veol.hu/Szijártó János | 2021.10.19. 11:00
A tapasztalatok szerint az idei szüret megfelel a sokéves átlagnak
A 2021-es szüret immár a végéhez közeledik a régióban, csupán a késői érésű fajták egy része van még kint a tőkén. A többi már a pincében áll és erjed, esetleg a koraiak már túl is vannak ezen.

Borbély Tamást, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökét kérdeztük az idei termés kapcsán. A fiatal borász, aki a szakma rangos elismerését, az Év bortermelője címet is magáénak mondhatja, a Naplónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a 2021-es szüret a nem túl kedvező időjárási előzmények ellenére nagyjából megfelel a sokéves átlagnak.

– A nyári aszályok a lé mennyiségét csökkentették né­mileg a rajnai rizlingnél és az olaszrizlingnél, a szeptemberi esős időszak viszont segítette a késői érésű fajtákat ott, ahol egészséges volt az ültetvény. Azonban negatív irányba hatott abban az esetben, ha a gombabetegség már korábban felütötte a fejét. Mi azt vettük észre például az olaszrizlingnél, hogy hirtelen, intenzíven megindult a cukorképződés, és ennek köszönhetően egy-egy esetben az elvárthoz képest még túl magas mustfokkal is lehetett szüretelni néhány területen – jegyezte meg a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Borbély Tamás szerint nagyon jó gyümölcsös karakterek vannak a hordókban
Fotó: Szijártó János/veol.hu

Mint mondta, a borvidéken túlnyomórészt egészséges szőlők, jó beltartalmak kerültek a pincékbe, főleg ott, ahol nem kapkodták el a leszedést.

– Az ültetvény folyamatos figyelése és a szüret időpontjának meghatározása döntő ebből a szempontból, bár hozzá kell tenni, hogy ilyenkor a kapacitások elosztása egyáltalán nem könnyű feladat – hangsúlyozta Borbély Tamás.

Emellett a borvidéki elnök arról is szólt, hogy a viszonylag korán jövő hűvös éjszakáknak köszönhetően nagyon jó gyümölcsös karakterek vannak az erjedő hordókban, és az évjárat összességében pozitívnak mondható. Ugyanakkor hozzáfűzte, természetesen a végső következtetést majd novemberben, decemberben, az új borok kóstolásánál lehet levonni a 2021-es esztendőről.

forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva