Mihály Szilvia | 2021.09.28. 07:00
Mediterrán ízekkel robbant be a badacsonyi Gasztrohegy
Kaviáros lángos, rántott pacal, körömpörkölt pirítóson, libamájas kalács burger is várt a gasztrokalandorokra Badacsonyban. Képeink és cikkünk erős éhségérzetet okozhatnak.

A Gasztrohegy programsorozat évek óta kedvelt úticélja a vendégeknek, az őszi-téli Badacsony ízeinek, illlatainak felfedezése idén mediterrán tapasokkal indult.

Mediterrán hangulat

– Alapanyagokban bővelkedik ez az időszak, most a magyar konyhában is használatos, néha kissé meghökkentőbb fogásokat csavartuk meg, és mediterrán köntösbe öltöztettük a pacalt, a hurkát, a körömpörköltet, a lángost is – avatott be bennünket a részletekbe Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs felelőse. – A tíz vendéglátóhely között buszjáratot is indítottunk, így aki nem akar túl sokat sétálni, de vezetni sem szeretne, mert borokat is kóstolna, az is könnyen bejárhatja a hegyet.

A tapas a spanyol konyha egyik legnépszerűbb, minden bárban kapható étele – bár nem kifejezett fogásról van szó, hanem egy gasztronómiai gyűjtőnévről, hiszen a tapas falatkát, előételt jelent. Az egész világon elterjedt, nagyszerűen illik az italok mellé, sokszínűsége hamar függővé teszi az embert.

– Örülök, hogy a könnyed tapasokkal tudjuk ma megmutatni a Gasztrohegyet. Ezt az ételformátumot Magyarországon még sok mindenkinek magyarázni kell, de reméljük, egyre többeknek ismert lesz, nálunk ez a harmadik tematikus tapas hétvége. Egy ilyen borvidéken, szőlőhegyen, borok mellé ez ideális – mondta Kardos Gábor, a Gasztrohegy ötletgazdája.

Borok és tapasok
Fotó: Mészáros Annarózsa

– A mediterrán formátum, a mediterrán ízek ma különösen passzolnak Badacsonyhoz, szeptember utolsó hétvégéjén ragyogó időjárás fogad bennünket, még fürödni is lehet a Balatonban, a tó vize 22 fokos.

Az izgalmas falatokkal valóban egy mediterrán vízpartra csöppentünk, a szeptemberi simogató időjárásban nagyjából 25 fok várt ránk, a teraszokon rövid ujjúban koccintó emberekkel találkoztunk, a hegy magasabban fekvő éttermeiből szinte a lábunk alatt hullámzott a Balaton. Vagyis, éppen mocorgott egy kicsit, szinte szélcsend volt, de a vitorlások és a motoros hajók látványa megunhatatlan volt, bármilyen szögből is néztük.

Megunhatatlan
Fotó: Mészáros Annarózsa

Badacsony ízei

A Hableányban izgalmas lángosokat kóstoltunk, Györke Márton üzletvezető a kaviáros, harcsás, tapenádos, vagyis olívabogyós ízű lángosok mellé kivételesen sört ajánlott.
– Igyekeztünk a nyár legkedveltebb strandételét megmutatni, amolyan hableányos formában, a sajtos-tejfölös feltétet lecseréltük és kézműves Reketye Session Lager, szüretlen világos sört kínálunk a három pillekönnyű burgonyás mini lángos mellé.

Kaviár, füstölt harcsa, tapenád – mini lángos
Fotó: Mészáros Annarózsa

Az Istvándy Borműhelyben a boroknak is nagyon fontos szerepe volt, már az ételek elkészítése során is. A Tütü Gasztrobusszal közösen készített menüsorban a füstölt pisztráng, vinaigrette, bagett nevű ételben kéknyelűből készült borecettel savanyították a hozzávalók egy részét.
A császárhús, kelkáposzta, dió nevű tapas készítése során a kelkáposztaleveleket kéknyelűben párolták meg, az édeskömény, mazsola, tarkabab trióban a mazsola ázott Aperolban.

Füstölt pisztráng, vinegrette, baguette • Császárhús, kelkáposzta, dió • Édeskömény, tarkabab, mazsola
Fotó: Mészáros Annarózsa

A Tiliában a manitas de cerdo azt jelentette, hogy körömpörköltet tálaltak fűszeres paradicsomkockákkal összekeverve, bruschettaként. A fogas-cheviche egy friss fogás volt, a fogast rengeteg lime-mal locsolták meg, szőlővel és chilivel párosították.
A croquetas de jamón a klasszikus sonkás krokett magyar hangja lett, a mangalicasonkával és kecskesajttal töltött étel az egyik kedvencünk volt.

Croquetas de jamon • Fogas ceviche, csili, szőlő • Manitas de Cerdo
Fotó: Mészáros Annarózsa

Pláne Badacsony borteraszon Tóth Ádám padront készített sparhelten. Igen, olyanon, amin a nagymamánk is főzte a nagy vasárnapi ebédeket.
– Ez egy nagyon-nagyon klasszikus tapas. A padron paprika kevés olivaolajban, de nagyon forró vason van megsütve, és maldon sót szórók rá. Ez tulajdonképpen a legegyszerűbb fogás.
Készül mellé véres hurka, ezt pirított zsályalevéllel tálalom, és articsókakrém is olivíolajjal, igazi ízorgiára számíthattok – mondta Ádám, és nem csalódtunk.

Tóth Ádám sparhelten készíti a friss tapasokat
Fotó: Mészáros Annarózsa

A Kisfaludy-ház Étteremben libamájas kalács burger érkezett, mellette túrós csusza kínálta magát pörccel, volt a tányéron libamell szőlőmustban, zelleres almapürével, céklás tápiókával és füstölt tojásgyümölcskrém vargányával, olivás bagetten.
Itt a kilátás is rabul ejtett bennünket, a hegy egyik legszebb teraszáról szinte kéznyújtásnyira érzed a fonyódi partot.

Libamájas kalács burger • Túrós csusza pörccel, kaporhabbal • Sousvide libamellbaton szőlőmustban, zelleres almapürével, céklás tápióka tuile-lel • Füstölt tojásgyümölcskrém vargányával, olivás bagetten
Fotó: Mészáros Annarózsa

A Bonvino tapas tálja igazi íz- és forma-kavalkáddal fogadott bennünket. Olyan izgalmak kaptak helyet rajta, mint a pizzás grill kolbászka mangós tormával, az édes morzsában sült pacal kerti füvekkel, fokhagyma muzsdéjjal, és a mini kacsa burger savanyított zöldségekkel.

Pizzás-grill kolbászka-mangó • Édes morzsában sült pacal- kerti füvek- fokhagyma muzsdéj • Kacsa burger- savanyított zöldség
Fotó: Mészáros Annarózsa

Itt a rántott pacal keltette fel a figyelmünket. Nagyon érdekes az eddig mindig csak csíkokra szelt, de most egy fél tenyérnyi pacalba úgy igazán beleharapni. Kellemes csalódás, ha eddig idegenkedtél ettől a fogástól, akkor vagy így, vagy katalán módon elkészítve kóstold meg.
Ez utóbbi változat a Borbarátok éttermében várt ránk, bruschettára halmozva. Mellé Queso de cabra vagyis kecskesajt volt aszaltszilvával töltve és pankó morzsában sütve, méltó zárása volt ez a fogás a Gasztrohegy kalandozásoknak.

Baszk pacalos bruschetta, queso de cabra (kecskesajt aszaltszilvával töltve és panko morzsában sütve)
Fotó: Mészáros Annarózsa

Nagy István, a Borbarátok tulajdonosa pozitívan értékelte a hétvége forgalmát, örömmel látja, hogy fiatalodik és egyre nyitottabbá válik a badacsonyi vendégkör, így van lehetőség szélesebb ízskálát megmutatni a séfeknek, nem csak a Gasztrohegy hétvégéken.
– A tematikus hétvégékre és a vendéglátóhelyek közötti összefogásra szükség van, ez a rendezvénysorozat azért sikeres, mert jó szívvel tudjuk ajánlani egymást. Így együtt a környék sokkal jobban meg tudja mutatni magát. Ha most valaki jól érezte magát, az visszatér majd Badacsonyba.

Nézd meg a Tapas hétvégén készített képeinket:

 

Kattints és tudd meg, mikor lesz a következő Gasztrohegy Badacsonyban.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva