Márta összefogja a kikötői teendőket, tárgyal a bérlőkkel, gondoskodik az engedélyekről és arról, ha épp egy darura vagy egy szakemberre lenne szükség. Imádja a munkáját, azt mondja, hogy mást nem is tudna elképzelni. Kedves, mégis határozott személyiségének köszönhetően pikk-pakk el tud intézni dolgokat.

Szeretem, ahogy nevetsz, egyből jó kedvem lesz tőle…

– Ha valaki esetleg morcosan jön be, az általában mosolyogva szokott kimenni. A vendégek kedvelik, ha az embernek van humora. Ide az emberek pozitív élményekért jönnek. Nagyon kedvesek, nagyon aranyosak, sokféle dologgal foglalkoznak a hétköznapi életükben, de egy közös vonás mindenképpen van bennük, hogy a hajójukat nagyon szeretik.Van olyan hajó, ami csak pár százezer forintot ér, de olyan is, ami akár száz millióra rúg. Mindegyik a saját tulajdonosának a legértékesebb. Tehát mi ugyanolyan figyelemmel vagyunk az olcsó, és a drága hajó iránt is.

Hajó vízre tétele

– Hogy lettél kikötőmester?

– Egy véletlen folytán. 1989-ben kerültem a Balatoni Hajózási Rt.-hez (Bahart) mérnök gyakornoknak, mivel építőmérnök vagyok. Akkor indult el a kikötő felújítási program Siófokon, Balatonfüreden, Tihanyban és Keszthelyen. Oda kerestek volna egy mérnökpalántát. Fiút szerettek volna, mert ez nem egy nőies szakma, dehát fiú nem volt, így kiegyezett velem Szabó Sándor, az akkori igazgató. Az elején meg kellett tanulnom mindent, de szerencsés voltam, mert olyan kollégákkal sikerült együtt dolgoznom, akik szakmailag abszolút nem voltak féltékenyek, átadták a tudásukat.

– Mi volt a feladatod?

– Volt egy kikötői üzemegység a Bahart-on belül, ami a kikötők üzemeltetését, felújítását, karbantartását látta el, és én oda kerültem. Egy vezetékes telefon volt például a füredi hajóállomáson, de az is be volt zárva. És mégis elkészültek a dolgok. Abban az időszakban még nyilvántartásban sem voltak a kikötőhelyek. Ha jól emlékszem 200 darab hajó volt a Bahart kikötőiben (most 2100!) bebetonozott autógumikon és hasonló ideiglenes megoldásokon.

1990-ben Kopár István lett az igazgató, aki nagyon lelkes vitorlázó volt. Akkor elindult valami. Nyilvántartásba vettük a hajóhelyeket, aztán bérleti díjat kellett rá fizetni, majd elkezdtük a fejlesztéseket. 1999-ben nagy lendületet vett a vitorlázás, elindult a földvári kikötő felújítása. Abban az időben rengeteg hajót vásároltak, és nagy lett a kikötőhelyekre az igény, de még egy WC sem volt. A vasútállomásra, vagy az állomásépületbe jártak az emberek pisilni.

Amikor Horváth Gyula lett az igazgató, elmentünk megnézni, hogyan csinálják mások ezt, például a nyugat-európai tavakon, vagy a tengeren. És onnantól kezdve indult el az ötletelés, hogy a mi viszonyaink között mit is lehetne megvalósítani. Egy fantasztikus időszak volt! Először kikötői ügyintéző, majd csoportvezető, végül ágazatvezető voltam. Ahogy növekedett a vitorláskikötők cégen belüli gazdasági jelentősége, úgy lett kiemeltebb az ágazat. Hozzám tartozott már az összes vitorlás- és személyhajó-kikötőnek az üzemeltetése, fenntartása, szerződéskötése.

A fiúk szülinapi köszöntője a BL YachtClubban (Fotó: facebook)

– Hogy kerültél a BL YachtClubba?

– 2007-ben nem nagyon épültek még magánkikötők, a Kenese Marina Port volt az egyetlen. A CIB Bank beruházásaként elkészült itt ez a nyaralótelep kikötővel. Az akkori tulaj, aki megvette a CIB Banktól ezt az egészet, nem tudom hogy, de valahogy rám talált. Megkörnyékezett, hogy én itt szabadkezet kapok, kitalálhatom hogyan működjön, mert neki fogalma sem volt róla. Egy a lényeg, hogy egy prémium kikötőszolgáltatás legyen! Azt gondolom, hogy a Bahart-nál elértünk egy határt, amit nagyvállalati keretek között el lehetett érni és nem volt már hova fejlődni, nem volt kihívás. Amit ott nem csinálhattam meg, azt itt ki lehetett próbálni. Egy úttaposás volt, ami mindig érdekes szakmailag.

– És bejött az elképzelés?

– Igen, beigazolódott, hogy van erre igény. Épülnek a magánkikötők, és továbbiak létesülnek majd. Elég sok a terv, ami engedélyes szakban van. A révfülöpi önkormányzat projektjében is részt vettem és egy siófoki magánkikötőnél is segítettem. Sokan megkeresnek, mert amit 30 év alatt megtanultál, az jól jöhet ilyenkor. A sok éves tapasztalattal az ember nagyon sok pénzt meg tud spórolni a beruházónak.

– Mik történnek egy ilyen kikötőben? Mi volt a legfurcsább eset?

– Előfordul, hogy valaki nem a családjával érkezik a hajójához, hanem mondjuk a barátnőjével. Jópár évvel ezelőtt volt rá példa, hogy egy nagyon drága hajó tulajdonosa egyszer felhívott, hogy nagyon nagy baj van. – Mi a baj? – kérdeztem. – Hazajött az asszony Thaiföldről. Mondom: hála Istennek, hogy egészségben hazaérkezett! – Igen, de elindult a Balatonra, és az a probléma, hogy a barátnőmmel voltam legutóbb (nevezzük Heninek) és ott vannak a cuccai a hajón. Össze kéne pakolni! Vigyél egy táskát, és hívd fel a Henit telefonon! Én végigmásztam a hajót és véginéztem az összes cuccot, telefonnal a fülemen. Újságoktól kezdve mindenfélét elraktam, azt gondoltam hogy végeztem, levonultam a hajóról, nagyon elégedett voltam magammal, hogy még az asszony megérkezése előtt sikerült a projektet lebonyolítani. Egyszer csak csöng a telefon és mondja a Heni, hogy nagy a baj! A fürdőköpenynek lehajtottad az ujját? – Hát nem. Miért kellett volna? – Igen, mert magasabb a feleség nálam, és én felhajtottam a köntös ujját – jött a válasz. Nos, visszamentem lehajtottam a köpeny ujját, és innentől kezdve emberünk megúszta botrány nélkül a történetet. Ez volt talán a legextrémebb.

Jó dolgokat, és rosszat is megéltünk már. Amikor idejön egy család azzal, hogy elhozták a világ másik végéből a nagymama hamvait. A családtagok Argentínából, Amerikából érkeztek, hogy a hamvakat itt szórják szét. Hogy milyen érzelmi töltés van ezekben az emberekben, és ehhez asszisztálhatsz! Ez nagyon jó dolog!

Cziráki Márta a BL YachtClub kikötőjében (Fotó: Krausz Andrea)

– A BL YachtClubban az év 365 napján a vízen vannak a hajók. Keringető szivattyúkkal biztosítjátok, hogy nem fagyjanak be a jachtok. Gondolom, hogy nagyon oda kell figyelni. És hát itt vannak a balatoni viharok is…

– Nagyon nagy viharokat megéltünk. 2008 augusztusában itt volt az 50-es és az Asso hajóosztály országos bajnoksága. Lecsapott a vihar, a hajóknak semmi bajuk nem lett, szépen befeküdtek a szélirányba. De a rendezvénysátrunkat olyan szinten összetörte a vihar, hogy idegyűrte a kikötőépület elé, és az üvegfelület előtt 5 centire állt meg a vas.

2010 májusában iszonyatosan nagy vihar volt. 2 kilométer kötelet kötöztünk el, sorban szakadtak le a hajók és pótolni kellet a köteleket. A környék összes hajóboltjának köteleit elhasználtuk, végül a ceglédi kötélgyártó üzemet nyitották ki vasárnap nekünk.

Mit jelent számodra ez az egész? Milyen érzés a napi munka, fontos a víz közelsége?

Nagyon sokat vagyok itt, de nem munkaként élem meg. Csináltam mást is kényszerből egy-két éven keresztül, de borzasztóan szenvedtem tőle. Badacsony felé nézve az ember egy kicsit mindig eltátja a száját, mert kétszer egyformának ezt a vizet nem látni. Borzasztóan hálás vagyok a sorsnak, hogy ráérezhettem a dolgokra, hogy hagyták, hogy csináljam és hogy mindig jó partnereim voltak.

Krausz Andrea