Fábos Erika | 2019.06.27. 11:00
90 centis vízben is haltak már meg a Balatonnál
Azt látod, hogy valaki bajba került a vízben? Az életedbe kerülhet, ha ösztönből cselekszel. A Balaton legtapasztaltabb vízimentőjét kérdeztük erről.

A vízimentők szerint az a legfontosabb, hogy csak addig szabad a vízbe merészkedni, amíg az úszástudás engedi. Aki nem tud vízbiztosan úszni, csak olyan helyre menjen csak, ahol leér a lába. De nemcsak a fürdőzők, azok számára is vannak aranyszabályok, aki segíteni akarnak, ha valaki bajba jutott.

Bagyó Sándor 30 éve foglalkozik vízimentéssel, és 20 éve elnöke a Magyarországi Vízimentők Szakszolgálatának. A 90-es években, amikor elkezdték a szervezett munkát, évente még 30-40 ember fulladt bele a Balatonba, hosszú ideje már stabilan 10 alatt van az áldozatok száma.

Több mint háromezer mentésen van túl és azt mondja, nagyon fontos, hogy ha valaki nem gyakorlott vízimentő, nem szabad közelébe menni és érintkezésbe kerülnie a fuldoklóval, mert odaveszhet. Ha valaki bajba jutott embert lát a vízben, csak akkor segítsen, ha a partról meg tudja ezt tenni, vagy ha van egy olyan eszköz – gumimatrac, csónak, evező, egy erősebb faág – amibe kapaszkodni tud a fuldokló úgy, hogy a saját biztonságát nem veszélyezteti. A pánik ugyanis egy átlagos termetű 10 éves gyerekből is olyan erőfölényt képes kihozni, amivel egy erős fizikumú felnőtt férfi sem bír el.

– A fuldokló logikátlanul, félelmében cselekszik, ami kiszámíthatatlan – mondta Bagyó Sándor. – Sajnos abból is gyakran van tragédia, hogy sokan nem gondolkoznak, hanem lelkiismeretük szerint cselekszenek egy ilyen helyzetben. Akkor is ugranak segíteni, ha soha életükben nem mentettek még vízből embert, és azt sem tudják, hogyan kell. Aki nem csinált még ilyet, az csak valamilyen eszköz segítségével próbálkozzon. Nyújtson oda egy evezőt, vagy egy úszógumit, de kerülje el a pánikban lévő fuldoklót! Ha ilyen nincs, rohanjon segítségért!

Csak akkor szabad megpróbálni kimenteni a fuldoklót, ha megtanultad, hogy kell. Ha nem csináltál még ilyet, inkább rohanj segítségért!

– 2015-ben Balatonlellén egy 54 éves orvos fulladt a vízbe, aki egy diákot próbált kimenteni – elevenítette fel az esetet Bagyó Sándor. – A fiatalok vízibicikliztek, és egyikőjük elmerült. Többen ugrottak, hogy segítsenek, egy másik 14 éves is kis híján odaveszett, de ki tudott menekülni a fiú szorításából, aki egyre mélyebbre húzta. Egyikőjük sem tudott úszni. Az orvos nagyon jó úszó volt, mégis megfulladt, és a diák sem menekült meg, mindketten meghaltak.
Azon kívül, hogy eszközt kell használni, fontos, hogy ha van erre lehetőség, próbáljuk lenyugtatni a fuldoklót. Hangosan, nyugodtan, lassan, érthetően és egyértelműen kommunikáljunk vele. Konkrét eset, hogy valaki 90 centis vízbe fulladt bele a pánikolás miatt. Csak le kellett volna tenni a lábát és kint van a feje a vízből, de annyira megijedt, hogy azt sem tudta mit csinál, és megfulladt.

Már a parton? Ez a teendőd!

  1. Mielőbb mérd fel, milyen állapotban van, akit kimentettél.
  2. Állapítsd meg, tudatánál van-e, lélegzik-e és hívj segítséget!
  3. Tárcsázhatod a 112-es hívószámot, vagy a vízimentők számát: 0630/3838383. Mondd el, pontosan hol vagy és mit tapasztalsz.
  4. Ha nem tudod hogy kell, kérj segítséget a diszpécsertől, hogy megkezdhesd az újjáélesztést, amíg megérkezik a segítség.
  5. Ha az okostelefonodra letöltötted az ingyenes BalatonHelp applikációt, elég csak egy gombnyomás és a rendszer pillanatokon belül képes eljuttatni a szükséges GPS-koordinátákat és más információkat a mentésirányítási központba.

Fotók: Magyarországi Vízimentők Szakszolgálatának felvételei

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva