Eredetileg ferdeszögű telken, útkanyarulatban került volna elhelyezésre, alaprajzának ferde vonalait is innen nyerte. Később a terület megnagyobbodott, s ennek a már nem ferdeszögű teleknek sarkára került az épület. Jövőbeni feladat lesz az aránytalanul nagy terület megfelelő beépítése.
Teljesen helyi építőanyagok kerültek felhasználásra a nádtól kezdve, a sötétszürke bazaltkőig. Kivételt természetesen a bejárati üvegfal és a szabadtéri teraszt lefedő hyperbolikus-paraboloid vitorlavászonponyva képez.

Belseje nyerstégla kiképzést kapott, a borospincék, gádorok hangulatát keresve; üres fedélszerkezete, nádhéjazata látható.
A berendezés is megbízás tárgyát képezte. Az asztalok, székek nyers fából készültek, az asztal lapok konvex-konkáv egymásbaillő s elmozdulást gátló levágással.

Az épület színeivel is igyekszik kiegészítőjévé válni a környező zöld, parkos, hegyes környezetnek. Hófehér fröcskölt vakolata, fehér ablakkeretei, élesen elválnak a sötétszürke bazaltkőtől.

Narancsvörös ponyva, vörös virágok és az előtér világosszürke és okkersárga térburkolata egészíti ki az összhatást.” (Forrás: Arcanum)

Úgy éreztem, hogy formális egyszerűsége, a fény és árnyék kreálta arányok azok, amik a népi építészetet oly vonzóvá és követendővé teszik. Éltem tehát akkor is az építészet eme ősi és szinte semmibe sem kerülő eszközeivel és ma már tudom, hogy ezen eszközök el nem ronthatok s kiállják az idő próbáját. Az épület használati „eróziója” megépülése után azon nyomban elkezdődött.

Még át sem adták, s egy részeg máris átgyalogolt a csupa üveg portálon, amit akkor az épület oly lényeges elemének tartottam. Azóta eltűnt a csupa üveg portál (vajon európaiasságunkat ebben juttattam mindössze kifejezésre?).

A hosszhomlokzatot oly szépen proporcionáló fehér műkő korlátot is elbontották, s az alumíniumlamellák is már csak a rájuk kent kályhaezüsttől árulkodnak egykori anyagukról. Aztán a Balaton is feltöltődött az épület előtt. Ezzel ugyan megszűnt az állandó jégtábla veszély, ami egy ilyen tóparti épületet joggal fenyegetett, de a víz fölé nyúló konzol „szárazra került.” Mindennek ellenére az épület odatapadt a Badacsonyról alkotott képbe.” (Forrás: Arcanum)

Az, ami ma látható, a változó körülmények és építészi megalkuvásom eredménye. Az emelet a privát tőkét kamatoztató disco helye lett, mindazzá persze, ami az „amerikanizált” szubkultúrából természetszerűleg következik. Az alaprajz egykori derékszögű koordináta rendszerére 45°-os szögben új lépcsők helyezkednek el, jelzésként az újabb beavatkozás időbeliségére. A belső lépcső funkcióját vesztette, bár ezzel nagy kár most éppenséggel nem keletkezett az egykori belsőépítészetben, Vadász György barátom munkájában. Az már réges-rég az erózió áldozatává esett.

Én magam — a tettes — egészen máig féltem megnézni az épületet. Most azonban engedve az ME felkérésének, elmentem egy ködös januári délelőttön. Rosszabbat vártam, a borongós idő segített. Nem okozott azonban lélekbevágó sokkot, amit tapasztaltam.

Forrás: Magyar Építőművészet 1988.A természet szép volt, s a kikötői park fái megtették feladatukat: felnőttek. Minden emberi igyekezettel ellentétesen, lombjukkal még jobban érezhető jelenlétük. Igaz tehát az, hogy az építész legjobb barátja a növény. Csak az ember okozta környezeti kulturálatlanságot tudnám nélkülözni. A tömegturizmus sem épületnek, sem környezetnek nem tett jót.

Engem ma épület és táj vonatkozásában sokkal inkább zavar a design vagy a tárgyak mikroarchitektúrájának primitívsége. A karámok, lámpaoszlopok, a hirdetések és etetőasztalok, a padok és bodegák — sajnos — a disco világ szubkultúrájának termékei, és elsöprő jelenlétükkel feleslegessé teszik az épület építészeti kvalitása megőrzésének kérdését.

A ház — a Tátika — túlélte az idők változásait, anyagai: a beton, a tégla, a kő — időállóak. A részletek (a modernizmusé) pusztulnak, azonban kicserélhetőek anélkül, hogy az egészet fenyegetnék.

A Tátika őrzi keletkezésének kiinduló formáit, s tűri a ma környezetének kétséges, de korát mégiscsak kifejező bélyegeit. Callmeyer Ferenc” (Forrás: Arcanum)