Kovács Erika | 2018.09.24. 14:00
Reformkori hangulat és múltidézés Balatonfüreden
Balatonfüred életének talán legszebb időszaka volt a reformkor, amelynek sokat köszönhetett az egész ország is, emlékeztetett Bóka István, a város polgármestere köszöntőjében, a 13. Romantikus Reformkor Fesztivál rendkívül gazdag kulturális, illetve gasztronómiai programsorozata apropóján, szombaton a Balaton Szabadidő Központban.

– Kiemelkedő jelentőségű a reformkor a magyar történelemben, mert talán a legtöbbet tette a változásért, a szépségért, az értékekért, amelyekre Balatonfüred ma is alapoz, érvelt Böröcz István, a programokat szervező helyi turisztikai egyesület elnöke. Felidézte a nemrég elhunyt Bethlen István emlékét, aki kezdettől fogva fővédnökként a reformkori programok mellé állt, amit idén „Az 1848-as szabadságharc 170 éves évfordulója, az ifjúság szerepe akkor és most” jegyében szervezték meg. Az elnök üdvözölte, hogy idén először a fesztivál apropóján megszervezték a Füredi Fiatalok Napját.

Az ünnepen Bóka István és Hermann Róbert történész felavatta a balatonfüredi születésű Prágay János honvéd alezredes emléktábláját, ki részt vett az 1848-as eseményekben. Emlékeiről az elsők között írt „A magyar forradalom” című kötetében, amelyről Molnár Judit, a Balatonfüred Városért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, önkormányzati képviselő beszélt a Blaha Lujza Hotelben.

A hétvégi időutazáson igazi reformkori kavalkád részesei lehettek az érdeklők, szombaton délután különleges látványt nyújtott, amikor nők, férfiak és gyerekek, élükön a Kalló Zoltán hegedűművész vezette Szerenád Cigányzenekar muzsikája mellett, korhű viseletben sétáltak végig a városon a teltházas szabadidő központig. Az épületben a Reformkori Hagyományőrzők Társasága keringővel köszöntötte az érkezőket, majd a Csík Zenekar hatalmas siker mellett adott emlékezetes műsort.

Este pedig elegáns bálon lehetett beletekinteni a reformkori estek hangulatába az Anna Grand Hotelben. Balatonfüreden az elmúlt hétvégén minden a reformkort idézte, egyebek között a játszóház, a bábszínház, a gasztronómiai kínálat, versenyt szerveztek korabeli étkeknek, borkóstolóra, reformkori sétára is meghívták a közönséget. Nagyon sok érdeklődőt vonzott a népi iparművészeti vásár, a forradalmi forgatag, illetve a táncház helyi-, és partnervárosi néptáncosokkal, Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai ezúttal is lenyűgözték a közönséget „Dallam és szenvedély című” műsorukkal.

 

Forrás: veol.hu
Szöveg: Kovács Erika
Fotók: Balogh Ákos/Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva