likeBalaton.hu | 2022.08.11. 16:00
Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton
A Road visszajáró finalista, a Hooligans pedig idén debütál Magyarország legnagyobb rock-házibuliján.

Több mint 30 zenekar, 4 napon keresztül, 3 színpadon szórakoztatja majd a nyár, a fesztiválok, és persze a rockzene szerelmeseit. A rengeteg fellépő között persze vannak olyanok is, akiknek ez lesz a legelső bulijuk a Tábor Fesztiválon.

A modern metal stílusban alkotó Down for Whatever csapatának éppen egy hónapja jött ki a Pásztor Annával közös, izgalmas új trackje, a régen várt nagylemezük pedig már komolyan úton van: – Izgatottan próbálunk az első Tábor Fesztivál bulinkra, és egyet biztosan ígérhetünk is: pokoli hangulatot varázsolunk!

De nem csak ők az egyetlen újoncok ebben az évben, a Hooligans is idén debütál majd:

– Habár Alsóörs egyáltalán nem ismeretlen terep számunkra, tény és való, hogy a Tábor Fesztiválon első alkalommal koncertezünk augusztus 25-én. Ennek megfelelően tesszük oda magunkat, hogy itt is méltón megmutathassuk a legutóbbi, Zártosztály lemezünk anyagát. De az estéből természetesen a korábbi nagy Hooligans dalok sem maradhatnak ki! Egy szó mint száz, már alig várjuk a találkozást!

 

 

Persze többségben azok a zenekarok vannak, akik már jó ideje visszajáró vendégek az egykori Sörolimpián, a Road például elárulta miért bírja annyira ezt a fesztivált:
– Minden évben mi vagyunk a finálé Alsóörsön, vagyis az utolsó este mi vagyunk a felelősek azért, hogy úgymond feltegyük a pontot az i-re, és még egyszer utoljára felrobbantsuk a színpadot – imádjuk ezt a szerepet!

Road zenekar

 

Te ott leszel a Tábor Fesztiválon?

 

Nyitókép: Tábor Fesztivál – hivatalos

 



 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva