„Az önkéntes nemzetőröknek a holnapi napon leendő kiindítására határoztatott: A folyó hó 30-án regveli 6 órakor az önkéntes nemzetőrök tábori mise után a megye terén az esküt leteendik, a hatósági kedvezményekről szóló levél nekik átadatván, az ajánlott kocsikon Lepsénybe szállítatnak, s onnét aznap Siófokra utaznak.„
A székesfehérvári tanács 1848. augusztus 29-i ülésén ekképp határozta meg a város önkéntes nemzetőreinek kivonulási útját a városból. A fehérvári nemzetőrség – az ünnepélyes búcsúztató után – e döntésnek megfelelően el is jutott a Balaton partjáig…
…A fehérvári nemzetőrök nem időztek ugyan sokáig a Balatonnál, hiszen rövidesen továbbindultak a Csány László kormánybiztos által kijelölt helyre, a Somogy megyei Marcaliba, ám tény, hogy a felfegyverzett csapatok felbukkantak az akkor még Veszprém vármegyéhez tartozó Siófokon.
A leendő virágzó fürdőtelepülés ekkor még nyomát sem mutatta későbbi fejlődésének, csupán egyike volt a Balaton mentén szerényen meghúzódó falvaknak. Nem úgy az északi parton, Siófokkal szemben fekvő Balatonfüred, amely ekkor már hosszú ideje országosan ismert fürdőhely volt.
Augusztus vége – ha a főszezon a július 26-i Anna-bállal évről-évre véget is ért Füreden – még része volt a fürdőidénynek.
A füredi fürdővendégek létszámáról a legtöbb évre vonatkozóan pontos adat maradt fenn a 19. század első harmadától. 1842-től 1846-ig a létszám csökkenése volt a jellemző, nem szabad azonban megfeledkezni pl. arról, hogy 1843-ban az akkor kitört kolerajárvány erősen éreztette hatását a fürdőn is.
Az akkori füredi állapotokra jellemző a fürdőhelyen gyakorta vendégszereplő színidirektor, Komlóssy Ferenc színtársulatának esete:
„A kolera veszedelmét nagyon megérezte az a színtársulat is, amely Komlóssy Ferenc igazgatásával a járvány dühöngésekor augusztus 10-től október 23-ig Balatonfüreden vesztegzár alatt volt.„
1846-tól viszont növekedés figyelhető meg – s ezt, elsőre több mint meglepő módon az 1848-49. évi szabadságharc sem törte derékba, sőt!
Az 1840-es években soha nem volt annyira magas a vendéglétszám Füreden, mint éppen ebben a két viharos esztendőben.
Ezt követően pedig 1850-től a fürdőzők száma ismét csökken, majd egy-egy év magasabb száma ellenére a kiegyezésig stagnálást mutat (ráadásul 1855-ben a kolera újfent elérte a fürdőt).
Több mint szembeszökő az 1848-49. évi magas létszám.
A logika azt diktálná, hogy a forradalom és szabadságharc fegyveres harcokkal is terhelt két éve során egy békés fürdőhely látogatottsága visszaesik. Ám az elbeszélő források részben – de csak részben! – ellentmondanak ennek.
Az nem kétséges, hogy Füredet is érintették a forradalom történései. A korabeli lapok azonban többnyire 1848-ban is olyan híreket adtak Füredről, amilyenek a korábbi években megszokottá váltak. Így pl. májusban az Ungar még az idénykezdetet hirdette:
„Az előkelő világ idén Balaton-Füreden tölti a nyarat. … A fürdőigazgatóság már meg is tette az első előkészületeket, s a fürdőidényre Farkas Jancsi bandáját szerződtette Párisból.„
Júniusban azonban már a következőket olvashatták az érdeklődők a Spiegel hasábjain:
„Balaton-Füreden – mint onnan írják – az idén mindenütt nagy az elhagyatottság. Alig látni egy-két fürdővendéget, s ha valaki odajön, látva ezt a nagy egyhangúságot, másnap kétségkívül hazautazik.„
Júliusban újabb híradás érkezett a fürdőélet pangásáról:
„Balaton-Füredről írják, hogy ott az idén elmarad a szokásos Anna-báli mulatság, mert eddig mindössze csupán két vendég nyaral ott, egy papgazdasszony és egy somogyi öreg földbirtokos. Ezeknek pedig – úja a Ffiinfkirchner Zfeitung – aligha volna kedvük tánczolni.”
E hírek a fürdő elhagyatott voltát látszanak igazolni. Ugyanakkor azonban a mezőföldi kisnemesi családból származó – s a Balatont olyannyira szerető – Eötvös Károly tanúbizonysága szerint 1848 szeptemberében is volt még mozgolódás a fürdőn.
A forradalom idején még gyermek író leírása szerint édesapja, hogy biztonságban tudja családját, Füredre küldte Mezőszentgyörgyről feleségét és kisebb fiait:
„Alkonyat felé kocsira rakta anyámat Laczi öcsémmel, a ki akkor négy éves volt s elküldte Balaton-Füredre, a Balaton éjszaki palijára, ottani kis birtokunkra. Ott nem járt ellenség. De Lepsény felé a rendes úton még se merte küldeni, mert arra ellenséges csapatok portyáztak, hanem a kocsi a fehérvári országútra vezető mellékuton ment s a szőlők mellett dülőutakon. Füle felé kerülve csak reggel felé ért Veszprémbe, s onnan azután Balaton-Füredre.”
E szerint tehát a jeles fürdőhelyen – legalábbis kora ősszel – viszonylagos nyugalom honolt abban az időben, amikor a Balaton déli partja, a tavat délről, dél-keletről övező Mezőföld, tágabban érintve: Veszprém vár-megye dél-nyugati része, valamint Fejér vármegye fenyegetve volt Josip Jellaéic horvát bán’ támadó hadaitól.
Hogy a későbbi író édesapja, Eötvös Lajos helyes döntést hozott családja érdekében, rövidesen igazolódott. A családfő szeptember 27-én meg akarta látogatni Füredre küldött szeretteit, de Lepsényen átutazva ellenséges csapatok közeli mozgolódásáról értesült, ami legalábbis elgondolkodtatta őt:
„Apám nem akart letenni füredi útjáról. Balatonfő-Kajár jó négy vagy öt kilométer Lepsényhez. Rendes hajtással husz percznyi távolság. Husz perez alatt sokat lehet gondolkodni. Apám is gondolkodott, vájjon jól cselekszik-e most, ha Balaton-Füredre megy, a helyett, hogy otthon volna.„
Miután a Lepsényben kapott kedvezőtlen híreket Balatonfőkajáron is megerősítették, Eötvös Lajos letett arról, hogy a vészterhes helyzetben elhagyja birtokait és visszatért Mezőszentgyörgyre. Érdekes, hogy épp ezen a napon, szeptember 27-én történt az, hogy a főkajári nemzetőrök Lepsénynél elfogták Jellaéic postáját.
Füred ebben az időszakban kevésbé volt fenyegetve a hadi eseményektől. Ezt támasztja alá, hogy Eötvös Lajos oda küldte családját, de még inkább az, hogy letett látogatásukról. Ha kétségei lettek volna, hogy valóban biztonságban vannak-e szerettei a fürdőn, aligha tesz így, bármekkora veszélyben érzi is birtokait.
Nyilván rajta kívül mások is tisztában voltak azzal, hogy a bizonytalan viszonyok közepette a fürdőhely viszonylagos biztonságot nyújt. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy vajon miért bukkantak fel számosan Füreden a forradalmi időkben is.
Füred a reformkor éveiben, majd az azt követő évtizedekben is elsősorban Pest-Buda, valamint a környező dunántúli vármegyék nemeseinek és városi polgárainak volt a kedvelt nyaralóhelye.
A forradalom és szabadságharc hónapjaiban nyilván számos olyan ember „menekülhetett” oda — vagy menekíthette oda családját —, akik szerették volna átvészelni a veszélyesnek mutatkozó eseményeket.
Füreden, mint fürdőn ráadásul volt ideiglenes szálláshely, ugyanakkor a településnek stratégiai jelentősége nem volt, nem kellett szembenéznie nyílt ellenséges támadással, nem válhatott ostromlott hadszíntérré: nyilvánvaló volt, hogy aki a közeli Veszprémet birtokolja, az az úr az ugyan Zala vármegyéhez tartozó, de a városhoz oly közel eső Füreden is.
Az viszont bizonyos, hogy — a nyugodtnak mondható keretek ellenére — valamelyest Füred is érintett volt 1848-ban, főleg ősszel, a forradalom eseményeiben, annyiban legalábbis, hogy időről-időre a fürdőhelyen is mozogtak csapatok.
Csány László kormánybiztos 1848. szeptember 17-én Keszthelyről válaszolt Varga Lajos, a tapolcai járás szolgabírája augusztus 1-én kelt levelére (amelyet a szolgabíró történetesen épp Füreden datált17).
Ebben egyebek mellett arról is szó esett, hogy „Füredrül Veszprémben viendő töltvények szállítására mintegy 30 szekér megrendeltessen.„
Csány egy nappal később István főherceg nádornak ugyancsak Keszthelyről az alábbiakat írta: „a töltények is Füredre szállíttattak.„
Szintén Füred érintettségét mutatja Csány 1848. szeptember 19-én Tapolcán kelt utasítása az 5. (Radetzky) huszárezred tartaléktelepének parancsnokához: „Rendeletem vételével Ön az ezred egész rendelkezése alatti telepével Győrre menend — útirende Füredről, ha Füreden találja rendeletem, a legközelebbi út, melyet Ön határozand meg;„
Csány egy másik, ugyanazon a napon, de már Nagyvázsonyban keltezett, gróf Batthyány Lajos miniszterelnökhöz írt levele pedig arról ad hírt, hogy István nádor Tapolcáról Füreden át Veszprémbe ment.
Az is bizonyos, hogy október 13-án Perczel Mór hadteste tartózkodott Füreden, majd másnap e csapatok Keszthelyre távoztak a hadi célokra használt Kisfaludy gőzös fedélzetén.
A fürdő tehát ez év őszén stabilan a magyar honvédcsapatok fősége alatt állott, adott helyzetben pedig a katonák jelenléte nem a bizonytalanság, hanem a biztonság érzetét fokozta. 1849 januárjában — igaz, ekkor fürdővendégek a legkevésbé sem jártak arra — Mednyánszky Sándor Győrött toborzott szabadcsapata vonult át Füreden, hogy aztán Tihanyból átkeljen Somogyba, majd onnan Pécsre vonuljon.
1849 nyaráról egy levélrészlet arról tanúskodik, hogy számosan afféle mentsvárnak tekintették a fürdőhelyet. A néhány sor arról is árulkodik, hogy a vendégek létszáma magas.
Pusztaszentmihályról Chernel Ignác az alábbiakról számolt be rokonának, Chernel Eleknek Körmendre írt, július 28-án datált levelében:
„Muló héten a gőzösen Füreden voltam, nincs ott a régi vígság az elég számos vendégek közt, mindenki csak a sok hírekkel és újságokkal vesződik. Találkoztam sok ismerőssel, és a vassiakkal is.„
Mátray Gábor naplójának egy részlete is tudósít röviden — ha áttételesen is — füredi eseményekről. Ekkor már kevésbé volt nyugodt a Füreden magukat meghúzó fürdővendégek élete Mátray augusztus 15-én kelt bejegyzése szerint:
„Bizonyos Metzger báró Budán beszélé, hogy a legközelebbi hetekben Füreden volt és a fürdőt használta. Múlt napokban azonban Besze János országgyűlési követ parancsára öregnek, iljúnak, sőt a fürdővendégeknek is el kellett menni a népfelkeléshez, de az említett báró, ki szintén kényszerítve volt résztvenni, Fehérvár előtt megszökött tőlük.„
Érdemes kiemelni e rövid leírás két kifejezését: „a fürdőt használta”, illetve: „a fürdővendégeknek is”. Itt rejlik ugyanis a látogatók az évi magas létszámának másik oka: még ezekben az időkben is akadtak olyanok, akik egész egyszerűen nem akartak mást, csak használni a fürdőt, úgy, ahogy évről-évre megszokták azt.
Nyilvánvalóan nem lehet — természetesen nem is kell — vegytisztán elkülöníteni a forradalom eseményei elől magukat meghúzok és a korábbi években megszokott menetrend szerint „csak” gyógyulni-pihenni-mulatni vágyók táborát, de az 1848-49. évi fürdőidények magas létszámának fő okait e két motívumban jelölhetjük meg.
Nem teljesen ide tartozó adat, de tán nem érdektelen megemlíteni, hogy 1849 nyarán Füred faluban is zajlottak olyan események, amelyek egyértelműen a nyugalom jeleit mutatják. A veszprémi református egyházmegye épp 1849 nyarán határozott úgy, hogy levéltárát Balatonfüredre költözteti: „az egyházmegye minden esperes változáskor levéltárának egy helyről más helybe által szállításakor, mi elkerültethetnék, ha annak állandó helye lenne, s véleménye szerint Вalaton Füredet, mint az egyházmegye középpontját tartja arra legalkalmasabbnak a helybeli lelkész fölügyelése mellett.„
Mármost a határozatot nem csak elfogadták, de végre is hajtották, méghozzá nyáron júniusban: „Egyházmegyei gyűlés által Nagytiszteletű Simony Imre és Tisztelt Somody Dániel urak az egyházmegye archívumának rendbe szedésére és az archívumnak Köveskálról Füredre szállítása végett ki küldetvén, fuvar s más költségek öszvesen volt 7 forint 30 krajcár.„
Végezetül egy utolsó adat: az esperes ősszel Füredre látogatott, hogy megtekintse a levéltárat. Ezt pedig aligha tette volna, ha azt nem hozzák nyáron olyan állapotba, hogy érdemes legyen megnéznie.
Ugyancsak 1849-hez kapcsolódik az a hír, miszerint túl sok a prostituált a fürdőhelyen – éppenséggel ez sem az ürességtől kongó fürdőre utaló tényező: „1849-ben Balatonfüred közigazgatásának vezetője, a polgári biztos arra kapott utasítást, hogy a „szabad személyeket”, ha kell karhatalommal, de telepítse ki Balatonfüredről Arácsra, mert az általában férjükkel érkező hölgyek nem hajlandóak […] a fürdőhelyre jönni.„
Forrás: Katona Csaba történész „Akiket a fürdőn ért a forradalom” című írása (Századok kiadvány) / arcanum.hu
