Lesz-e elég időm? Merre induljak el? Milyen biciklit érdemes vásárolni?
Hosszasan lehetne folytatni a kérdések felsorolását, amelyek vélhetően minden kezdő bringázó fejében megfordulnak. Sokakban hiába születik meg az elhatározás a váltásra, a sportosabb életmódra törekvésre, a kezdeti kapaszkodók nélkül nem tudnak elindulni az úton.
Aki a rendszeres mozgás mellett dönt, sok esetben a futással, vagy a biciklizéssel próbálkozik, ám ha nincsenek meg a kellő előkészületek, hamar feladja az előzetesen kitűzött célt – pedig, ha odafigyelünk a kezdetekre, néhány hét alatt a nulláról is eljuthatunk arra a szintre, hogy ne jelentsen gondot heti negyven-ötven kilométer letekerése.
A városban is lehet bringázni Fotó: unsplash
Első lépésben viszont meg kell találni a megfelelő kétkerekűt – amihez persze tudnunk kell, milyen terepen akarjuk majd hajtani.
– A vásárlás előtt el kell döntenünk, hogy a városban, az országúton, vagy a terepen szeretnénk-e használni a biciklit, valamint hogy rövidebb, vagy hosszabb túrák céljából akarok-e beruházni rá – mondta Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia oktatója. – Miután végiggondoltuk, hogy mire használjuk, irány a kerékpárbolt, ahol az eladók az igényeink alapján a legmegfelelőbbet tudják ajánlani.
Aki a városban teker majd, annak az erre a célra kialakított alacsonyabb biciklit javasolnám, amelyet könnyű átlépni, a fel- és a leszállás nem okoz gondot, kialakítása kényelmes üléspozíciót biztosít, hátul pedig van csomagtartó, vagy kosár. Aki viszont a hétvégi túrákon akarja megmozgatni a lábait, azoknak az úgynevezett trekking bringa lehet ideális, kényelmes nyereggel és üléspozícióval, és olyan gumikkal, amelyek akár a döngölt földutakat is jól bírják.
Gyerekbiciklinél a legfontosabb a megfelelő méret Fotó: pixabay
Természetesen a méret is fontos, ami különösen a gyerekeknél jelenthet problémát. Gyakori eset, hogy a gyerkőc már kinőtte azt a kerékpárt, amelyet két-három éve kapott, amitől az kényelmetlenné és balesetveszélyessé válik (ha kanyarodás közben összeér a térde a kormánnyal). A másik jellemző példa, amikor a kelleténél nagyobb bicajt kap („Majd belenő!” felkiáltással), ezért nem ér le a lába, nehezebb irányítania, és nem érzi magát biztonságban a nyeregben.
Felszállni jobbról érdemes
A szülők gyakran gondolják úgy, hogy ha a gyerek képes tekerni a pedálokat, felemelni az egyik kezét, és meghúzni a féket, már tud biciklizni, csakhogy ez távolról sem fedi a valóságot.
„Már az sem mindegy, hogy melyik oldalon szállunk fel a biciklire. Mivel a jobb oldalon van a lánc, és senki nem akar olajos lenni, szinte mindenkinek természetes, hogy a bal oldalról ül fel a nyeregre. Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogyha az úttest mellett toljuk a biciklinket, majd felülünk rá, akkor a kerékpár bal oldalán állva nagyjából egy métert elfoglalunk az út széléből, ami önmagában is balesetveszélyes. Ez sokaknak eszébe sem jut, pedig ez csak egy apró szelete a biztonságos közlekedésnek.”
További hasznos tanácsokat pedig bárki olvashat, a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapjáról ugyanis ingyenesen letölthető a Biciklis Praktikák nevű kézikönyv.
Az ideális méret megtalálásában szintén a szaküzletben segíthetnek, például a megfelelő méretű és geometriájú váz kiválasztásával, az ülés előre-hátra csúsztatásával, és a további finomhangolással.
