Veszprémben született – eredetileg Frömmel János néven – 1857-ben, 1884-ben bölcsészetből doktorált a fővárosban. Hamarosan meghatározó fővárosi és pozsonyi lapok hírlapírója lett, de rendszeresen megjelentek színházi tudósításai is. Emellett műfordítói és szépírói tevékenysége szintén számottevő.
Sajtó alá rendezte Vass Gereben író összes művét, és első szerkesztője volt a Magyarország vármegyéi és városai című monográfiának. Önálló munkái közül több is irodalomtörténeti jelentőségű, ilyen például A magyar népszínmű története című műve.
Szépirodalmi munkái között több veszprémi vonatkozású is található (pl. a Testvérek című regénye). Mindenképp említést érdemel közel 400 oldalas nagyívű munkája, a Veszprém város az irodalomban és művészetben című kötete, valamint a Dunántúli kultúrmunkások című művelődéstörténeti életrajzgyűjteménye egyaránt.
Mind íróként, mind újságíróként elismeréssel emlegették, 1883 nyarán feljegyezték róla még azt is: elsők közt vállalkozott arra, hogy a Vindobona nevű léghajóra felülve leírja tapasztalatait újságíróként.
Szerteágazó munkássága mellett a Balaton egyik nagy szerelmeseként tartották számon. Számtalan cikke, könyve jelent meg a tóról. Legismertebb munkái közül kiemelkedik a Szép Balaton mellől, a. Balatonvidéki kalauz, A Balaton és vidéke című összegzése.
Kortársa így jellemezte munkásságát: „Egyébként is számosak a Sziklay János fáradhatatlan tollának «hűségbizonyítványai» az ő drága Balatonja iránt. Legalább Balaton (1921) című verskötetét, a Balaton szépségéből, színes múltjából merített lírai és elbeszélő költeményeknek ezt az értékes csokrát, aztán a Balaton bibliografiya (1904) című nagy munkálatát hadd említsük közülük. De a sok leíró dolgozaton kívül mennyi még a novellája, melybe a Balaton tükre-tája belecsillog!”
Írásai mellett aktív tevékenységet fejtett ki a Balaton Egylet – melynek alapítója volt – titkáraként 1882 és 1893 között. A Balaton Egylet célja a tó körüli élet, idegenforgalom, kultúra és gazdaság fejlesztése volt.
„Szomorú tény, hogy 50 évvel ezelőtt alig törődött a nagy közvélemény a Balatonnal, az ország lakosságának talán századrésze ismerte csupán s azok közül is sokan félreismerték. Sőt a parti lakosság közömbösséggel, szinte vétkes nyugalommal végezte e maga szűkkörű gazdasági teendőit, nem törődve a vidék kincsrejtekének feltárásával.” – fogalmazott Sziklay egyik írásában, felsorolva a Balaton környéki gondokat, melyeken áldozatos tevékenységével nagymértékben változtatni tudott.
Az Egylet tagjai között neves közéleti személyeket – Jókai Mór, Mihálkovics Tivadar, Keöd József, Écsy József – találunk. Az Egylet rendszeresen tett kulturális körutakat, kirándulásokat a tó vidékén, általában a Kisfaludy gőzöst használva járműként. A Balaton Egylet az első tókörnyéki szervezet volt, amely a Balaton összehangolt és sokirányú fejlesztését tűzte ki célul, melyet sajtóorgánumokban, kiadványokban – elsősorban Sziklay Jánosnak köszönhetően – rendszeresen propagált, kifejtett.
Az Egyesület céljait így fogalmazta meg maga Sziklay a Pesti Hírlap hasábjain 1882-ben:
„Augusztus 22-én és 23-án ünnepélyek színhelye lesz Balaton-Füred. Összegyűlnek ott az ország sok vidékéről a nemes vízi sport kedvelői, a Balaton állandó vendégei, hazánk e paradicsomának régi, hű barátai. Ez ünnepélyes alkalom önkénytelenül érezteti velünk, hogy hazánk e remek vidéke még mindig nem oly ismert, oly keresett, mint azt nagyszerűsége megérdemelné. Számosan vannak, kik bejárták a külföld majd minden nevezetes vidékét: a Balaton csak híréből ismert előttük, a zalai várromokról nem vetettek pillantást a Dunántúl Tempejére, vagy csak a túlsó partról tekintettek át a vasútról, mely Velencébe s onnan más külföldi tájakra vitte őket, hogy azok szépségében gyönyörködjenek. Más országokban már régóta felfogták volna e vidék jelentőségét. Nálunk csak lassan terjed ennek tudata. Még mindig kevesen vannak, akik igazán odaadással érdeklődnek iránta, mint azt a külföld sok helyein s nálunk újabban a Kárpátokban is tapasztalhatjuk.”
