veol.hu/Kovács Erika | 2021.09.19. 11:00
Őrzik a hagyományokat és elődeik előtt tisztelegnek az Alsóörsi Halnapon
– Azok előtt tisztelgünk, akik évszázadokon át a balatoni halászatból, horgászatból éltek, és így tartották el családjaikat – hangzott el a jövő hétvégi Halnapok beharangozóján Alsóörsön.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere az összefogás jelentőségét emelte ki a szervezésben, ugyanis a népszerű rendezvény az önkormányzat mellett a Veszprémvidéki Horgász Egyesület (VHE), mely a település meghatározó civil közössége, illetve egy helybeli szálloda együttműködésével valósul meg.

A település elöljárója arról is beszélt, hogy a program kitűnő lehetőség arra is, hogy meghosszabbítsák a szezont a tónál, ami kedvez mindenkinek, különös tekintettel a balatoni idegenforgalomra.

– Az esemény egyben tisztelet a hagyományok és az elődök előtt, akik évszázadokig a halászatból éltek, és így tartották el családjaikat – fogalmazott Hebling Zsolt, aki arról is beszélt, hogy Szőke András színművész lesz a házigazda és a főzőverseny zsűrijének elnöke.

A beharangozón a polgármester mellett a VHE képviseletében Tatai Lajos elnök és Heiter Sándor főszervező, valamint Antal Bernadett, a szálloda értékesítési vezetője beszélt a részletekről.

A pandémia miatti egyéves kihagyás után ismét megrendezik a Halnapot Alsóörsön, a községi strandon szeptember 25-én, szombaton. Reggeltől kezdve horgászverseny, halfőző és nemcsak halászléfőző megmérettetés, valamint gyermekprogram, kitűnő piknikhangulat várja az érdeklődőket, illetve azokat, akik szeretik a finom balatoni halakat.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva