– Keszthely és a Balaton irodalmának, történetének nagy ismerője, számos szakmunka szerzője, lelkes lokálpatrióta. Honnan ered ez a szoros kötődése e vidékhez?
– Felmenőim tősgyökeres pannóniaiak, azaz évszázadok óta Dunántúl területén éltek. A Tapolcai életrajzi lexikon első kötete dédapámról Cséby Antalról írja: „Régi nemesi eredetű tapolcai család sarja. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tapolcai nemzetőrszázadának tagja.” Fiai között ott találjuk Antalt, aki Szentendre neves városi orvosa lett (utcát is neveztek el róla) és Lajost, aki gyógyszerészként előbb Dunaadonyban, majd 1905-ben Keszthelyen vásárolt patikát és megalapította Hévíz első gyógyszertárát. Ettől az időtől kezdve a család „székhelye” Keszthely lett. Édesapám is itt dolgozott saját gyógyszertárában, majd az államosítást követően egy másik keszthelyi patikában. Keszthelyen születtem, általános és középiskoláimat is itt végeztem, a főiskolát és egyetemet Budapesten, doktori vizsgáimat kicsit messzebb, Szegeden abszolváltam. A családi, iskolai kötődésen kívül ez a táj, ez a vidék tart fogva, nem ereszt. Nézzen körül Pannóniában, mennyi szépség, mennyi csoda vesz bennünket körül. Lehet-e nem szeretni, lehet-e nem kötődni hozzájuk?
– Sok munkájában foglalkozik a keszthelyi Helikon és a Festeticsek korával. Milyen szerepe volt a keszthelyi helikoni ünnepségeknek és Festetics Györgynek a vidék és a térség fejlődésében?
– Keszthely mezővárosnak nagy szerencséje volt, hogy Festetics Kristóf a 18. század elején megvásárolta, a Gersei Pethőktől keszthelyi valamint Keszthely-környéki birtokaikat. A Pethők várkastélya helyén elkezdte építeni saját barokk palotáját, így idővel birtokainak központja Keszthely lett. Kristóf a Festeticsek keszthelyi ágának megalapítója. Bár a család tagjai közül sokan gazdagították hazánk kultúráját (Széchényi Ferencné szül. Festetics Julianna vagy éppen Festetics László), a legnagyobb mecénásnak gróf Festetics Györgyöt tarthatjuk. Miután a katonáskodást otthagyta, és a császári udvarral is összetűzésbe került, visszavonult Keszthelyre. Nagy látókörű, művelt arisztokrata volt. Anyagilag támogatta a magyar nyelvű újságok kiadását, a magyar szerzők műveinek megjelentetését, iskolákat alapított, magyar nyelvű színházak létrehozásában is szerepet játszott. Keszthely Festetics György gróf idején lett meghatározó települése a Dunántúlnak. Itt alapította meg Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézetét a Georgikont, bővítette az apja által alapított keszthelyi gimnáziumot, életre hívta a Helikoni Ünnepségeket, melyeken – többek közt – Berzsenyi Dánielt, Kisfaludy Sándort, Pálóczi Horváth Ádámot, Dukai Takács Juditot, Kazinczy Klárát is vendégül láthatta. Ebben a szellemben szervezik meg ma is az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségeket. Mintegy négyezer dunántúli középiskolás versenyez tizennyolc művészeti kategóriában – neves zsűri előtt, ezen a kétévente megtartott ifjúsági seregszemlén. Festetics György idejében Keszthelyen mintegy tíz iskola működött, amelyeket részben ő alapított. Bővítette a kastélyépületet, megépítette a Phoenix gályát, megalapította a csurgói gimnáziumot, és fejlesztette Hévíz fürdőt is.
– Ön anyai ágon lengyel származású, a lengyel-magyar barátság egyik képviselője, szószólója, ápolója. A Balaton vidékén is akadnak a lengyel-magyar kapcsolatoknak emlékei?
– Amikor 1939. szeptember 1-jén a német csapatok, szeptember 17-én pedig a szovjet csapatok megtámadták a függetlenségüket épphogy kivívó Lengyelországot, a lengyelek harapófogóba kerültek. Ez volt a Molotov-Ribbentrop paktum egyik lényeges momentuma. Ám azt sem felejthetjük el, hogy a németekkel egy időben Lengyelországot délről is támadás ért, nevezetesen a Jozef Tiso vezette Szlovákia részéről. A lakosság nagy része menekülni volt kénytelen, így édesanyám és nagyanyám is. Nagyapám és nagybátyám Varsóban maradtak, mindketten életüket vesztették, mint a Honi Hadsereg (AK) katonái. Édesanyámékat előbb Szobon, majd Klotildligeten, végül Leányfalun helyezték el. Innen kerültek – több társukkal együtt – Keszthelyre, ahol édesanyám megismerkedett édesapámmal, kivel a háború után össze is házasodtak. Ennek a történetét írtam meg a „Sors-címerkép. Mozaikok egy család XIX. és XX. századi történetéből” (2009) című kötetemben, amelynek lengyel változata 2011-ben jelent meg Lengyelországban.
Számos ún. lengyel polgári és katonai tábor volt a Balaton környékén. Keszthelyen volt az egyik legnagyobb. Központi épületükön, a Deák Ferenc utcai lengyel üdülő és szanatóriumának falán, ma emléktábla hirdeti ennek tényét, ahogy emléktábla található a Fő téri Magyarok Nagyasszony plébániatemplom Szent Anna kápolnájában, vagy éppen a Keszthelyi Pantheonban. Más Balaton-parti vagy környékbeli települések sem szűkölködnek a magyar-lengyel barátság eme kézzel is fogható emlékeinek megőrzésében. Balatonbogláron a Lengyel Gimnázium és Líceum az egyedüli lengyel nyelven, lengyel tanárokkal hivatalosan működő középiskola volt a második világháború idején. Ma nemcsak emléktáblák, de a múzeum lengyel terme is emlékeztet rá, melynek berendezésére – nem kis büszkeséggel mondom – engem kértek fel. Kicsit messzebb Zalaszentgróton, Sárváron, Zalabéren vagy éppen Batykon is találhatunk lengyel vonatkozású emléktáblákat, kopjafákat. Sok templomban őriznek lengyel menekültek által adományozott tárgyakat, képeket. A másodig világháború alatt Magyarországon meghalt lengyelek sírjait legtöbb helyen gondozzák.
– Mintegy 300 tanulmány, publicisztikai cikk szerzője, több kötet szerkesztője, nemrégiben jelent meg nagyszabású Festetics Györgyről szóló monográfiája. Milyen kutatásokat folytat mostanában, készül új könyvvel a jövőben?
– Mivel a kötet viszonylag kis példányszámban jelent meg, a komoly érdeklődés miatt egy hónap alatt elfogyott. Így kértem a kötet kiadóját, a Pannon Írók Társaságát, hogy lehetőségei szerint próbálja újranyomni, vagy egy második bővített változat kiadását betervezni. Ugyanis a megjelenés óta újabb, érdekes adatokat sikerült felkutatnom. Tervezem gróf Festetics György utolsó napjainak és temetésének megírását, amely nemcsak helytörténeti szempontból lehet érdekes, de betekintést nyerthetünk a kor gazdag főúri temetéseinek világába is. Jelenleg megjelenés alatt áll Pados János római katolikus pap, orvos, költő életéről szóló esszém. Padost az 1848/49-es szabadságharcban való részvételéért vasban letöltendő várfogságra ítéltek. Később Nemestördemicre (ma: Badacsonytördemic) költözött, ahol a helyi betegeket gyógyította, házát jótékonysági célokra adományozta. Badacsonytördemic öreg temetőjében nyugszik – végakarata szerint –, mellé temették Munkácson hordott láncait. Másik már kész tanulmányom a háború előtti három keszthelyi patika története. A legrégebbi históriáját 1867-ig már feldolgozta Blázy Árpád, de a későbbi évekről és a másik két patikáról nem született még tanulmány. Nem hallgathatom el azt sem, hogy rendszeresen fordítom, elsősorban a 20. és 21. századi lengyel költőket. Mára már több mint kétszáz szerző, közel hétszáz munkáját magyarítottam. Ezek folyóiratokban, antológiákban jelentek meg. Öt lengyel műfordításkötetem látott napvilágot. Folytatom tehát azt a „sormintát” amit évtizedekkel ezelőtt megkezdtem, és sok-sok tervem van még!
