Pecsételd körbe a Balatont két keréken!
Helyszín Balaton,
Időpont
A „Pecsételd körbe a Balatont két keréken!” egy kerékpáros élmény- és teljesítménytúra a Nyitott Balaton programsorozatban. A résztvevők az egyes Balaton-parti turisztikai egyesületeknél és szolgáltató partnereiknél (múzeumok, attrakciók, vendéglátóhelyek, szálláshelyek) biztosított pecsételő állomások érintésével részben vagy teljesen körbekerülik a Balatont.

A Pecsételő lapon összegyűjtik az említett szolgáltatók pecsétjeit vagy beolvassák a túra kihelyezett QR kódjait, mindezt a 2018. október 5. és 2018. november 4. közötti időszakban.

A túra részletekben is teljesíthető, akár különböző napokon, hétvégéken is. Fontos azonban, hogy a 3 térségre felosztott Balaton Régióból (Nyugat-Balaton, északi part, déli part) legalább egy térséget, vagy a teljes Balatont alaposan bejárja a résztvevő. A túra teljesítésének 2 különböző szintje van. Egyik, amikor egy vagy kettő térséget jár be és ott gyűjti össze a minimum számú pecsétet a résztvevő (barangoló), a másik szint, amikor az egész Balatont megkerüli és a három térségből gyűjti össze a minimum pecsét számot (teljes kerülő). Az elektronikus oklevél és a sorsolásban való részvétel szintenként eltérő.

A résztvevők, amennyiben a „RÉSZVÉTEL ÉS TELJESÍTÉS IGAZOLÁSA” bekezdésben leírtak szerint teljesítik a pecsétek összegyűjtését és a Pecsételő lapjukat a szervezőkhöz a balatonbike@balatontdm.hu e-mail címre eljuttatják, elektronikus oklevélben részesülnek, továbbá részt vesznek a sorsoláson, amin balatoni ajándékcsomagot, vacsorát vagy kulturális és aktív programokra szóló belépőjegyet nyerhetnek.

A pecsételő helyek itt találhatóak.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva