Répa Rozi és Sobri Jóska
A Bakony híres betyárjáról, a legendás és igen jóképű Sobri Jóskáról (1810-1837) nem sok történeti adat maradt fel, de a róla szóló hagyomány minden esetben szól Répa Rózihoz fűződő nagy szerelméről. A csupán csak 27 esztendőt élt egykori bojtárlegény, Jóska (eredeti neve Pap József) már korán a bűn útjára lépett, a börtönt is megjárta, majd az akasztófa elől menekült rablásai miatt, végül a Bakony és a Balaton-vidék leghíresebb – Rózsa Sándor után a legismertebb – bandavezére lett.
Minden forrás megemlíti daliás alkatát, vonzó külsejét, állandó nőügyeit és azt, hogy a lányok, asszonyok versenyeztek kegyeiért. De igazi párban, Répa Roziban (eredeti neve egyes források szerint: Paár Antónia Krisztina), a szegény cselédlányban lelt, aki a Lesencetomaj határában fekvő Billeg csárdában szolgált.
Sobri Jóska ellen már hajtóvadászatot indítottak, halálának körülményei máig tisztázatlanok: ütközet közben hunyt el, egyes források szerint az elfogás pillanatában szíven lőtte magát. A történeti legendárium része lett az is, hogy Sobri nem halt meg, hanem a Bakonyban bujdosott, de az USA-ban is látni vélték…
Történeti tény viszont az, hogy Répa Rozit, hozzáadták nemes Kozáry Péter számtartóhoz. A betyárszerelemről a legrészletesebben Eötvös Károly számol be, tőle idézzük Sobri Jóska vallomását:
„Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, amióta élek. Úgy érzem, mintha a szívemhez nőttél volna. Egész éjjel nem hunytam le a szememet, csak terólad gondolkoztam. …Légy mátkám, légy galambom, légy hűséges szívbelim. Hol elmegyek tőled, hol megjövök hozzád, de mindig a tied leszek. Szegénylegény vagyok, de Sobri Jóska vagyok”
Nagy valószínűséggel a Sobri-történetekből nem sok minden igaz, de a jóképű, rátermett fiatal férfi és a szintén ifjú leány – Jóska és Rozi – szerelme örök visszatérő a történetekben. Kettejük összetartozását sok-sok népdal és korabeli pásztorfaragás – eredeti kép nem maradt fenn róluk – örökítette meg, a tárgyakon legtöbbször nevük is jól olvasható.
Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor
Kisfaludy Sándor (1772-1844) a régi nemesi családból származó joggyakornok kezdetben nem annyira a művészetéről, hanem az életviteléről, pontosabban nőügyeiről volt híres. Hamar felismerte, a lányok, asszonyok szívéhez két út vezet: a katonai uniformis, valamint az irodalom.
Jöttek a kalandos esztendők: katonaként megjárta fél Európát. Sok-sok barátság, számtalan impulzus, irodalmi és művészeti inspiráció érte, és persze női rajongók tucatja kísérte útját. 1799-ben szerelt le és tért vissza szülőföldjére.
Ekkor már egy badacsonyi szüretről ismerte és szerette Szegedy Rózát (1755-1832), a Vas megyei alispán lányát. 1796 végén meg is kérte kezét, de Róza, sejtvén a férfi csapodárságát, elutasította, csak 1800-ban jöhetett létre a házasság.
Kisfaludy megváltozott Róza viszonzott szerelmétől. Sümegen gazdálkodó nemesi életvitelbe kezdett, sikerrel és egyre többet írt kedvelt és kellemes prózai, drámai és lírai műveket egyaránt.
Róza hű és szerető asszonya lett a sümegi költőnek, az asszony badacsonyi présháza sok szüretnek adott otthont és kedves, szüreti hajlékává vált a házaspárnak. Kisfaludy Szegedy Rózához fűződő szerelmének lenyomatai a Himfy versek, melynek egyikéből idézünk, érzékeltetve Kisfaludy szerelmes lobogását:
„Oh te, szívem kedveltjének
Első édes irgalma!
Első csókja szerelmének!
Kínaim szép jutalma:
Szívemnek mély fenekében,
Ott sajogsz te most is még;
Üdvezítő erejében
Tüzed mindég bennem ég.
Bár mi légyen már belőlem,
Elmondhatom azt felőlem:
Nem hiába reméltem
Mert szerettem és éltem.”
Gyermekük sajnos nem született, Róza 1832 májusában elhunyt, de Kisfaludy hozzá írott szerelmes alkotásai a mai napig bizonyítékai a nagy és tiszta érzelmeknek.
Egry József és Pauler Juliska
Egry József (1883-1951), a tó emblematikus festője is a Balatonnál találta meg szerelmét. A szegénysorsú, aszketikus életet élő festő az I. világháború idején segédszolgálatosként szolgált, Nagykanizsán. Egy súlyosra forduló tüdőgyulladás miatt a badacsonyi Vöröskereszt kórházban kezelték. Itt ismerte meg az önkéntes ápolónőt, a házas asszonyt, Pauler Juliskát.
Mondhatni, hogy szerelem volt első látásra, de azért több nehezítő tényező is akadt: Juliska házassága, Egry nem szokványos természete. Mégis az érzelmek győztek.
Pauler Juliska – Pauler Ákos neves filozófus húga -– elvált ezredes férjétől, Egry leszerelt és Juliska keszthelyi házába költöztek, nyaranta a badacsonytomaji présház adott menedéket számukra. Egry képei, stílusa, színei megváltoztak: ekkortól vált a Balaton festőjévé, ekkortól ismerték meg igazán alkotásait. Juliska – akit a családja a rangon aluli kapcsolata, a festőhöz fűződő szerelme miatt kitagadott – hű támogatója lett a magányos művésznek.
Takáts Gyula, az egykori jóbarát így emlékezett 1961-ben kettejük rendhagyó kapcsolatára:
„Mint zalai, falusi származék jól beleélte magát a balatoni életbe, amelybe, amint jól tudjuk, Pauler Juliska révén cseppent. Juliskával a „Hableány Vendéglőben” berendezett üdülő, hadikórházban ismerkedett meg az első világháború utolsó éveiben. Juliska, ahogy mesélte, jóval idősebb volt, mint ő. Kertelés nélkül elmondta, hogy házasságra sohasem gondolt. Érdekes, hogy ezt a házasságkötést a hosszú barátság közben épp a buzgón katolikus Juliska és Egry József barátai igyekeztek révbehozni.
– Hogy Juliska miért? – Csakis lelki indítékai lehettek. Csakis a szeretet és a szerelem. Hisz Juliska egy ezredes jómódú felesége volt és Egry? Azt hiszem nem szükséges részleteznem Egry akkori „közlegényi” állapotát és helyzetét. Mindenesetre az is örök titok marad, hogy tudta vakbuzgó katolicizmusával összeegyeztetni Juliska a válást, hogy Egryné legyen. Az tény, hogy az 1920 körüli, a vesztett háború után újraszülető félbalkáni és a bécsi volt monarchiát utánzó félfeudalizmusunkban Juliska részéről ritka bátor és forradalmi tett volt otthagyni a rangot, lerakni egy állás fényét és egy beteg festő mellé állni. Juliska kitartó volt és Egry engedett a buzdításnak. A „beteg” hozzáment „ápolónőjéhez”, aki eltekintve apró-cseprő kicsinyességeitől, egy életen át volt támasza és bátran mondhatjuk, az egyik legnagyobb magyar mester kialakuló művészetének elősegítője.”
Juliska kitartott a művész mellett, eltemette, meggyászolta, majd hamarosan, 1957-ben ő is követte a halálba a Balaton festőjét. Közös sírban nyugszanak, a badacsonytomaji temetőben.
Szöveg: Kovács Emőke
