Élt egyszer Erdélyben, az 1910-es években egy kedves, gyógyszerész fiatalember, Abrudbányay (később Rédiger) Ödön, aki beleszeretett egy Magdus nevű lányba. A szerelem kölcsönös volt, ezért egy szép napon Ödön eljegyezte kedvesét. Közösen tervezgették a jövőjüket, már megszervezték az esküvőt, de ekkor váratlan és tragikus dolog történt, Magdus egy titokzatos betegségben meghalt.
Ödön mélységes gyászában menyasszonya személyes tárgyait maga köré gyűjtötte, remeteként, a világot kizárva sokáig a tárgyakba feledkezve élte a mindennapjait. Végül úgy döntött, hogy emléket állít az örök szerelemnek. Sokáig járta Magyarország szépséges vidékeit, majd megakadt a szeme egy fonyódi tájon, a Sipos-dombon. A panoráma csodálatos volt, méltó egy szerelem emlékének hirdetésére. Itt építette meg a kriptát, amely hirdeti Magdus iránti érzelmeit.
Ödön kapcsolata Magdussal csupán néhány évig tartott, de hiába nősült újra, és születtek gyermekei, igaz szerelmét Magdust soha nem felejtette el. Gazdag Istvánné, tárlatvezető mesélt a nagy szerelemről.
A nászágy Balaton-felvidéki vörös homokkőből készült, és azért nevezik kriptának, mert Ödön tervei szerint itt kaptak volna helyet a földi maradványaik. De több tervvel együtt ez sem valósulhatott meg.
Így nézhetett ki Magdus.
A Kripta Villánál valóban gyönyörű a kilátás, Ödön csodaszép helyet választott, hogy emléket állítson az örök szerelemnek.
A legenda szerint, ha egy szerelmespár az ágy felett megfogja egymás kezét, akkor a szerelmük örökké fog tartani, úgy mint Rédiger Ödöné.
Szöveg és képek: Fenyő Zsuzsa