– Többször hallottam már, hogy valaki azért nem akart biciklizni, mert korábban olyan kerékpárral tekert, amely nem megfelelően volt beállítva, ezért kényelmetlen volt számára, és rossz emlékeket hagyott benne – folytatta Abelovszky Tamás. – Épp ezért a kényelem az egyik legfontosabb tényező, ezért is szoktam javasolni, hogy mielőtt megvesszük a kerékpárt, legalább egy próbakört menjünk vele az üzlet körül.
Az összeszokás után egyre többször ülünk majd a bringa nyergébe Fotó: unsplash
A megfelelő eszköz kiválasztása után a fokozatosság, és az ismerkedés a legfontosabb. Aki korábban nem tekert rendszeresen, az a vásárlás után ne vágjon neki a körútnak. Először célszerű a kevésbé forgalmas parkolóban próbálgatni a fékeket és a váltót – elsőre talán feleslegesnek tűnik, de a biztonság miatt nagyon fontos, hogy érezzük, a fék mikor fog rá a felnire, vagy a féktárcsára, valamint ahhoz is hozzá kell szokni, hogyan kell használni a váltót, például melyik ujjal, melyik irányba kell pöckölni a váltókart.
Ha ezzel végeztünk, akkor elindulhatunk – kezdetben azokon az utcákon érdemes haladni, ahol nincs nagy forgalom, így nyugodtabb körülmények között szokhatunk hozzá a bringához. De akár városban, akár azon kívül tekerünk, kisebb távokkal érdemes kezdeni, kerülve az átmenő forgalmat, és a keresztutcákat.
Praktikák a baleset ellen
Ha biciklivel járunk dolgozni, valóban biztosíthatjuk magunknak a napi testmozgást, ám az utakat ellepő autósok, a reggeli, zsúfolt utcák, és a balesetveszély többeket távol tartanak attól, hogy nyeregbe üljenek.
– A közlekedés sajnos veszélyes üzem, de sok mindenre fel lehet készülni – mondta Abelovszky Tamás. – Az egyik ilyen helyzet például, amikor a kerékpárút párhuzamosan halad az úttesttel, az autó pedig úgy kanyarodhat, hogy közben keresztezi a mi utunkat. Ilyenkor nagyon figyelni kell, célszerű lassítani, és felvenni a szemkontaktust a másik szereplővel. Ez még nem jelenti azt, hogy biztosan megadja majd az elsőbbséget, de érzékeljük, hogy észrevett minket. Az autós figyelme bármikor kihagyhat, de az ilyen praktikákkal elkerülhetjük a nagyobb bajt.
– Ha túl vagyunk az »ismerkedésen«, és biztonságban érezzük magunkat, akkor néhány hét alatt bárki eljuthat addig, hogy negyven-ötven kilométereket tekerjen. Gondoljunk csak bele: ha biciklivel járunk a mondjuk négy-öt kilométerre lévő munkahelyünkre, az naponta nyolc-tíz kilométert jelent, péntek estére össze is jön az említett mennyiség.
Aki viszont csak a munka után, vagy hétvégenként tud a nyeregbe pattanni, annak sem kell elkeserednie, elvégre tizennyolc-húsz kilométeres átlagsebességgel fél órába telik megtenni tíz-tizenöt kilométert. Ezek pedig egyáltalán nem nagy távolságok, még a kisgyerekeknek sem, és sietni sem kell. Ilyenkor ugyanis nem a tempó, hanem a táv megtétele a fontos.
Nekem személy szerint segítséget jelent, ha tudom, hogy egy-egy kör – akár a lakótelep körül, akár mondjuk az erdőben – hány kilométert jelent, így ugyanis már az indulás előtt eldönthetem, milyen útvonalon menjek. Aki pedig csak hétvégenként tud időt szakítani a sportolásra, akkor viszont egyben szeretné mondjuk letekerni negyven kilométert, az szépen apránként haladjon. Ez teljesen egyénfüggő, mindenki érzi, hogy kezdetben mennyit bír. Aztán a kezdeti távot érdemes hetente három-négy kilométerrel megemelni, így hamar elérjük a kitűzött célt.
