zaol.hu / Péter B. Árpád | 2020.12.26. 14:00
Tudod, hol van a legtöbb karácsonyfa faluja?
Bár nem verseny, de vélhetően a nyugat-balatoni falu az ország köztéri karácsonyfában leggazdagabb települése, minden háromszáz lakóra jut egy-egy feldíszített fenyő az utcákon, tereken.

Aki végighajt Alsópáhokon, sűrűn találkozik látványos karácsonyfákkal: az 1500 lelkes faluban hat áll, a téli hangulatot pedig különböző bábuk, figurák, szánok és kompozíciók fokozzák szerte a településen, amelyek vidámságot, örömöt sugároznak.

– Minden esztendőben több fenyőt állítunk, ezzel is kifejezve egységünket – fogalmazott Czigány Sándor polgármester. – Igyekszünk valamennyi településrészen ünnepi hangulatot teremteni, így például a Flórián-szobornál, a Csali-kanyarban s a nemesboldogasszonyfai kultúrház udvarán is.

A fákat évről évre felajánlásokból kapja az önkormányzat, de van, ahol már megerősödött a direkt erre a célra ültetett fenyő, amit rendre feldíszítenek advent idején. Karácsonyfákat helyiek és elszármazottak is biztosítanak, idén érkezett Hévízről és Felsőpáhokról is, sőt, olyan sokan jelentkeztek segíteni, hogy Alsópáhok másoknak is adott fenyőt, és mint Czigány Sándor elmondta, már az is megvan, hogy jövőre kiktől kapja a település a fákat.

– Közösségünk köszönettel tartozik a Gesz dolgozóinak – tette hozzá a polgármester -, akik mindig lelkesen vesznek részt a karácsonyfa-állításban, sőt, a díszeket, dobozokat saját kezűleg, nagy gonddal készítik, mint ahogyan az utcai jeleneteket, figurákat is, és minden évben új elemekkel örvendeztetik meg az alsópáhokiakat és az erre járókat.

A településvezető kiemelte, a kompozíciók és a karácsonyfák még örömtelibbé teszik az adventet, a helyiek pedig, különösen a gyerekek, kedvelik, szeretik ezeket.

– Mindez gondolatébresztő egyben, azt üzeni, ne csak odahaza éljük meg az ünnepet, hanem közösségben is – folytatta Czigány Sándor. – S talán ilyenkor végigsétálva-autózva sokan azt érzik, milyen jó Alsópáhokon élni, s magával ragadja őket a hangulat, az ünnepre való készülődés kellemes érzése.

A polgármester azt is elmondta, a Csali-kanyarban évtizede áll egy felszentelt kereszt, amely a gyertyagyújtások helyszíne. Ezeket az alkalmakat most, a veszélyhelyzetben zárt és szűk körben tartják meg.

Nyitókép: Czigány Sándor, ha kell, besegít a Mikulásnak is. Ez a szán a Flórián-szobor melletti ki parkban áll / Fotó: Péter B. Árpád

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva