likeBalaton.hu | 2024.10.04. 16:00
Az NBBH bojlis horgászversenyt az eső sem tudja elmosni
A Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyen az eső csalogatta elő a 20 kilogramm fölötti halakat.

Az NBBH bojlis versenyén a horgászokat nem zavarta, hogy egy percre sem állt el az eső. Megtettek mindent azért, hogy nagy halakat fogjanak.

A kitartásnak meg is lett az eredménye, hiszen már 13 csapat akasztott horogra 5 értékelhető, 12 kilogrammnál nehezebb pontyot.

A késő este pedig egy igazi nagyhalas időszakot hozott 6 db 20 pluszos hallal, és több, 20 kilót megközelítő ponttyal.

Az eső sem akadályozza az NBBH versenyzőit Fotó: NBBH – hivatalos

Balatonakaliban fogták az NBBH bojlis horgászverseny legnagyobb idei halát

Az idei verseny eddigi legnagyobb hala 31,975 kg, amit a verseny negyedik napján az Akali strandon fogott a SCS Fishing Team.

A tabellát a Nikl Big Carp Team vezeti, akik a balatonszárszói Központi strandon horgásznak.

Ahogy a likeBalaton.hu megírta, 3 millió forintot nyerhet a legjobb csapat, de ezen kívül még számos díjat felajánlottak a szervezők. A verseny legnagyobb halát kifogó csapat 500 ezer forintot kap, és ugyanennyi jár a verseny eddigi történetének legnagyobb halának kifogásáért is.

A jelenlegi versenyrekord, amit túl kell szárnyalni: 33,650 kg.

A vízkezelő Balatoni Halgazdálkodási Zrt. kérésének megfelelően idén is lesz etetőanyag-limit. A felhasználható mennyiség (etetésre és csalizásra) a verseny teljes ideje alatt 140 kg.

Ez a világ leghosszabb pontyfogó versenye, ugyanis a résztvevők 2024. szeptember 27. és október 5. között 186 órán át pecáznak folyamatosan a legnagyobb halakra. A 12. NBBH első halát a Balatoni Halgazdaság csapata fogta ki Balatonbogláron, a Kodály strandon, akik versenyen kívül indultak el a megmérettetésen. A csapatban ott van Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója is, aki az NBBH történetében először vesz részt a küzdelemben.

Nyitókép: NBBH – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva