veol.hu/Molnár Sándor | 2021.07.29. 13:00
Augusztus elsején újra Kalózkaland az alsóörsi strandon
A Pannon Várszínház művészei a Kalózkaland című zenés darabbal lepik meg a nyári hétvégéken a nyaraló gyerekeket és szüleiket.

A strand legutóbb július 25-én, vasárnap délelőtt volt hangos az előadásba aktívan bekapcsolódó kis és nagy kalózoktól.

Ki ne hallott volna már a kalózokról, ki ne csodálta volna kalandos életüket, és ki ne szeretett volna a bőrükbe bújni? A Pannon Várszínház négy művésze, az „Armada család” jóvoltából a nyár folyamán több alkalommal is lehetőségük nyílik erre azoknak a gyerekeknek, akik átjutnak a próbatételeken.

A 60 perces, zenés-táncos ját- szadozás, a Kalózkaland nagy sikert aratott az alsóörsi strandon is. A négy rejtélyes kalóz – Uszály (Keresztesi László), Csajka (Egri Zsófia), Ladik (Budai Márton Zoltán) és Tutaj (Kovács Ágnes Magdolna) – alaposan megmozgatta a közönséget az interaktív játszadozás során, amely különleges élményt jelent a színészeknek is.

Fotó: Molnár Sándor/Napló

– A mai előadást különösen élveztük, mert a szülők is rendkívül aktívak voltak. Többször előadtuk már a Kalózkalandot az alsóörsi strandon, és nagyon szeretünk idejárni, de ma azt láttam a szülőkön, hogy majdhogynem jobban élvezték, mint a gyerekek – mondta el az elő­adás után az Uszályt alakító Keresztesi László. Hozzátette még, hogy elrejtettek a felnőtteknek szóló poénokat is a darabban, és úgy látta, hogy elérték a céljukat ezekkel is.

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az interaktív, zenés játszadozás a családról, a szeretetről, az összetartozásról, a megbocsátásról szól, sok játékkal és ismerős dallamokkal fűszerezve. A darabot játszották már színházban, nagy díszletekkel, fényekkel, füstökkel megspékelve, de strandoló gyerekekkel egészen más hangulata van az előadásnak.

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A gyerekek másképpen viselkednek a strandon, mint tennék azt egy kőszínházban. Itt sokkal felszabadultabbak, jönnek-mennek, és a szülők is bevonhatók a játékba, ahogy ezt bizonyították is az interaktív előadás során.
A Kalózkaland legközelebb augusztus 1-jén 11 órakor lesz látható az alsóörsi községi strandon.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva