viharjelzés: nincs
ÉNY-i
25 km/h
2018.07.21. 23:22 Tudj meg mindent a 193. Anna-bálról
Megosztom
Amikor Szentgyörgyi Horváth Fülöp 1825-ben megrendezte az első Anna-bált, valószínűleg nem gondolta, hogy egy olyan hagyományt teremt, ami Európában egyedülálló módon mindmáig létezik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitón arról beszélt, hogy az Anna-bálon az innováció és a hagyomány kapcsolódik össze. Egyetértett vele Fercsák Róbert bajai polgármester is, aki szerint az Anna-bál az a rendezvény, ahol a múlt és a jelen összeér és egybeolvad.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, hogy az Anna-bál közel két évszázados hagyományt őriz: a közkincsnek számító eseményen 1862 óta választják meg a bál szépeit. A bál a hagyományok mellett az elsőbálozókról is szól – tette hozzá a polgármester, hiszen az estélyen idén huszonegy elsőbálozó is részt vesz.

A bál hagyományosan a Magyar Állami Operaház balettművészei által előadott palotással és nyitótánccal vette kezdetét. Az idei Anna-bálon 573 vendég jelent meg, közülük mintegy 300 hölgy nyakába került az Erzsébet királyné, Sissi kedvenc virága ihlette, ibolyalila színű, sorszámozott porcelánszív.

India és Olaszország budapesti nagykövete is itt van.

– Európában egyedüli rendezvény, amely ilyen hosszú idje létezik, 1825 óta rendezik meg – utalt az egyedülálló hagyományra Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a bál fővédnöke köszöntőjében, aki az estről azt mondta, akit nem választanak meg bál szépének, bizonyosan ő is nagyon jól érzi magát. A miniszter a városnak és a szervezőknek azt kívánta, a hagyomány és az innováció, illetve megújulás mindig maradjon meg.

Balatonfüred testvértelepülése, Baja polgármestere emlékeztetett, Krisztina 1805. július 15-én született Baján. A lány tiszteletére rendezte Szentgyörgyi Horváth Fülöp János az első Anna-bált 1825. július 26-án, Balatonfüreden, a Horváth-házban. – Így az Anna-bálon múlt és jelen összeér – fogalmazott. A polgármester szerint nem csak ez a szép esemény köti össze a két várost, hanem mindkettő víz mellett van, mindegyikben szeretik és főzik is a halászlevet, csodálatos hagyományokat őriznek, keltenek életre. Mindkét település kultúrájának ereje az európai keresztény értékrenden alapuló hagyományaikban rejlik. Úgy fogalmazott, hogy egy bál közösségépítő erővel bír, a tiszteletről, szeretetről, szépségről, az értékekről szól, de a barátkozásnak, a beszélgetéseknek, a felhőtlen szórakozásnak is kitűnő helyszíne.

– Az első bálozókról szól az est, szögezte le Bóka István, Balatonfüred polgármestere, aki külön köszöntötte a tavalyi bál szépét, Barna Dorinát, majd utalt rá, a legszebb lányt 1862 óta választják meg. Egy idézettel élve úgy fogalmazott, a füredi Anna-bálon a szépségnek különleges ragyogása van.

A köszöntők után átadták a Kiss Ernő-díjat, amit idén a városért tett érdemeiért Walker Viktor üzletember vett át Simon Attilától, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójától.

 

Ezután Barna Dorina megnyitotta az idei bált, a Magyar Állami Operaház balettművészei a palotással, majd a keringővel kezdték meg a táncot a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretével, majd herendi porcelántányérokon felszolgálták a báli közönségnek a vacsorát, amit Tóth József séf, a szálloda mesterszakácsa állított össze.

Mindeközben a történelmi múltú nemzeti ménesgazdaságok díszes fogataival sétakocsikázhatnak Balatonfüreden a romantikus időutazást kedvelők, a 193. Anna-bál estéjén. Az eddig kizárólag a bál szépét és udvarhölgyeit bemutató díszfogatokon most a nagyközönség is kocsikázhat a város reformkori negyedében, a három nemzeti ménesgazdaság – a mezőhegyesi, a szilvásváradi és a bábolnai – díszfogataival. Az igazi kuriózumnak számító kettes fogatokat a legismertebb magyar lófajták húzzák.

Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, akik közül a zsűri választja ki a bál szépét és két udvarhölgyét. A bál királynője megújított motívumokkal díszített, egyetlen példányban készülő, a Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú herendi vázát kap. Ilyen vázát küldött hivatalos nászajándékba Magyarország Vilmos herceg esküvőjére is. Az udvarhölgyek hagyományosan Rothschild- és Apponyi-mintás serlegeket kapnak.

A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak a városban.

Hagyományosan az Anna-bálon adták át a Balatonfüred fejlesztésében és népszerűsítésében végzett kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kiss Ernő-díjat, melyet idén Valker Viktor üzletember vehetett át Bóka István polgármestertől.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket – Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

Balatonfüred Tóth Kinga Zoé a 193. Anna-bál szépségkirálynője, első udvarhölgye Kanizsai Magdolna, a második Kovácsics Virág lett a zsűri döntése alapján. Valamennyien herendi porcelánvázát, és értékes különdíjakat kaptak ajándékba.

A 26 éves Tóth Kinga Zoé Budapesten él, és a Békés megyei Mezőkovácsházáról származik, ő a legszebbnek járó aranyalmát is átvehetett. Először járt Anna-bálon, ahová a párjával érkezett. Első udvarhölgye a kecskeméti, 19 éves Kanizsai Magdolna, első bálozó, akit párja és annak szülei kísértek el, már csütörtök óta a városban tartózkodnak. Azt mondta, kiskora óta vágyik arra, hogy egyszer részt vehessen a füredi Anna-bálon. Párja édesanyjával már három éve tervezik azt, hogy eljönnek. Jövőre érettségizik, versenyszerűen röplabdázik

A zsűri második udvarhölgyének a 20 éves, veszprémi Kovácsics Virágot választotta meg, aki Vetési Albert Gimnázium spanyol tagozatán tanul. Az ELTE Állam – és Jogtudományi Karán tanul tovább. Először járt Anna-bálon, ahová a párjával, családdal, barátaival együtt érkezett. A spanyol nyelven kívül angolul beszél még, hobbija a tenisz és az úszás.

A 193. Anna-bál szépe a 26 éves, Mezőkovácsházáról származó, Budapesten élő Tóth Kinga Zoé, mellette első udvarhölgye, a kecskeméti 19 éves Kanizsai Magdolna, valamint második udvarhölgye, a veszprémi 20 éves Kovácsics Virág (jobbra).
MTI Fotó: Mónus Márton

A zsűriben helyet foglalt: V. Kulcsár Ildikó újságíró, Horgas Eszter fuvolaművész, Kocsis Korinna a 185. Anna-bál szépségkirálynője, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Gömbös Lóránd, a Hungária Yacht Club elnöke és Schiffer Miklós stílusszakértő.

Amíg a zsűri a döntés miatt visszavonult, Roby Lakatos világhírű hegedűvirtuóz és zenekara, valamint a Mendelssohn Kamarazenekar szórakoztatta a bálozó vendégeket.

Borítókép: A Magyar Állami Operaház balettművészei a 193. Anna-bál nyitótáncán az Anna Grand Hotel parkjában 2018. július 21-én.
Forrás: MTI és veol.hu

 

Nézd meg az Anna-báli divatot, a frizurákat és az eseményhez kötődő beszámolókat is.

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva