Maróti Béla Maca és Mucus nevű kutyáival. Fotó: Sági Ági

– Hogy kezdődött önnél a kutyázás?

– 14 éves voltam, amikor találtam egy elpusztult egerészölyvet, és levittem a veszprémi állatkertbe. Ott ragadtam, sokat segítettem a gondozóknak, és megtanultam az állatok nyelvén beszélni. Itt az állatkertben az egyik dolgozónak – Vecsey Ervin barátomnak volt egy gyönyörű airedale terrier kutyája, és nagyon értett is hozzá. Az ő kutyájának az egyik kölykét vásároltam meg később.

– Mi lett ezzel a kutyával?

– Daisy csodálatos kutya lett, felépítettem úgy, ahogy kell, egy őrző-védő versenyt is nyertünk. Egy, a két háború közötti rendőrkutya kiképzési könyvet találtam valahol, abból készítettem fel. Aztán két barátom is airedale terriert vett, sokat kutyáztunk, még utcai bemutatókat is tartottunk.

– Milyen bemutatókat?

– Megcsináltuk például, hogy Veszprém egy kis utcájában sorban a terelővonalakra fektettük a kutyákat, és otthagytuk őket. Akkor azért még nem volt nagy forgalom. Elmentünk a sarokig és onnan röhögtünk, hogy jöttek az autósok, megálltak a kutyáknál, hogy talán valaki elütötte őket, azok megmorogták őket, a sofőrök meg ijedten elhajtottak. Aztán visszamentünk a kutyákért. Nem behívtuk őket, mert tudtuk, hogy a kutya akkor lesz stabil, ha visszamegyünk és megdicsérjük. Akkor tudja, hogy a gazdi jön. 10 perc múlva, holnap, vagy 3 év múlva, de biztos visszajön.

Maróti Béla solymászik is, a solymászatban is szerep jut a kutyáknak. Fotó: Sági Ági

– Hogyan lett a terrierből magyar vizsla?

– Füredre kerültem, a mezőgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, aztán Szombathely következett, ahol szakosodtam a vadászatra, vadgazdálkodásra, aztán Sopronban folytattam ugyanezt a vonalat. A hivatásom is ez lett, és itt munkatársként megjelent a vadászkutya. Persze a vadászmunkát is valójában Daisyvel kezdtem, mert vele vadászkutya versenyt is nyertem már Veszprémben. Illetve úgy nyertünk, hogy Csonka Dezső bácsinak adták az első helyet – ő volt a faárugyár igazgatója, nagy forradalmár- de én nyertem.

– Milyen verseny volt ez?

– Ez egy vizslaverseny volt, először nem is akarták hagyni, hogy induljak, mert nem értették, hogy mit akarok ott egy terrierrel. Aztán nyolcvan kutya közül nekünk lett a legmagasabb pontszámunk. Az airedale-nek nagyon jó vadászképességei is vannak, szépen állja a vadat, és jó mezei és vonszalék munkában is. Daisy ráadásul úgy úszott, mint a vidra.

– Tehát a hivatás miatt jött a vadászkutya.

– Igen. A pápai apróvadas területen kezdtem, oda kellett a vizsla, aztán a második munkahelyem itt a Bakonyban egy nagyvadas terület lett, ide véreb kellett. A Magyar Vizsla Egyesületben sokáig voltam vezetőségi tag, és a Véreb Egyletben is szinte alakulásától ott voltam. Sokat versenyeztem is ezzel a két fajtával, voltam dobogón, dobogóközelben, de szerettem volna kissé megreformálni a bírói kart, így 36 éve én is bírói vizsgát tettem. Nagy dolog volt ez, az országból több, mint 60 embert hívtak be és csak nyolcunknak sikerült.

– Bíróként is dolgozik?

– Igen, és a kezdetektől az egyik célom az, hogy az országban egyre kevesebb rossz bíró legyen. Fiatalokkal is sokat foglalkoztam, és foglalkozom is, és próbálom megtanítani, hogy becsüljék az igyekezetet. Ha valaki időt, energiát és pénzt áldoz arra, hogy felkészítse a kutyáját a munkavizsgára, akkor az a minimum, hogy a vizsgán egy szakmailag megalapozott, korrekt bírálatot kapjon. Sajnos sok helyen nincs ez még így, de dolgozunk rajta. A mi vizslás munkánk központja Kajászó, a vérebesekkel Kaszón dolgozunk.

– A legtöbb fajtánál nagyon szétválik a „kiállítási” és a „munka” vonal. Egészen másképp néznek ki a kiállításon jól teljesítő és a vadászatban jó kutyák. 10-20 éve a magyar vizsla sokkal robosztusabb volt.

– Igen, de azokkal a kutyákkal nem nagyon lehetett vadászni. Leesett két csöpp eső, már bújtak a gazdi mögé nehogy megázzanak. Kellett egy kis pointert belevinni újra a fajtába, és egy kis ír szettert, és úgy megy a vízbe, mint a rakéta. Érdemes megnézni a Balaton túlpartján Mármarosi Anna kutyáit, az ő kutyái munkában és küllemben is nagyon jók. Sajnos, aki pénzt akar a tenyésztésből, az inkább a „show” vonal felé megy el, mert azt külföldön jobban keresik. Nálunk csak az tenyészthet, aki a munkavizsgát is leteszi. Itt fegyelmet nem is nézünk, csak, hogy genetikailag benne vannak-e az alapok. Ezt a két dolgot próbáljuk összehozni az Ebtenyésztők Veszprém megyei Egyesületében is, kiállításokat, tenyésszemléket, vizsgákat, versenyeket szervezünk, és a vadászkamarával karöltve próbáljuk a legjobb irányba terelni a tenyésztést.

Sági Ági