Csicsics Fanni Blanka, a Vetési Gimnázium tanulója nyerte a pályázat fődíját nagypapájával, id. Csicsics Györggyel készített beszélgetés alapján készült írásáért. A szövegből a nagypapa életútja mellett a hajdani veszprémi gyerekkorról, a hatgyermekes család hétköznapjairól is képet kap az olvasó.
– A Csicsics-család ősei több mint száz éve települtek át Szerbiából. Nagyapám, Csicsics János Veszprémbe jött, két testvére Budapest mellett talált új otthont. A tetőfedő nagypapa egy veszprémi tetőfedő család sarját, Sződi Máriát vette el feleségül. Házasságukból kilenc gyermek, három lány és hat fiú született, akik közül heten Veszprémben maradtak – kezdi Csicsics György a család bemutatását. György édesapja, Pál a hatodik gyermekként 1930-ban született.
Nagyapa és unokája, Csicsics György és Csicsics Fanni Blanka Fotó: Pesthy Márton/Napló
A huszadik század viharos történelme a családon is végigsöpört. A nagypapa harcolt az első világháborúban az olasz fronton, hazatérése után rendkívül vallásossá vált, és csak az egyháznak dolgozott. A kilenc gyermek közül a legidősebb fiú, János évekig hadifogoly volt a Szovjetunióban, míg Péter részt vett az 1956-os veszprémi eseményekben, később Ajkán motocross versenyzőként ért el nagyszerű eredményeket, meséli Csicsics György.
Az összes fiúnak ki kellett tanulnia a tetőfedő szakmát, ez volt Csicsics János elvárása. Ez a hagyomány a következő generációra is öröklődött. Györgyék hatan vannak testvérek, a szakmában mindegyik fiúnak otthon kellett lennie.
A mai fiataloknak elképzelhetetlen, hogy régen hogyan teltek a napjai a gyerekeknek – veszi át a szót Fanni Blanka. Neki az volt meglepő, hogy milyen szegénységben élt a nagyszülei generációja. A nagypapájával készített interjúból kiderül, Györgynek és fiútestvérének közös volt az alkalmi cipője és az inge. A rettenetes szegénység helyett György inkább a szépre emlékszik. A dózsavárosi Áchim téren nőttek fel, a család a hatvanas évek végéig ott lakott. Gyermekként számukra mi sem volt természetesebb, hogy szőnyeget mostak vagy fürödtek a Sédben, vagy az, hogy egész nap csak fociztak, esetleg a Csatár-hegyen barangoltak. A nyári szünet pedig elképzelhetetlen volt a Csomay-strand nélkül. – A hentesnél vettünk kolbászt, és elmentünk a strandra, egész nap csak fürödtünk, idézi fel.
Fanni állítja, akik nem beszélgetnek a nagyszüleikkel, dédszüleikkel, nem tudják átélni azt az időszakot, megérteni, elképzelni, hogy milyen volt az élet akkoriban. Neki szerencséje van, a nagypapa órákon át mesél a gyermekkoráról. Sok emlékem van a régi Veszprémről és a családról, ha kérdeznek, szívesen beszélek ezekről, mondja vidáman György.
Az általános iskola után már másnap dolgozni kezdett, és hiába akart szakács lenni, apja mellett munkába állt, estin végezte el az ács képzést. Tetőfedőként dolgozott a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalatnál (VÁÉV), majd az állami épületek javításával, felújításával foglalkozó Ingatlan Karbantartó Vállalatnál (IKV), ahol szinte minden építőipari szakma fogásait kitanulta. A család nagyobb része Veszprémben élt, több famíliában négy-öt gyermek is született, a Csicsicsek számos területen dolgoztak.
Igaz, előfordult olyan is, hogy az IKV-nál egyszerre öt Csicsicset alkalmaztak, köztük Györgyöt. Volt, akit tetőfedőként, mást kéményseprőként. „Innentől már nem kell összejárni”, mondta egy félmosoly kíséretében, de arra is volt példa, hogy ugyanabba a családba nősültek. György lendületesen beszél, egyik történet követi a másikat, és bár az alsó középosztálybeli család sorsa sosem volt könnyű, igyekszik meglátni a pozitívumokat. Azt mondja, „nem lehet sokat görcsölni, mert abban elfárad az ember”, enged bepillantást ars poeticájába. Csicsics György sportolt, egyik alapítója volt a veszprémi Építők kézilabdacsapatnak, de később a munka és a család miatt már kevés ideje volt edzésre járni, abbahagyta, de máig büszke, hogy részese lehetett ennek.
György egész életében ácsként dolgozott, néhány hónap híján ötven évig, májusban ment nyugdíjba. Azóta sem tétlen, dolgozik és foglalkozik a madaraival, e madarászás évtizedek óta a hobbija. Manapság 120-nál is több díszmadara van a királyszentistváni családi ház mellett, főként pintyféléket, kanárit, és kivételesen két papagájt tart. – Nem sok munka, enni és inni adni kell nekik, hétvégén pedig egy nagytakarítok – mondja. Nyugdíjasként már több ideje van rájuk, belép majd az egyesületbe, és talán kiállításokra is visz madarakat. – Imádom a füttyüket, úgy dalolnak, hogy az maga a csoda, leülök és hallgatom, ez nyugalmat ad – magyarázza.
Forrás: veol.hu
