Krausz Andrea | 2021.09.19. 09:00
175 éve indult a balatoni hajózás #3 - a többfunkciós Siófok katamarán
A Siófok katamaránt, a Balaton második legnagyobb személyszállító hajóját 1977-ben építették a MAHART újpesti hajójavító üzemében, majd egy évvel később a Sión érkezett a Balatonra. 2016-ban tejes felújításon esett át, még a formája is megváltozott, áramvonalasabb külsőt kapott.

Mindkét szinten körbesétálható fedélzetekkel, alul üveg­padlóval, felül panorámás bárral, valamint szélvédett pihenőhelyekkel felszerelt, kiváló kilátást nyújtó első terasszal rendelkezik.

2016-ban ez lett Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója, a két fedélzeti szint között ugyanis lépcsőlift működik, és helyet kapott egy mozgássérültek számára kialakított vizesblokk. Mindemellett kerékpártárolóval is bővült a katamarán.

Siófok katamarán
Fotó: BAHART

Az 1970-es években nagy újdonság volt

A hetvenes évekre alaposan fellendült a Balaton idegenforgalma, ezért úgy döntöttek, hogy egyedi tervek alapján Budapesten két, merőben új­szerű, 500 személyes katamarán épül. A Badacsony és a Siófok katamaránok ma is kiveszik a részüket a leg­nagyobb forgalmú útvonalakon.

Az Esti Hírlap így írt róla 1978 májusában:

„Sok újdonság várható már az idén a Balatonon, általában a személyhajó­zásban. A tavon munkába áll a Siófok nevű katama­rán — kéttestű — hajó. Egy-egy útjára 400 utast fogad fedélzetén. Az új tí­pusú hajó felszerelésében a szakemberek felhasználták a magyar járműipar sokfé­le korszerű berendezését. A biztonságosabb, az utasok­nak kényelmesebb kikötést például elektromágneses eszköz könnyíti.”

A 70-es években népszerű volt
Fotó: Facebook/Balatoni Hajózási Zrt.

A Természetjárás – turista magazin pedig így számol be róla 1978 júniusában:

„Nemrég érkezett meg a Balatonra a 400 személyes katamarán.

A „Siófok” el­nevezésű kéttörzsű hajó, amely a MAHART újpesti hajójavító üzemében ké­szült, az alacsony Sió hi­dak miatt csak a főfedélzeti utastér magasságáig épült meg.

A még csak részben elkészült hajót, a Sió felduzzasztását kihasználva úsztatták a Balatonra. A MAHART újpesti üzem- igazgatóságának dolgozói Siófokon folytatják a hajó­építést és fejezik be a sze­relési munkálatokat.”

Ilyen volt régebben a Siófok katamarán
Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.

Ráfért a megújulás

A Balaton menő diszkóhajója volt, és számos zenei rendezvénynek is helyet adott. 1999-ben a zárt termet átalakították, így nagyobb konferenciákat is tarthattak benne.

Aztán a 70-es évek végén forgalomba állított katamaránok konstrukciója elavult, ezért a Balatoni Hajózási Zrt. 2016-ban úgy döntött, felújítja a rossz műszaki állapotú hajót. Elvárás volt a többféle funkcionalitás, a komfortos utasszállítás, a rendezvényekre való alkalmasság és a zenés szórakoztatás is.

Az új koncepció a hajó körbejárhatóságát, a zárt terek átjárhatóságát és több irányból való megközelíthetőségét hangsúlyozza.

Az áramvonalas külső felületek, a legömbölyített, íves vonalak, a kerékpár tárolási lehetőség, újszerű térkialakítási egységet képez.

?Virtuális utazás a Siófok katamarán fedélzetén!❗?

Utazz velünk ezen a héten a Siófok katamarán virtuális fedélzetén!…

Posted by Balatoni Hajózási Zrt. on Tuesday, March 23, 2021

 

Az immár 500 fő szállítására is alkalmas hajó a legforgalmasabb Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon teljesít menetrendi szolgálatot a nyári szezonban.

Források: balatonihajozas.hu; arcanum.hu

Nyitókép: Balatoni Hajózási Zrt.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva