Fábos Erika | 2019.06.19. 14:00
20 milliót is kaphatsz házfelújításra
Legalább 500 ezer, legfeljebb 20 millió forintot nyerhetsz házfelújításra a Balatonnál is. Védett, vagy helyileg védett népi épületekkel lehet pályázni.

A Népi Építészeti Programot, a kormány 2017-ben hívta életre, az idei évtől pedig a Teleki László Alapítvány gondozza.
A programban magán- és jogi személy egyaránt részt vehet, a támogatás 50-80 százalékos lehet. Magánszemélyek és a 2000 lakos alatti települések önkormányzatai számíthatnak a 80 százalékos támogatásra. Ez az összeg legalább 500 000, legfeljebb 20 millió Ft lehet. Ebből egy népi lakóház teljes kutatási-feltárási és felújítási költségeit fedezni lehet. Ha a teljes költség 25 millió forint, az a fentiek alapján 5 millió forint saját erőből és 20 millió Ft támogatásból állhat össze.

Gyönyörű parasztházak vannak a Balatonnál is. Ezeket a régi épületeket, ilyen szépen fel lehet újítani.

A programban országos és helyi, egyedi és területi védelem alatt álló épülettel is részt lehet venni, viszont a népi építészet nem védett emlékei nem tartoznak a támogatható épületek csoportjába. Területi védelem esetén fontos, hogy az épület egyedi örökségként is értéket képviseljen. A pályázat részeként történeti értékfeltáró dokumentációt kell készíteni, amely az épület népi építészeti értékét mutatja be.
A pályázatokat június 24-től egy hónapon keresztül lehet online feltölteni, a megvalósítási időszak 2019. február 6. – 2020. december 31. A Teleki László Alapítvány június 27-én szakmai tájékoztató napot tart, amelyen minden érdeklődő választ kaphat a programmal kapcsolatos kérdéseire.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva