A kő szerelmese epitheton ornansszal megnevezett szobrászművész öt esztendeje húsvéthétfőn hunyt el. A legnagyobb keresztény ünnep nagy napján távozott az az alkotó, akinek mitikus formákat idéző expresszív szobrai egyszerre sugallják a művészet örökérvényűségét, az emberi lét súlyát és a létezés szépségét – mindezt átszőve ősi, mély archetipikus formákkal.
Önmagáról, indulásáról így vallott: „Nagy víz mellett, zsombékok közt megbúvó kis faluban születtem. Éltem pusztán, tanyák, tornyok, kunhalmok távlatában, ahol a vicinális sziluettje rajzolódott az esti égbe. Láttam a munkát, ahogy az ember birkózott a földdel, a géppel. Dolgoztam a város emberi embertelenségében” – e sorok magyarázatot adnak Veszprémi Imre szobrainak összetettségére.
A művészettel korán eljegyezte magát, sokat rajzolt, fát faragott. A Képzőművészeti Főiskolán Szabó Iván kiváló szobrászművész lett az egyik mentora. Tehetsége nyilvánvaló volt környezete számára is, főiskolai oklevelet 1958-ban szerzett, de már 1952-ben bemutatkozott kiállításon. Ettől kezdve minden jelentős országos, valamint a magyar képzőművészetet külföldön bemutató tárlaton szerepeltek munkái.
Első önálló kiállítása 1966-ban volt. Egyedi, szinte a végletekig leegyszerűsített formavilágát egy pályázatra készült terve, a „Kéz” adta – az önálló térformává alkotott „jel”. Csak 1976-ban valósulhatott meg, azóta öt méter magasan áll a Felvidéken. E jel szinte elválaszthatatlan további munkásságától. Művészetében aztán az igazi kiteljesedést egy nem szokványosan végződő olaszországi ösztöndíj adta: Rómának búcsút mondva több évtizedig Itáliában alkotott, leginkább Carrarában, szorosan kötődve az egyik legnagyobb márványbányához, a Cava Michelangelóhoz.
Alázattal és nagy munkabírással dolgozott, önállóan faragta hatalmas méretű műalkotásait. A végtelen, Az ég kapuja, Napoltár, Égi jel, Madarak, Perseus, Nap, Földanya, Kronos Gaia, Madárkő… – csak néhány beszédes cím a Magyarországon fellelhető művek közül.
A Vénusz születése című szobor az olaszországi Fusinában
Fotós: Veszprémi Imre
A Balatonnál is több műve látható. Ennek egyik szép példája a Balaton-felvidéken található, a festői Kornyi-tó partján. A címe sokat sejtet: Emberi komédia. A művésznek – feleségével, Veszprémi Évával, aki napjainkban is a férj művészetének áldozatos gondozója – az 1970-es évektől Kékkúton volt hajléka. Az 1986-ban acélcsőből és mészkőből készült különböző nagyságú négy emberalak őrzi és keretbe foglalja e szép vidéket.
Érvényes rájuk – úgy, mint Veszprémi egész művészetére – Örkény István jellemzése: „Mint a pionírok a szűzföldeket, úgy veszik birtokukba ezek a szobrok alaktalanul lebbenő álmainkat. Nem a létezőt oldják fel, nem is a semmiből teremtenek létezőt, hanem a formátlanságból formálnak ember-formátumút – ismeretlenül is ismerőst.” A sok-sok tavi kiállítás (Siófok, Balatonszabadi, Boglárlelle) mellett Keszthelyen az Ülő nő és Kékkúton a Hősök emlékműve kőszobrai, Siófokon pedig Vak Bottyán bronzportréja adnak hírt Veszprémi Imre művészetének jelenlétéről.
Veszprémi világjáró művész, a munkái mindenképp: Európa szinte minden országában, valamint Indiában, Izraelben, Kolumbiában, Törökországban állnak nagy méretű szobrai. Emellett műveit számos köz- és magángyűjtemény, alapítvány őrzi Európában, Indiában, Kolumbiában, Törökországban és az Egyesült Államokban.
Díjai, jutalmai szinte felsorolhatatlanok, szépen összeállított weboldalán ma is olvashatunk róluk. Kapott aranymedált Cannes-ban, évekig visszajárt a párizsi Grand Palais-ba kiállítani, ahogy a Salon des Indépendants-ba is. Vénusz születése című szobra Fusinában, a lagúna partján magaslik, de van itt még két fából készített alkotása szép névvel és formával: a Luna laguna és a Világítótorony. Olaszország ezenkívül még kilenc szobrát őrzi. Napjainkban Velencében, a Biennale delle Nazionin is jelen volt alkotása.
Kevésbé ismert tény, hogy Veszprémi Imre szobrai, mindamellett, hogy az emberi lét örök kérdéseit, jelenségeit formázzák, többször is megjelenítettek magyar sorstragédiákat. Az egyik ilyen egy elbukó alak márványszobra, amelyet a 1956-os magyar forradalomban elhunyt képzőművészetis diáktársai emlékére készített.
A másik meghatározó, ikonikus alkotása a fővárosi Honvéd téri gulágemlékmű, a világ első mementója, amely emléket állított a szovjet munkatáborokba elhurcolt magyar áldozatoknak.
Érdemes ország- és világszerte nyitott szemmel és nyitott szívvel járnunk – keresve és egy idő után felismerve Veszprémi Imre munkáit. Könnyű lesz rájuk lelnünk, tükrözik az alkotó hitvallását: „A kövekkel nem lehet játszani, nincs helye a mellébeszélésnek, azt mutatják, amik, saját valóságukat.”
Szöveg: Kovács Emőke
