Farkas Dénes egy megsárgult füzetet lapozgat. A nyugalmazott vadbiológus 1954-ben, 17 éves korában naplót vezetett, megörökítve azokat a mindennapi történéseket, melyek osztályával, diáktársaival és tanáraival estek meg. Egy pillanatig nem gondolta volna, hogy egy mégoly szörnyű eseményt kell majd lejegyeznie, szinte azon frissiben, mindössze két nappal a tragédia után. Sorai ezért kortörténeti dokumentumot jelentenek, olyan, első kézből származó beszámolót, melyhez hasonlót nem ismerünk erről a teljesen máig nem tisztázott eseményről.
Farkas Dénes a kamaszkori emlékeiről mesélt a Szekszárdi Vasárnapnak
– 1954 tavaszán történt, hogy osztályfőnökünk Nagy Vilma tanárnő bejelentette javaslatát: a negyedikesek érettségi ideje alatti héten a III/B osztály menjen el kirándulásra. Arra kért bennünket, hogy azon lehetőleg teljes létszámban vegyünk részt. A kirándulás terve Miszlai István tanár úrral közös, ezért mindketten velünk jönnek. A programról csak annyit mondott, hogy a Balaton környékére mennénk, és a részleteket csak a szervezés után ismerteti.
Az osztály éljenezve fogadta osztályfőnökünk bejelentését, és valamennyien ígéretet tettünk a közös utazásra. A hatnapos – május 25. és 30. közötti kirándulás programjában Kaposvár, Fonyód, Keszthely, Balatonfüred, Siófok nevezetességeinek megtekintése, illetve a keszthelyi medence vulkanikus hegyeinek megmászása szerepelt. Az év végét, a vakációt váró vidám csapat, 22 tanuló, május 25-én reggel Miszlai tanár úr vezetésével indult vonattal. Osztályfőnökünk két nappal később csatlakozott hozzánk. Az ezt követő eseményekről viszont már beszéljen a napló.
„V. 25. A korai vonathoz Édesapám kísért ki, a 15 kg-os hátizsákot segítette cipelni. Osztálytársaim és Miszlai tanár úr a szedresi, a fácánkerti, a mözsi, a szekszárdi, az öcsényi és a decsi állomásokon szálltak fel. Bátaszéken a dombóvári vonatra szálltunk át, ahova 11 óra 12 perckor érkeztünk. Hátizsákjainkat a szálláshelyekre vittük, a leány, illetve a fiú kollégiumba. Dombóváron a textilgyárat szerettük volna megnézni, de a beígért autóbuszt nem kaptuk meg, ezért helyette a múzeumba mentünk, aminek mindenki egyaránt örült. Estig a Szabadság parkban sétáltunk és csak a vacsoraidőre mentünk vissza szálláshelyünkre. (…)
V. 26. Négy órakor keltünk, nagyon álmos voltam, mert rosszul aludtam. Az 5 óra 20-kor induló vonattal Fonyódra mentünk. Felgyalogoltunk a Várhegyre, majd a mólón sétáltunk, a Balatont és a túlparti hegyeket fényképeztük. A Rianás vendéglőben ebédeltünk, egységesen egy tányér krumplilevest ettünk. Nagyon jólesett. Ebéd után a kikötőbe mentünk és a Tünde nevű hajóra szálltunk. Az osztálytársaim közül csaknem mindenki első alkalommal ült hajón, ezért nagy élmény volt számunkra az út Badacsonyig.”
Farkas Dénes ezt követően oldalakon át leírja – részletesen és lelkiismeretesen – azt, hogy mit csinált, merre járt a III/B osztály. Így jut el ahhoz a bizonyos május végi naphoz. Ismét a naplóból idézünk.
„V. 30. Öt órakor keltünk, ott hagytuk Tapolcát, vonattal Balatonfüredre utaztunk, ahova 8 óra körül érkeztünk meg. Negyed 12-ig ott üldögéltünk, néztük a sok vitorlást, majd a hátizsákos helyen gyülekeztünk. Nagy Vilma tanárnő az előre megvásárolt hajójegyeket mindenkinek átadta, majd a hajókikötő helyhez vonultunk.
Vártuk a hajót, ami hamarosan befutott, a Pajtás nevet viselte. Beszálláskor számolták az utasokat. Úgy emlékezem, hogy én a 210. voltam. Erre azért figyeltem fel, mert a bejárat mellett jobb oldalon, a falon egy felirat volt: a hajó befogadó utaslétszáma 200 fő. Feltűnt, hogy ennél több utast engedtek a hajóra.
Pontosan háromnegyed 12 volt, amikor beszálltam. Előttünk négy külföldi szorongott, egy idősebb férfi, egy házaspár, a férj karjában kisgyerekkel. Valószínű csehszlovákok voltak.
A hajó indulását nem jelezték, csak akkor szereztünk arról tudomást, amikor a hajó a móló felé billent, a mi oldalunk pedig magasan felemelkedett. Az utasok egy része nevetve, vidáman vette tudomásul ezt a billegést. Hátrafordultam és láttam, hogy a mögöttem álló család tekintete már a félelemről árulkodott.
Ismét felénk billent a hajó és látható volt, hogy az előbbinél mélyebbre merült a hajó oldala. Ezt követően a hajó jobbra fordult, a hajótest viszont balra billent. A forduláskor keletkezett centrifugális erő a billenést növelte és a hajó a bal oldalára dőlve merülni kezdett.”
Tányérsapkák a víz tetején
Amit senki sem hitt, bekövetkezett: a Pajtás nevű kirándulóhajó elsüllyedt. Ezen a helyen, kikötő lévén, mély volt a víz. Aki nem tudott úszni, csak nagy szerencsével menekülhetett meg. Farkas Dénes sem tudott úszni, ám szerencséje volt, megkapaszkodott a hajókorlátban. Ennek köszönhető, hogy tovább olvashatjuk naplóját.
„Ekkor már a korlátot fogtam és amint az ellenkező oldal kezdett elmerülni, a fedélzeten lévő tömeg borzalmas sikoltozása hangzott fel. A hajó ellenkező oldalát az utasokkal együtt elnyelte a Balaton. Ez néhány másodperc alatt történt, és amikor a víz már a térdemig ért, csak akkor tudtam felkapaszkodni a korlátra, ahonnét a hajó oldalára másztam.
Ismét billent a hajó, valamivel mélyebbre merült az oldala, valószínű ekkor tellett meg vízzel a belseje és emiatt süllyedt le az egész test. Ez a lökés sok embert a víz felszínére dobott: nagyon sokan voltak, sikítottak, ordítottak, kapálóztak, egymásba kapaszkodtak és a hajó vízből kiálló korlátja felé igyekeztek, ahol néhányan megkapaszkodtak.
A hajó előtt, mintegy 15-20 méteres sugarú körben ekkor már legalább ötven ember küzdött az életéért. Nem messze tőlem láttam a hajó indulásakor mellettem álló férfit, kezében a kisgyermekével, egy helyben tartotta magát, miközben – valószínűleg – hozzátartozóinak nevét kiabálta. Az embertömeg között sok sötétkék tányérsapka úszott a vízen. Később tudtam meg, postás tiszt tanulók is voltak a hajón és az ő sapkájukat láttam.”
Olvasd el, mit lehet tudni az eseményről a hivatalos verziók szerint.
Három szekszárdi diák végzete
Az áldozatok előtt tisztelgő balatonfüredi márványtábla tanúsága szerint huszonhármán vesztek a vízbe a csavargőzös felborulásakor. Farkas Dénes szerint sokkal több lehetett az áldozatok száma, csakhogy ezt ma már nagyon nehéz lenne pontosítani. Egy biztos: a halottak között volt a szekszárdi Garay János Gimnázium három diákja is…
„Miszlpi tanár úr és Jindra Rózsa elmentek a halottakat megnézni. Egy óra múlva megjöttek a szomorú hírrel: Villányi Marikát megtalálták a halottak között. Vituska Marikáról és Göbölyös Laciról nem tudnak. A hír hallatán a tanárokkal együtt sírva mentünk ki az udvarra és lefekvésig szótlanul ültünk a padokon és a fűben. Kilenc órakor Miszlai tanár úr és Jindra Rózsa ismét elment a halottakat megnézni. Vituskát is megtalálták a halottak között. Göbölyös Laci holttestét a balesetet követő napon hozták fel a hajóból.„
– Ahogy évtizedek távlatából visszaemlékezem, minden osztálytársamban megmaradtak és mélyen belevésődtek a tragédia nyomai csukta be naplóját Farkas Dénes. Igaz, talán mi, fiatalak könnyebben túltettük magunkat a fájó gondolatokon. De két tanárunkra, akik atyai és anyai gondviseléssel őrködtek mindannyiunk felett, egész hátralévő életükben lelket megviselő nyomás nehezedett.
Olvass tovább a témában! Katt ide!
Forrás: arcanum/Szekszárdi Vasárnap
