnasütők, kerékpáros és rolleres elektromos töltőhelyek, s építünk amfiteátrumot is. Ezeket jövőre szeretnénk átadni a nagyközönségnek. És ami szintén fontos, a közelben van a régi Telenkó gyermeküdülő, aminek a felújítási terve készül. Ha megfelelő befektető, üzemeltető érkezik, itt épülne a Jó fejek művészeti idősek otthona, amely legalább 200 személy befogadására alkalmas, mert nagyon nagy szükség van a még alkotni képes emberek színvonalas elhelyezésére – véli Pali Róbert, aki magáról, s arról, hogy miért jó Vonyarcvashegyen élni, a következőket mondja:

Rálátás a kápolna dombról a községre

Fénykereszt a domboldalban

– Itt nőttem fel, ide köt a családom, 2019-től a lakosok megbízásából polgármesterként képviselem közös érdekeinket és értékeinket. Elhivatott vagyok az iránt, hogy az embereket nem megosztani kell, hanem összekovácsolni, összhangot, harmóniát, biztonságot teremteni! Vonyarcvashegy egy csodálatos hely! Mögöttünk az erdő, előttünk a víz, mélyen gyökerező táji és történeti értékeink vannak. Szemléletem szerint a bennünk rejlő tudást, szorgalmat, tehetséget, jóakaró szándékot kell előtérbe állítani, kiaknázni, legyen az elméleti vagy fizikai tudás. Mindenkire számítunk, ezért is helyeztük ki a polgármesteri hivatal elé az Ötletládát, a Van egy jó ötlete? kérdéssel, hogy az is véleményt nyilváníthasson, akivel nem volt módunk személyesen találkozni, bár erre is igen sok alkalmat igyekszünk teremteni. Egy polgármester nem hatalmat, hanem lehetőséget kap arra, hogy a közjó érdekében szolgálja a települést, eleget téve polgármesteri esküjének – köszön el Pali Róbert polgármester.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: zaol.hu
Nyitókép, fotók: Győrffy István

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva