Koszorus Rita | 2024.07.23. 10:00
Szabó Győző a Balatonnál kempingezik és fellép a Kultkikötőben
A színházi és televíziós produkciókból is ismert Jászai Mari-díjas színművész, Szabó Győző nyaralássá bővítette a balatoni fellépést.

A Kultkikötő nyári programsorozatának részeként a hétvégén mutatják be a Loveshake: Az élet összeráz című produkciót, amelyben a közönség Szabó Győzőt és párját, Rezes Juditot láthatja.

Szabó Győző párjával egy formabontó színházi duettben mutatja meg a férfi-nő kapcsolatának ívét, annak csodáival és nehézségeivel. Mindehhez népszerű dalok és ismert koreográfiák adnak tökéletes hátteret.

– Történeteink saját történetek, megélt, igazi állomások – mondta.

Az előadás kendőzetlenül mesél a publikumnak a párról és hasonló őszinteséggel vallott lapunk kérdésére Szabó Győző a Balatonhoz fűződő viszonyáról is. Mint mondta: nyírségi gyerekként számára valóban a Balaton volt a riviéra.

– Nyírbátorban nőttem fel, és amikor eljöhettem a Balatonra, az tényleg mindig olyan volt, mintha a tengerre mentem volna

– mondta a színművész.

Örök emléket hagytak benne a káptalanfüredi úttörőtáborok

– Az az egy hét, amit ott tölthettem nyaranta, maga volt a Kánaán. A táborozásaink olyanok voltak, mint a klasszikus filmekben, a mai gyerekeknek ez elképzelhetetlen. Nem volt okostelefon vagy tablet, csak számháború, lángos és vízi csaták a pajtásokkal. Amikor egyetemista lettem, akkor sem maradhattak el a balatoni kirándulások. Aztán volt idő, amikor a Balaton nem volt az enyém, de most újra az. A családdal jelenleg Alsóörsön kempingezünk, a fellépés egyben nyaralás is számunkra – fogalmazott a Jászai-díjas színművész.

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: sonline.hu
Nyitókép: A Jászai Mari-díjjal 2022-ben kitüntetett Szabó Győző színművész a Budapesten, a Thália Színházban 2023. január 19-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva