Titi bácsi rajzot, művészettörténetet és földrajzot tanít a zalaszentgróti általános iskolában és gimnáziumban, műtermében modern, absztrakt és szürrealista képek születnek.
– Mi volt az a pillanat, amikor már tudta, érezte, hogy festő lesz?
– Anyai nagybácsikám, Benkő László is festőművész volt. Még egész kiskölyök voltam, amikor Nagykanizsán először bementem a festőműhelyébe. Egy kisgyerek számára a hatalmas hófehér festővászon a félhomályos szobában maga volt a csoda. Előtte ült egy nagy, színes festékpalettával a nagybácsim, körülötte számtalan ecset.
És ahogy az ecseteket mozgatta a vásznon, egyszer csak megelevenedett egy kép. Varázslatos volt.
A varázslatos kellékek
Fotó: Mihály Szilvia
Ehhez társult még a terpentin fenyőgyantás illata – mutatom, hogy Ön is érezze! Hát nem csodás? Végig rajzoltam a gyerekkoromat és a gimnáziumot, majd a pécsi Tanárképzőre kerültem. Rajz és földrajz szakon végeztem, a mai napig tanítok a Zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskolában és Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet.
Heavy metál és rock and roll
– Miket szeret festeni?
– Szeretem a konstruktív művészetet, festek teljesen geometrikus, absztrakt képeket. Festek hagyományos tájképeket, és festek szürreális gondolatokat hozzáillő stílusban. 13 éven keresztül dolgoztam az alkotó rajztanárok Kőszegen megrendezett nyári művésztelepen, ez a kőszegi világ is megfertőzött. Imádok városokat és természeti hangulatokat festeni, de imádom a vízpartot és az erdőket.
Sokáig vadásztam, természetjáró ember vagyok a mai napig. Ha valamit meglátok, akkor földbe gyökerezik a lábam, megőrzöm azt a pillanatot és hangulatot, és igyekszem minél előbb megfesteni. Ma már könnyebb dolgom van, hiszen bármiről készíthetek fényképet is, ami alapján minden részletre jobban odafigyelhetek, és elindul bennem egy sajátos agyjáték.
– Mi alapján választ stílust egy adott témához?
– Ahányféle érzelmünk van, annyiféle stílus társul hozzá. Mint a zenében. Van, amikor Heavy metált hallgatok festés közben, van, hogy rock and rollt vagy komolyzenét. Ahogy változik az érzelmi hozzáállásom, úgy váltogatom a zenét a hifin, miközben festek. Olyan a festészet, mint a több nyelven beszélés. Otthon kell lennem a klasszikus technikában, vonalvezetésben, színvilágban vagy éppen a konstruktív vagy szürrealista gondolatvezetésben és képalkotásban.
A világ sokkal színesebb annál, hogy csak egyféleképpen ábrázoljuk.
Krepsz-féle ábrázolás
– Mitől lesz egyedi egy Krepsz-féle város vagy tájábrázolás?
– Szeretem a geometrikus absztrakciókat. Sokszor teregetem ki a síkba az épületeket, a hangulathoz legközelebbi geometrikus formákkal. Egy hullámzó Balatont vagy a zalai dombokat hullámvonalakkal, ívekkel, az ódon épületek falait szögletes felületekkel ábrázolom és bontom tovább.
Fotó: Mihály Szilvia
Többnyire a tér és idő fogalmát is belerejteni a képekbe. Az ablak, ajtó és kapu motívum az idő végtelenségét szimbolizálja.
Gyakran keverem össze a valóságot az álmokkal. Szeretek térben is kilógni a festményekből, van, hogy plusz felületet ragasztok a vászonra, vagy vastagabb festékréteget csorgatok rá, vagy éppen ráfestek a keretre; a felületek közötti kontrasztok is más értelmet adnak a képeknek.
Egy hagyományosan megfestett táj vagy ház nekem unalmas lenne. Ha stilizálva utalok egy ablakra, és azt geometrikus absztrakció és szürrealista jegyek segítségével ábrázolom, akkor a nézőt is bevonom a művészetbe. Tovább kell gondolnia, értelmeznie kell a művet. Ilyenkor a saját élményeit, ismereteit felhasználva jut el a mondanivalóhoz.
A képeimen ugyanúgy fejre állítok épületeket, dombokat, ahogy a legbenső énünk és az álmaink is felfordítják a valóságot.
Álarcok nélkül, fejre állítva és szétdarabolva
– Az emberalakokat is szétszedi, szétboncolja?
– Igen. A geometrikusan széttört figuráknál érdekes játék, hogy mikor ölt testet a figura, a gondolatból hogy válik emberré, vagy hogy szűnik meg a földi létezése. Emberábrázolásnál nagyon sokszor arc nélkül mutatom meg a szereplőket, a mindennapos álarcok nélkül, teljesen lecsupaszítva.
– Mit ért mindennapos álarcon?
– Reggel, amikor felkelünk, mindannyian belebújunk a napközben ránk váró szerepbe. A hölgyek nagy része a smink segítségével készít egy arcot magának, de mi férfiak is szerepeket öltünk. Más arcunk van, ha beosztottként viselkedünk, más, ha apaként vagy tanárként.
Persze, ezek a különböző arcok jó esetben közel állnak egymáshoz. A pedagógiának is ez a lényege, hogy a tanárt ne eljátszuk csak, hanem hitelesek legyünk ebben. A gyerekek nagyon jó megfigyelők és elemzők, azonnal elbukunk, ha őket be akarjuk csapni.
Pedagógia és művészet
– Bevonja a gyerekeket is a művészetébe?