Az Egyletben öt szakosztály működött: gyógyászati, kirándulási, sport, gazdasági és irodalmi részlegek.
Sziklay és az Egylet nevéhez kötődik többek közt a tihanyi Garay kunyhó megépítése. Az avatásra összeállított Emléklapok című füzet közölte Garaynak A Balaton című költeményét, a Garay-kunyhó történetét s a Balaton környékére vonatkozó több cikket. 1883-ban már a tudósítások az Egylet áldásos tevékenységéről, eredményeiről szóltak.
A Vadász- és Versenylapok ekképpen fogalmazott:
„A „Balaton-egylet” a nyáron rendezendő kirándulások és egyéb mulatságokkal már jelenleg foglalkozik. Hiszik, hogy a Balaton vidéke s különösen Balaton-Füred virágzásnak indul majd. Immár is mintegy hazafiúi kötelessége minden műveltebb embernek ez üdvös és nagyhatású egyletnek tagjává válni, annyival is inkább, mert az áldozat csak két forintból áll, alapitó tagnak egyszer s mindenkorra 25 forint. Az egylet eddig mintegy háromszáz rendes és tizenöt alapitó tagból áll.”
Balaton-Füred. Tihany. Üreskő vagy a Barát-lakás a tihanyi félsziget oldalán. Dörre Tivadartól
Az Egylet egyik legfontosabb küldetése a kulturális események, emlékhelyek megvalósítása volt. Sziklay több helyütt hangot adott annak is, hogy szükség lenne egy Balatoni Múzeumra egyaránt. Az Egylet kezdeményezésére valósult meg először 1887 szeptemberében Balatonfüreden az első bor-, szőlő- és gyümölcskiállítás, amely a későbbiek során évtizedekig Balatoni Borhétként élt tovább. 1889-ben az Egylet megjelentette a Balatonvidéki kalauz – Turisták és fürdőzők kézikönyve című útikalauzt, amelyet szintén Sziklay jegyzett. Ez a balatoni útikönyv elsőként mutatta be a Balaton általános történetét és természeti viszonyait, majd az egyes üdülőhelyek részletes leírása következett. Könyvének nagy előnye a színes néprajzi, történelmi részletek, figyelmet felkeltő érdekességek bemutatása volt.
Sziklay a Balaton érdekében vállalt kulturális tevékenységének gerincét képezték ünnepi beszédei és megjelenései: Alsóörsön beszédet mondott Endrődi Sándor balatoni költő emléktáblájánál, Keszthelyen a Balatoni Társaság helikoni ünnepén koszorút helyezett el, de ő volt az, aki a szántódi révcsárdához is emléktáblát állíttatott Csokonai Vitéz Mihály és A tihanyi ekhóhoz című költemény apropóján.
A Balaton Egylet 1894-ben beolvadt a Dunántúli Közművelődési Egyesületbe, 1904-ben pedig új érdekképviseleti szerv jött létre: a Balatoni Szövetség, amely folytatta a Balatoni Egylet megkezdett munkáját. Az Egylet megszűnése ellenére Sziklay rajongása a Balatonért nem hagyott alább, ugyanazon lelkesedéssel folytatta küldetését. 1904-ben Lóczy Lajos felkérésére elkészítette A Balaton bibliográfiáját, de számos cikket írt a Balaton eredetéről, a különböző települések (Füred, Arács, Révfülöp ,Csobánc stb.) érdekességeiről, történetéről, tárcákat közölt Jókairól, Kisfaludyról, a Balaton természeti állapotáról, vízállásáról.
Országos ismertsége és teljesítménye eredményeként kormányfőtanácsosi címet kapott, 1925-ben pedig szülővárosa utcát nevezett el róla.
Életének utolsó éveire ekképpen emlékezett vissza Vajkai Aurél etnográfus:
„Sziklay Jánossal az 1940-es évek elején többször találkoztam a Múzeum körúton: amennyiben nyolcvan és egynéhány évéhez illett, kellő tempóban igyekezett a Balaton kávéházba. A Balaton kultusz élvonalbeli harcosának ugyanis a szeretett tó mellékén nem volt otthona, de még egyszerű vikendháza sem. A kor hálátlan volt hozzá, a Balaton, amiért annyit küzdött, észre sem vette íróját, s a szegény öreg újságíró szeretett Balatonát csak egy kávéház címfeliratában szemlélhette közelebbről.”
Sziklay János 1945 novemberében hunyt el, a fővárosi Farkasréti temető díszsírhelyén nyugszik. 2007-ben szülővárosa a Vár utcai Panteonban emléktáblát avatott tiszteletére. Sziklay János neve ma már kikopott a magyar irodalomtörténetből, de akár a Balaton-szeretete okán is, érdemes lenne válogatott műveit nemcsak újraolvasni, hanem 21. századi köntösben újfent kiadni.
