A november 1-jén 95. születésnapját ünneplő Kossuth-, Munkácsy-, Prima Primissima, Herder-díjas szobrászművész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Művésze számos hazai és külföldi díj tulajdonosa, a műveit világszerte ismerik és szeretik, s hiába él és alkot a fővárosban, megnyilatkozásaiban mindig jó szívvel mesél szülőföldjéről és a Balatonról.
– Vérbeli szobrász ő, és annál szobrászabb szobrász, minél mélyebbre ás le az egyes művészeti ágak talaj alatti gyökérhálózatáig – írta róla Örkény István, találóan. S valóban: vérbeli szobrászról van szó. De művészi hajlamának már egész fiatalon is akadtak előzményei: 14 éves korában szerepelt festményével egy párizsi kiállításon.
Fotó: siofoki-hirek.hu
A kezdetekről így vallott:
– Somogyban nőttem fel, és mint minden vidéki gyereknek, első számú eszközöm a bicskám volt. Botvégeket farigcsáltam, a vadgesztenye puha beléből pedig fejeket. A vadgesztenye idővel összeszáradt, így ezekbe a „remekművekbe” szerencsésen bele volt építve az önmegsemmisítés mechanizmusa. Rosszabb ötlet volt, amikor radírgumikból faragtam, mert ezek megmaradtak. Egyik osztálytársam elújságolta: ő még mindig őriz egy ilyen radírt.
Középiskoláit a székesfehérvári és budai cisztercieknél kezdte s a szombathelyi premontreiek gimnáziumában zárta. Majd repülőtisztként harcolt a második világháborúban, 1945-ben tért haza, amerikai hadifogságból. Útja – kis kitérőt követően, gyárimunkásként tudott csak elhelyezkedni – a Képzőművészeti Főiskolára vezetett. Elvégzése után pályája kissé megtört, az 1956-os forradalomban való közvetett részvétele miatt: egy barátjával lelakatolták az Iparművészeti Múzeum feltört kapuját, védve az értékeket. Röplapterjesztés és fegyverviselés vádjával letartóztatták, de el nem ítélték, viszont 5 év szilenciumot kapott.
Ennek letelte után Prometheus című gigantikus krómacél szobrával (1965) hívta fel magára a hazai közönség és a világ figyelmét is. Ez az alkotás ma már az antwerpeni Middelheim Szabadtéri Szobormúzeum része. Ezt követően minden rangos hazai és külföldi tárlaton képviselték művei. Kisplasztikái és érmei mellett a fő csapásirány számára a nagyméretű köztéri alkotások, díszítőplasztikák, emlékművek, portrék, síremlékek lettek.
Anyaghasználata változatos, de egyben jellegzetes is (bronz, krómacél). Műveinek legfőbb jellemzője: szobrai emberközeli helyzetekben ábrázolják a főszereplőt, kiemelve emberi, hétköznapi vonásait.
Alkotott jellegzetes portrékat (Liszt Ferenc, Radnóti Miklós, Bartók Béla, Arthur Kostler, Vörösmarty Mihály, Nagy Imre, József Attila), formált híres mitológiai alakokat (Zeusz, Pallasz Athéné, Orfeusz) és nagyívű emlékműveket (Holokauszt-, Wallenberg, mohácsi csata). Világszerte több mint 150 szobra áll, művei láthatók Belgiumban, Angliában, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Szerbiában, Jemenben és Izraelben.
A vatikáni Szent Péter-bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának szobrászati főcsoportját is megalkotta: Szent Istvánt jeleníti meg, amint felajánlja országát Máriának. 1983 óta állandó kiállítása Óbudán látogatható. Számos díja közül ő maga a Jean Masson Díjra a legbüszkébb, mert ezt az angol portrészobrászok, azaz a szakmabeliek adományozzák egymásnak.
A Balaton körül sok-sok műve megtekinthető, de kétségtelen, hogy a legtöbb Varga Imre szobor Siófokon látható. A Kopernikusz, a II. Rákóczi Ferenc, a Vénusz születése, a Múló idő, a Mártírok szoborcsoport, a Kálmán Imre, a Golgota, A professzor, a Czóbel, a Memento a II. magyar hadseregért, az Esernyősök, a La Charonge, a Krúdy, a Sarlós madonna, a Szent Flórián, a Széchenyi mind-mind meghatározó elemei Siófok arculatának.
Budapest mellett Siófok díszpolgára is, gyökereiről egyszerűen, de mindent elárulva ezzel, így vallott egy korábbi interjúban:
– Siófokon születtem, tehát ide tartozom.
Tehetség, vasakarat, nagy munkabírás, állhatatosság, egyediség, nemzeti jelleg és egyetemesség – ez jellemzi Varga Imre műveit, művészetét. 95. születésnapján köszöntéssel és köszönettel járulunk elé: megköszönve ezt a hatalmas életművet és erőt, tartást, munkakedvet kívánva, szívbéli szeretettel.
Szöveg: Kovács Emőke