– Igen, fontos számomra, hogy értsék a modern műveket is. Ennek alapja a művészettörténet és a múlt pontos ismerete. Érdekes, hogy milyen különbözően látják ugyanazt a képet. Ahogy már korábban említettem, a modern műalkotás bevonja a nézőt, gondolkodásra késztet, mint a modern filmek és színdarabok.
Fotó: Mihály Szilvia
Nagyon lényegesnek tartom a vizuális nevelést. 100 információ egységből 90 a szemünkön keresztül ér el hozzánk. Így jutunk el az emberi lélekig. Ha nem képezzük az érzelmeinket, akkor robotokká válunk. Az emberi lélek számára a rajz, a technika, vagyis a szenzomotoros mozgás nagyon fontos. Ahhoz, hogy valaki szépen tudjon varrni, sminkelni, körmöt festeni, szükségesek ezek a mozdulatok is. Hogy lesz valaki jó szakember, ha suták a mozdulatai, ha csak nagyvonalakban tudja a kezét mozdítani?
Egyes elméletek szerint a 26 ezer évvel ezelőtt a Lascaux-i barlangban egy vonallal felrajzolt bölény fontos állomás volt a fogalmi gondolkodás kialakulásában, ez választja el az embert az állatvilágtól. Vagyis emberi létünk alapja az ábrázolás. Innen indultunk, és jutottunk el az űrkorszakig. Ennek a fejlődésnek a lenyomata a művészetekben, festészetben is látható. Ezt a valóságot és annak érzelmi kivetülését adjuk vissza a vásznon.
Skiccekből sorozatok
– Ha eszébe jut egy téma, azonnal nekikezd?
– Sokszor rajzolok vázlatokat, amik arra várnak, hogy ecset alá kerüljenek. Mindig, mindenhol firkálok. Volt példa rá, hogy rajzórán jött az ötlet, akkor a táblára skicceltem fel a gondolataimat, hogy ne vesszenek el. Ez pozitív lehet a gyerekek számára is, hiszen látják, hogy a rajz, a művészet a mindennapok része. Amíg ők befejeznek egy feladatot a füzetükben, azalatt egy műalkotás kezdete is elkészülhet a táblán. Fontos a példamutatás, a hitelesség. Ha a gyerek látja, hogy a rajztanár tényleg tud rajzolni és festeni, akkor jobban felnéz rá.
Fotó: Mihály Szilvia
– Egy-egy skiccből időnként sorozat lesz.
– Igen, szeretek egy adott témát körbejárni, azt ábrázolni. Van sorozatom Velencéről, Kőszegről, Krúdy világáról, pléh Krisztusokról, angyalokról és a Balaton-felvidékről is. A kapu, a madár, az ablak, a sakk, a lépcső és a lélek rendszeresen visszatérő elem a munkáimban.
Anno a kedvenc témám volt a szakrális témák, köztük a 3 királyok, de többször visszanyúltam az vallási témakörhöz.
Nehéz elengedni a képeket
– Mennyi ideig fest egy képet?
– Sokáig. Nekem két dolog nehéz, címet adni és időben abbahagyni a festést. Nagyon nehezen tudok elengedni bizonyos képeket. Van, hogy évekig nem nyúlok hozzá a vászonhoz, de érzem, hogy még nincs kész, kell egy hangulat, egy mozzanat a befejezéshez. Most elővettem egy fiatalkori alkotótáborban készült pléh Krisztus ábrázolásomat, és ez alapján készül a következő képem. Csak a színvilágon változtattam, a 30 évvel ezelőtti gondolataimat folytatom.
Ebből a témakörből van olyan képem, melyet 20 éve festek, de nem érzem, hogy kész lenne. Évente egyszer-kétszer előveszem. Festészetileg ugyan a kép már réges-rég kész van, de egy gondolat, érzés még hiányzik belőle.
Ha elkezdek festeni, 5 perc múlva eldurran a kezem. Nem tudok türelmesen festeni, hajt a hangulat, az alkotás öröme. Van, hogy visszaveszek a képből, mert rájövök, hogy a pár nappal korábbi változat jobb volt, mint ahova eljutottam.
Velencétől a Kallósdi templomig
– Mik a kedvenc helyszínei?
– Velencébe többször visszatértem, mert nem akartam képeslap szerűen ábrázolni a várost. Arra annyi jó, villámkezű festő van, akik álmukból felkelve is megfestik a Szent Márk teret. Nekem itt is fontos volt a játékosság, a tér és idő meggörbítése. Az épületeket egyszerűsítem, a geometriai formákat és a színeket keverem. Kinyitom a stilizált ajtókat, a hullámok térben és időben is mozognak.
Vadászként rengeteget jártam a dimbes-dombos zalai tájat, ezt az érzést is több képem visszaadja a sajátos látásmódomon keresztül. Az én tájképeim játszanak a valóság elemeivel.
A Kallósdi kerek templom a legrégibb Árpád-kori épületünk, és itt van Zalában, sokan nem is jártak ott. Ezen a képen is szerettem a kihajtogatott teret és a felületek sokszínűségét.
Az az érdekes a zalai tájban, hogy itt több tájegység találkozik vizuálisan is. A lankás dombok, a mély völgyek, és a sík területek váltakoznak. Meghatározza a vidéket az erdő ezernyi zöld színe, a rétek, legelők árnyalataival keverve.
Ha a Balaton-felvidéken járok, ehhez társul a hullámzó víz és a végtelen kékség.
Az aprófalvas települések házai a környékünkön még nincsenek kivasalva, nem lettek kikozmetikázva-ez végtelen lehetőséget ad nekem az absztrakcióra.
