Kovács Erika | 2024.09.20. 12:00
Tomboló szélviharban sodródott a vitorlás, rajta hat emberrel
Hat embert mentettek ki egy sodródó vitorlásról a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szakemberei a minap.

– Életeket mentettünk a balatoni viharban! Egy vitorlás került bajba a Balaton közepén. Több kisebb műszaki hiba miatt a hajó irányíthatatlanul sodródott a magas hullámokon a déli part felé Balatonfüred felől – adta hírül Bagyó Sándor, a szervezet elnöke. Majd hozzátette, a Rupert nevű sürgősségi mentőhajójuk futott ki az óránkénti 60-80 kilométeres szélben. A vitorlás személyzetének hat tagjából ketten tengeribetegek voltak, háromnak halálfélelme volt, mikor megérkeztek a vízimentők. Egyikük sem viselt mentőmellényt, többszöri felszólítás után végül öten felvették a mentőeszközt.

Bagyó Sándor
Fotó: Mészáros Annarózsa

Az elnök közölte, óvatosan átemelték a nagy hullámzásban a mentőhajóra a hat férfit és kivitték őket a partra. Egészségügyi ellátást nem igényeltek. A vízimentők a 45 lábas vitorlás műszaki mentésébe nem tudtak belekezdeni a veszélyes időjárás miatt, mert mire visszatértek volna, a horgonyok nem fogták meg és a déli partra sodródott. Véleményük szerint nem volt megfelelő hosszúságú horgonylánc és kötél a vitorláson. – Számunkra az életmentés az első, nem kérdés, hogy a bajbajutottakat biztonságba helyezzük, mielőtt a műszaki mentéssel foglalkozunk, hangsúlyozta az elnök.

A vízimentők azt javasolták, alaposan nézzék meg az előrejelzést azok, akik vízre szállnak. Aki a Balatonon megy vízre, feltétlenül töltse le a BalatonHelp nevű applikációt, és adott esetben azon keresztül riassza a vízimentőket, mert így tudnak a leggyorsabban a helyszínre érkezni. Telefonon is lehet őket riasztani a +36 30 383 8383-as számon. Úgy tudjuk, a tengeri vitorlás hajó műszaki mentése jelenleg is folyamatban van, mert a munkálatokhoz speciális eszközök kellenek.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: veol.hu
Nyitókép: VMSZ – illusztráció

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva