A Balaton szépsége fogalom. Széptevői között kitűnő íróink és költőink egész sorát találjuk, akik egymással vetekedve halmozták el színes bókokkal és lelkes hódolatukkal. Nevezték Isten földrehullt könnycseppjének, ég tükrének, Pannónia drágakövének, tündérek honának, Sirályi tónak, magyar tengernek, meg ezer egyébnek…
Szimbolikus értelme van Jókai hasonlatának, amely szerint a Balaton gyönyörű hajadon, aki a vőlegényét várja. Ezen a képen keresztül a nagy mesemondó a Balaton szomorú Hamupipőke-sorsát világította meg.
Ma már szinte hihetetlennek tűnik fel, hogy volt idő, amikor a Balatont észre se vették ; az utasok elkerülték, a környék lakóinak pedig semmit sem jelentett. Évszázadokba telt, míg felfedezik és megbecsülésben részesítik. A természet egyéni arcát, tájegységenként változó hangulatát, lélekformáló varázsát, amely a benne élő közösséget többé-kevésbbé azonos szellemmel hatja át s kapcsolja össze, magyar földön dédapáink látták meg először…
Kép: Fortepan
…A természet igazában a 18. század végén éled föl. A rokokó a kisméretű, enyhet árasztó tájat kedveli, s a természet változó mozzanatait: a patakot, szellőt, a fényjelenségeket. Mindkettő, barokk és rokokó, csak a lakott, művelt, termékeny tájat tartja számon. A praeromantika korszakában hajlik át a természetlátás a kellemesre beállított korábbi egyensúlyából a romantika féktelen nyugtalanságába. A homályos, a bizonytalan, a sejtelmes érdekli az embereket, az, amitől borzongás fogja el lelküket. Magatartásuk alapvonása az emlékezés, a merengés.
A romanticizmus fölszabadítja a fantáziát s az éles ellentétekben: az erő nagyszerű, féktelen megnyilatkozásaiban éli ki magát.
A Balaton első poétái, Csokonai, Kisfaludy Sándor és Berzsenyi, az említett ízlésirányok találkozásának időpontjában tűnnek föl. Előttük a Balatonnak nincsenek írói. A magyar tengerről egy-egy vers vagy leírás csak szórványosan emlékezik meg.
Jelentéktelen töredékek, többnyire a Balaton-környék puszta említésével, mint Ányos Pál egyik verses levele. Édes Gergely, a monoton versek hírhedt fűzfapoétája, Badacsony borát dicséri s Festetics érdemeit magasztalja. Fejér Antal ügyvéd 1779-ben a „Balaton-tihanyi echó”-t verselte meg — minden költőiség nélkül.
Virág Benedek Festetics György és fia, László tiszteletére ír mintegy öt ódát. Bacsányit és Baróti Szabó Dávidot is Festetics hajója ihleti meg, mint Virágot. Baróti örvendezik, hogy hazánk tengere fényre derül, mert már nem haszontalan többé: „szörnyű terheket hordoz!”
Horváth Ádámot a nemzeti büszkeség indítja tájábrázolásra. Versenyre kél egy bádeni barátjával: meg akarja neki mutatni, hogy a Balaton melléke szebb, mint Bécs vagy Báden környéke. Kazinczy egy archaizáló versében — „Keresztes Bálint” — említi Tihanyt, Füredet, Szántódot és a Balatont.
Balatonföldvár, villák és üdülők a nyugati partszakaszon a Kvassay sétány mentén. Leltári jelzet: MMKM.TFGY.2017-11-08
Csokonai egyetlen balatoni verse, „A tihanyi echóhoz” írt ódája, az akkoriban még erdőkoszorúzta tihanyi hegység magányos hangulatszépségéből fakadt. A Balaton, mint táj, Csokonai számára közvetlen ihletforrás volt. Táj és hangulat, festői szépség és költői tehetség egyértelműleg működött közre ebben a csodálatosan finom költeményben.
Versében Rousseaura hivatkozik, mint akiben a kor természetimádata gyökerezik. „Mint egy Rousseau Ermenonvillében Ember és polgár leszek” — írja. Közvetlen rousseaui ösztönzésből indult ki Kisfaludy Sándor is, akit Gálos Rezső, részletesen elemző tanulmányában1 a Dunántúl, illetőleg a Balaton legjellegzetesebb írójaként mutat be.
A Rousseau-hatás közvetlenségére utalnak a Boldog Szerelem 78. dalának sorai: „Térj vissz’ a szép természetnek Boldogító ölébe!„
Kisfaludy Sándort nemcsak költészete, hanem élete is szorosan a Balatonvidékhez fűzi. Életrajzi és irodalmi kapcsolatainak számbeli gazdagságát véve, valóban ő a legjelentősebb balatoni költő. Itália derűs világába a szülőföldnek még csak futó emlékeivel s múló impresszióival jutott el.
Az otthon képe, a Balatonvidék igazi szépsége a távolban, a draguignani fogságban válik s mélyül valóságos élménnyé. Későbbi józan poézisétől feltűnően különbözik az a forró közvetlenség, ahogyan a fogságban vall: „Mikor látom Zalának némely oly kies vidékeit, hogy azokon kívül nem is foghatom meg, miként lehetnék szerencsés„.
1800-ban kezdődik a „Boldog Szerelem” kora. Előbb felesége birtokán, Kámban, utóbb szülővárosában, Sümegen gazdálkodik. Füreden nyaral; „a magyar színjátszói művészség fölsegítésére, az egész országból, sőt még a külföldről is idesereglő vendégek estvéli mulatságára” a fürdőn színház épül, ennek létrejövetele nagyrészt az ő hazafias buzgalmának köszönhető.
Hálátlan munka Himfy szerelmeiből a tájképtöredékeket kielemezni. Ilyenekben különösen a Kesergő Szerelem szegény, a Boldog Szerelemben már több a dunántúli és balatoni vonás. Regéi szorosan a Balaton környékhez tapadnak, ezekben viszont a mult szelleme hiányzik.
A magyar várak múltbeli tradícióival, még a közeli századokéival is, már ekkor vajmi kevéssé számolhattak íróink. A mondavilágot többnyire maguknak kellett megteremteniük, ha következetesek akartak lenni irodalmi programmjukhoz. így tett főleg Kisfaludy Sándor; regéiben csak a földrajzi és történelmi nevek származnak „a magyar előidőkből”, a topográfia az egyetlen valóság, a többi fikció: jobbik esetben saját fantáziájának szüleménye, rendszerint azonban nem egyéb, mint az akkoriban divatos érzelmes német „románcok többé-kevésbbé szabados utánköltése.
Múltszemlélete a romanticizmus szellemének megfelelően: elképzelt. De nem is a meseszövés eredetiségében, a történelmi hűségben vagy a lelemény újságában van regéinek érdeme. Hatásukat hazafias hangjuknak köszönhették, magukban hordva a Zalán futása döntő sikerének indítékait. Csobánc, Tátika, Szigliget és a többi rege szereplői nagyrészt a Dunántúl családjaiból és a Kisfaludy-rokonságból telnek ki.
A másik Kisfaludy-fivér, Károly számára csak a gyermekkori 16 év élményeit jelentette a szülőföld. Közvetlenül alig maradt meg emlékeiből valami. írásaiból legfeljebb a Dunántúl történelmi levegője érezhető ki. De hellyel-közzel név szerint is megjelenik egy-egy táj, többnyire a két, közös asszociációt keltő kép : a Balaton és a Bakony.
A Balatont egyik formailag kevésbbé sikerült népdalában énekelte meg: „Messze fénylik a Balaton, És engemet partjához von …” A Balatonnak, mint tájképnek, mint sajátos természeti szépségnek Berzsenyi Dániel az első igazi műélvezője. A dübörgő szavú, zárkózott, mogorva költő végtelenül finom húrokon is tudott játszani.
Megörökítette versben a tihanyi remete regéjét, a gyógyító balzsamot árasztó füredi kutat és Keszthelyt, amelynek „zöld partján a csendes Helikon emelkedik”. A mai idegenvezetők előfutáraként elragadtatással mutogatja a pompás vidéket: „Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti A tér telkeit és a vizenyős lapályt; Itt leltek gyönyörű thessali berkeket, Bércforrást, susogó völgyeket és homályt” — egyszóval mindent, amit a korízlés a természettől elvárt.
„A Balaton” című hexameteres költeményében, amelyet kora divatos német költőjéhez, Matthissonhoz címzett, ugyanez az extázis nyilatkozik meg. Idillikus, lágy dalok ezek, sajátos hangjai a praeromantikának. Tárgyuk, tartalmuk a Balatonkörnyék romantikus sajátságaiból, táji és etnográfiai különlegességeiből telik; megindítják azt a folyamatot, amely a tihanyi visszhangot és kecskekörmöket, a füredi gyógyvizeket, a tó szépségét, a környék borát a széténeklésben, irodalmi népszerűsítésben az unalomig le fogja járatni.
De ekkor ezeknek a színeknek, szépségeknek még friss a zamata s újan csillog a zománca. A Festetics György gróf által meghonosított keszthelyi helikoni ünnepségek (1817—1819) jelentenek még nevezetes eseményt e korszak balatoni vonatkozású irodalmi életében.
Hatásukat közönségünk sokáig túlbecsülte s jelentőségük méreteivel tulajdonképpen ma sincs tisztában. Váczy János, ez ünnepségek hivatott monográfusa lidércfényeknek mondja őket, amelyek csak fellobogtak irodalmi életünkben, de nem világítottak s még kevésbbé melegítettek. A helikoni kiadványok irodalmi szempontból jelentéktelenek, az ünnepségeknek nem voltak központi vezéreszméi, a felolvasások nemcsak magyarul, hanem németül és latinul is folytak s nagyrészt az uralkodóház és a vendéglátó házigazda iránti loyalitás hódolatteljes nyilvánításában merültek ki; lényegükben a Georgikon záróünnepélyeihez szolgáltatták a kísérő műsort.
De ezzel szemben áll az a tény is, hogy Festetics György a nemzeti felbuzdulás lelkes vezetőegyénisége volt, a magyar kultúra munkásainak őszinte barátja és pártfogója, egyike azon keveseknek, akik a magyar arisztokrácia legszebb hagyományait ápolták. Vele és törekvéseivel függ össze Keszthelynek a Dunántúl költészetében kijutott szerepe…
…A helikoni ünnepségek a Balaton-környék addigi történeti, természeti és etnográfiai érdekességét még egy nevezetességgel gazdagították : Keszthelyt a kor nagy írói tiszteletének szentelt emlékhellyé avatták. Ez a körülmény újabb ihletforrásként csatlakozott a balatoni táj felsorolt értékeihez. Kisfaludy Sándor, Berzsenyi és a helikoni ünnepségek valóságos iskolát teremtettek a kortársak között az első nemzedék idején.
Kis János, Kazinczy barátja, terjedelmes ódával köszönti a „Balatonmellyék”-et. „Óceánnak felséges magzatja, Tók királya, idvezel dalom!” Sorra veszi nevezetességeit: Keszthelyt, a nagy Badacsont, a zárt Tihanyt, a víg Füredet…
…Míg Csokonai csak sírhelyet keresett a tihanyi „setét erdőben”, addig a földi javak iránt fogékonyabb Kis János már telekbirtoklási igénnyel lép fel. Csekély „három kis mértföldet” szemelt ki magának a parton, kijelentvén, hogyha annyi az övé volna, száz szultán kincseit sem irigyelné. …
…A dunántúli írók közül a legnagyobb, Vörösmarty is jól ismerte a Balatont. Több ízben megfordult vidékén s különösen élete vége felé rendszeresen ellátogatott Füredre. Költészetében mégis alig maradt nyoma e látogatásoknak.
Fiatal korában, 1830-ban egy kisebb jelentőségű költött szerelmi jelenetben énekelte meg „A tihanyi visszhang” csacskaságát. „A füredi szívhalászat” című prózai elbeszélésében inkább csak a címet és a keretet kölcsönözte a Balatontól. Közvetlenebb kapcsolatot találunk „Rossz bor” és „Jó bor” című költeményei, valamint a Balatonkörnyék között.
1844-ben egyik versében kifakadt Vörösmarty, hogy költői szegénysége csak cudar rossz bort juttat neki: „Költődnek, oly hatalmas Hunnia, Légy-étetőt engedsz-e innia!” hangzott a költő zord panasza. A versben felsorolta az ország legjobb bortermő vidékeit, többek között Somlyót is, amelynek bora „zöld, mint a drágakő” és úgy csillog, mint a „híg arany”.
Erre a versre nekigerjedt néhány lelkes hazafi. Micsoda, hát a Szózat költője csak rossz bort ihassék !? Nosza, küldött mindenik bortermő vidék egy kis kóstolót, küldött egy somlyói jóbarátja is. Erre aztán a költő a következő évben „Jó bor” című szép költeményében nyugtázta szabályszerűen a küldemények — többek között a somlyói bor — átvételét.
VÖRÖSMARTYVAL le is záródik az első nemzedék sora, amely fölfedezte az első magyar tájat az irodalom számára. Az újság mámora erősen megcsappant. A következő nemzedék másutt: a maga szülőföldjén kereste s testesítette meg a maga s a kor : a romanticizmus korának tájeszményeit. Arany és Petőfi az Alföldben, Tompa a Felvidékben, Kemény Zsigmond, Gyulai és társaik Erdélyben.
A negyvenes évek fiatal Magyarországának költői előtt a Balaton már közismert, mondhatni kiírt költői tárgy. Aranynak egyetlen balatoni vonatkozású verse sincs ; alighanem sem ő, sem Petőfi nem látta a „magyar tengert”. Pedig Petőfi felesége keszthelyi születésű, ahol atyja, Szendrey Ignác Festetics László grófinak, György fiának gazdatisztje volt.
Petőfinél egyetlen hasonlatban találkozunk csak a Balaton nevével: „Lánggal égő teremtette!” című versében írja: „Úgy háborgok, úgy hánykódom, Mintha volnék a Balaton„.
Tompa Mihály meglátogatta Szigligetet, s mind a romoknak, mind Kisfaludy Sándor emlékének egy-egy elégiával áldozott. „Két menyasszony” című regéjében a hűséges és hűtlen szerető paraboláját is a Balaton miliőjéhez fűzi. De már hasonló érdeklődéssel és lelkesedéssel verseli meg az „Alföldi képek„-et is !
A táj szépségek fogalma kitágult, megnövekedett. Kerényi Frigyes az első, aki arról panaszkodik, hogy főuraink a genfi tó partján töltik idejüket és költik pénzüket, a Balaton pedig pusztán áll. Vahot Imre útleírásban méltatja a Balaton panorámáját. Vajda Péter prózai költeményeiben, örökíti meg a szülőföld emlékképeit. Dícsőíti a „tóhajózás kellemeit” s reméli, hogy „eljövend az idő, hogy a Zalán nem lélekvesztők járnak, a Balatonon nem csupa kompok és a Siónak mélyebb medre lesz, gőzösöket eresztendő” a Dunára …
…Garaytól származik a Balaton eredete, továbbá a tihanyi visszhang és a kecskekörmök legismertebb költői feldolgozása. Garay ezeket a verseket, számszerint 28-at, 1847-ben írta ; a következő évben „Balatoni kagylók” cím alatt önálló füzetben adta ki. A versek főleg tartalmi változatosságukkal lepnek meg. Gyönyörködik a tó minduntalan változó színjátékában, elmereng nyugodt szépségén, lelkesül vad haragján ; idézi a környék nagy történelmi múltját, a hatalmas víztömeg ezeréves tétlen pangását, látja jövőjét, amelyet Festetics és Széchenyi fáradozása készített elő, képzelete merész túlzásra ragadja: a partmenti falvak helyére viruló gyárvárosokat kíván „dús műiparral”, a vízre a kereskedés százkezű óriását — nem sejtve a fejlődés helyesebb, természetesebb irányát.
Garay 1847-i füredi fürdőzésének másik irodalmi emléke egy útirajz, amelyben a későbbi évtizedek balatoni fürdőleveleinek százai már „in nuce” bennerejlenek. Nem lehet nem idéznünk pár kedves részletét: „Mily élénk ez a fürdői élet! Mennyi ember sürr-forr itt együvé! Itt egy csinos unokahúg, ki honn nagynénje leckéztetését megúnván, az egészségi kút ürügye alatt itt jövend össze hadnagyával; ott egy mindennapi henye úrfi, ki megunta pamlagán az örökös ásítást, amott egy tudós, ki asztala mellett görbévé ülte magát s most egyenesedni kíván ; emitt egy fiatal özvegyke, ki a világgal tudatni akarja, hogy férje már meghalt, s ki tudná előszámlálni mindnyáját!„
Füred kilencven évvel ezelőtt így festett: „A kis piszkos falu néhány alacsony házból s nem szép épületekből áll; de ez még mind hagyján, csak a fürdőházak volnának jobb karban, mit az utazó méltán megkíván, miután annyit hallott a szép Füredről beszélni…„
Garay mint szerkesztő is ápolta a Balaton kultuszát, amint ezt előtte a „Tudományos Gyűjtemény” és Kisfaludy Károly „Aurórá”-ja is tette. „Regélő. Pesti Divatlap” című folyóiratában több balatoni közleményt találunk. A negyvenes években már a német olvasóközönséghez is eljutnak a Balaton irodalmi visszhangjai.
Forrás: arcanum.hu (Részletek Bisztray Gyula írásából / Magyar Szemle 1937)
Képek: fortepan
