– Hogyan kerültél kapcsolatba a horgászattal? Mióta űzöd versenyszerűen?
– Nagyjából 10-11 éves lehettem, amikor először horgászbotot fogtam a kezemben. Édesapám gyerekkorában pecázgatott, majd hosszú kihagyás után egy ismerőse elhívta magával. Előjöttek a gyerekkori emlékei, ezért újra el kellett mennie, a következő alkalommal már az öcsémmel együtt mi is vele tartottunk. Még csak kis spiccbottal kergettük a halakat a Kis-Balatonon, de ezzel a módszerrel is eredményes horgászatokon voltunk túl. Innentől kezdve nem volt megállás.
A szálkai víztározón, az országos bajnokság felkészítő versenyén
Fotó: Tóth Dániel
– Sodródtál az árral. Eközben milyen horgásztechnikákat sajátítottál el?
– A spiccbotozás után a fenekezés következett, ami által már nagyobb halakat is meg tudtunk célozni, nem is eredménytelenül. Később ismerkedtünk meg a feederes technikával, amit elsősorban kisebb egyesületi versenyeken alkalmaztunk. Kifejezetten sokat tanulhattunk a többiektől, akik jóval nagyobb tapasztalattal rendelkeztek a horgászmódszert illetően. Amikor már kezdtünk volna belejönni, jött egy hirtelen váltás. Nekiálltunk kimondottan a pontyhorgászattal foglalkozni. Amit sokan ismerhetnek úgy, hogy bojlizás, viszont ez nem az. Itt a partról kell megoldani mindent, mederviszonyokat feltérképezni, etetni és fárasztani, sokszor még a 120-150 méteres távolság sem elképzelhetetlen.
– Hogyan teljesített a Tóth család ebben a szakágban?
– Az országos bajnokságon apukám egyik jó barátjával indult el. Az ismeretlen kis horgászok mindjárt az első alkalommal borították a papírformát, és megverték a nagy neveket. Sajnos azonban a többi forduló új és ismeretlen helyzetek elé állította őket, amivel nem teljesen sikerült megbirkózniuk, de rengeteget tanultak a hibáikból. A következő években szintén versenyeztek. Volt szerencsém többször elkísérni őket, még az ország másik felébe is, majd érkeztek a szebbnél szebb eredmények.
A Nyugati-övcsatornán
Fotó: Tóth Dániel
– Mi jelentette az áttörést?
– Megnyerték az országos bajnokságot és kijutottak a portugáliai világbajnokságra, ahová a testvéremmel együtt kísértük el a magyar csapatot. Nehéz, kevés halas verseny volt, de jól helytállt a nemzeti együttes. Az elkövetkezendő években többször képviselték Magyarországot. Az olaszországi, majd a spanyolországi világbajnokságon szintén kísérőként voltam jelen. Később sajnos nem sikerült olyan helyezést elérni, amivel kijuthattak volna a következő évi világversenyre.
– Hol képviseltétek még a zalai színeket?
– 2017-ben Magyarországon, a Kaposvár melletti Desedán rendezték meg a világbajnokságot, ahol szintén ott voltam, mint szektorbíró és segítő. Innentől viszont már csak apukám, Tóth Zoltán járta a világot, többek között Szerbiába, majd idén télen Dél-Afrikába látogatott el. Másodkapitányként azóta is évről évre próbálja elősegíteni a magyar válogatott jó szereplését.
A közelmúltban Tótszerdahelyről, a Matula Horgászegyesület háziversenyéről győztesként távozhatott
Fotó: Tóth Dániel
– A Dél-afrikai Köztársaságban rendezett Világjátékokon hatalmas sikereket könyvelhetett el Magyarország.
– Erről biztosan sokan hallottak, ugyanis a Világjátékok alkalmával több szakág, egy időben mérettette meg magát. A magyar küldöttség végzett az éremtábla élén 2 aranyéremmel és 1 ezüsttel. A pontyfogóknak „csak” egy nyolcadik hely jutott, de ha van szakág ahol hátrányban voltunk akkor ez az. Nem volt lehetőségük a verseny előtt teszthorgászatra, így az ismeretlenbe ültek bele, idegen etetőanyaggal, csalikkal. A verseny második felére kezdték megfejteni a vizet, de a lemaradást már nem sikerült behozniuk.
– Eddig milyen versenyeken indultál?
– Több versenyen részt vettem már, országos bajnokságokon, pontyfogó és feeder versenyeken egyaránt. Kiemelném azt, amikor 96 óra alatt 1185 kg halat sikerült fognunk Pródon, mely „csupán” egy 7. helyet eredményezett, de hatalmas élménynek bizonyult. Ezen felül nagyon kellemes egyesületi horgászversenyeket szoktak szervezni Tótszerdahelyen, ahol remek baráti hangulat szokott kialakulni.
A kedvenc horgászvizeim közé tartozik még a mi kis tengerünk, a Balaton. Szerencsére nem lakom tőle túl messze, így szívesen járok le pecázni.
Az eredményesen zárt pródi versenyen
Fotó: Tóth Dániel
– Milyen egyéni rekordokkal büszkélkedhetsz?
– A bűvös 20 kg-os álomhatárt még nem sikerült átlépnem, de kétszer nagyon közel jártam hozzá. Az egyik legnagyobb halam 19.60-as, a másik pedig 19.40 kg-os ponty volt. Érdekesség, hogy mind a kettőt egy kis verseny utolsó délelőttjén, közel másfél órás különbséggel sikerült megfognom.
– Mit jelképez számodra a horgászat?
– A pontyhorgászat mellett a feeder technikát szeretem a legjobban, mivel pörgős, gyors pecát eredményez, nagyon élvezetes a fárasztás. A természetes közeget, a nyugalmat, a gyönyörű tájat nem cserélném el semmire! A hatására teljesen ki tudok kapcsolódni, és nem utolsó sorban jól is érzem magam, így igazi élményekkel térhetek haza.
Forrás: zaol.hu
