Keszey Ágnes | 2024.10.14. 08:00
Rossz a horgászoknak, rossz az őshonos halaknak: terjed a fekete törpeharcsa
Néhány évvel ezelőtt még alig fordult elő, 2022-ben már a horgászok fogásainak 20 százalékát tette ki a fekete törpeharcsa.

Az őshonos halak számára rettegett faj, a betelepült törpeharcsa fenyegetheti a Balaton őshonos élővilágát, ráadásul a horgászoknak sem kedvez a jelenlétük. Nem véletlen, hogy a kutatók vizsgálódásaik középpontjába állították több más hallal együtt.

Fekete törpeharcsa
Fotó: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

A horgászok sem kedvelik

Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a horgászok legfőbb problémáját az okozza, hogy ahol elterjedt a fekete törpeharcsa, ott a ragadozóhalak horgászata nehézkes, mellette süllőt fogni szinte esélytelen. Bár a betelepült hal húsa jó ízű, kis mérete és nehéz tisztíthatósága miatt csak kevesen állnak neki a pucolásának. Ráadásul hát- és oldalúszóiban hegyes tüske található, melyet a vízből kiemelve kimerevít, és ha rosszul érünk hozzá, alaposan megszúrja a kezünket.

A fekete törpeharcsa 2022 júliusában került fel az Európai Unió számára veszélyt jelentő inváziós fajok listájára, és itthon is szigorú jogszabály védi tőlük a Balatont. A kifogás utáni vissza nem dobáson és az ivadékfelhők kimerítésén túl más beavatkozást nem javasolnak a szakértők.
– Sem a fajspecifikus betegségeket, sem az invazív ragadozó halfajok betelepítését nem tartjuk jó ötletnek, mert ezek beláthatatlan következménnyel lehetnek más fajokra – tette hozzá Czeglédi István.

Rettegett ellensége lehet az őshonos halaknak, de azért még nem veszélyezteti nagyban létüket

A BLK közleménye szerint a kutatásokból kiderül, hogy bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink.
A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad visszadobni a Balatonba, sőt, a fiatal egyedek kifogását is támogatják. A szakemberek hosszabb távon abban bíznak, a törpeharcsák ivadékfelhőinek eltávolítása sikeres lesz.

Más a fajok ízlése

A kutatásból kiderült, jelentős mértékű különbségek vannak a fajok táplálkozásában, azaz nem teljesen ugyanazt és nem teljesen ugyanolyan mennyiségben eszik, valamint nem ugyanott keresnek táplálékot a vizsgált halak.
A kutatók részben emiatt egyelőre nem tapasztalták, hogy csökkent volna az őshonos halak száma a Balatonban a törpeharcsa hatására.
„Ha megnőne a fekete törpeharcsák egyedszáma a tóban, ez a helyzet valószínűleg nagymértékben megváltozna” – mondta Czeglédi István, a BLKI tudományos munkatársa. Ugyanakkor azt még vizsgálják, mely fajoknak lehet vetélytársa a törpeharcsa.

Csiga, kagyló, rovarlárvák és más halak: ezt eszi a törpeharcsa

A fekete törpeharcsa főleg makrogerinctelenekkel (azaz a szabad szemmel látható, gerinctelen állatokkal, mint például csigákkal, kagylókkal vagy rovarlárvákkal) és halakkal táplálkozik. Bár jelentős mennyiséget fogyasztanak halakból is: minél nagyobb a méretük, annál többet esznek, ám a hallal való táplálkozásuk nem függ az évszaktól.

A sügér táplálkozása kiegyensúlyozottabb

A sügér szintén nagy mennyiségben fogyaszt halakat és vízi makrogerincteleneket, de a táplálékát adó kisebb állatok eloszlása egyenletesebb, mint a törpeharcsánál.

A bodorka növényevő is

A bodorka pedig főleg makrogerinctelenekkel és növényekkel táplálkozik.
A várakozásokkal ellentétben jelentős mértékű táplálkozási különbözőséget mutattak ki a három vizsgált faj között. Az eredmények alapján a balatoni fekete törpeharcsa elsősorban közvetlen ragadozáson keresztül hat negatívan az őshonos halakra, míg a különböző táplálékalkotókért zajló versenyen keresztül kevésbé.

A horgászok segíthetnek

Évek óta a fekete törpeharcsák kifogására bátorítják a balatoni horgászokat. Korábban tilos volt merítőszákkal halat fogni, de a kikötők vizében fekete felhőként vonuló törpeharcsa-ivadékokat már szabad, sőt, ajánlott is kimeríteni. A szakemberek szerint még korai ennek pozitív hatásáról beszélni, mindenesetre a kezdeményezést biztatónak látják. Ugyanakkor az ivadékfelhőket egyelőre csak horgászok meríthetik ki, mert ehhez a tevékenységhez alapvető fajismeretre van szükség, hogy más (őshonos) fajokat nehogy eltávolítsanak.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: veol.hu
Nyitókép:
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva