Krausz Andrea | 2019.05.06. 08:29
A Balaton Fagyija zsűrizésén jártunk
Siófokon csíptük el munka közben a négy tagú bíráló bizottságot, amint épp a siófoki Dinasztia Cukrászda jeges édességeit kóstolták. Egy nap alatt 13 fagyizóhoz, cukrászdához látogattak el körben a Balatonon és egészen különleges finomságokkal találkoztak.

A Nyitott Balaton programsorozat már tradicionális részét képezi a Balaton Fagyija választás, amelyre minden évben egyre többen neveznek. A versenynek és a sajtónak köszönhetőn, sok ínyenc zarándokol el egy-egy jó fagyiért a díjazott helyekre. Nem is csoda! Ki az, aki ellenállna olyan kreációknak, mint a 2016-os „Vulkánok ajándéka”, a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó Szent György-hegyi mustból készített, citromfűvel és mentával ízesítve, ribizlis szósszal meglocsolt különlegességének, vagy a 2017-es „Festeticsék mandulás csókjának”, a gyenesdiási Bringatanya fagylaltozó remekének, ami madártej, házi piskóta, mandulás ropogós és csokoládé felhasználásával készült!

Munkában a zsűri. Egy nap alatt körbekóstolták a Balatont (Fotó: Krausz Andrea)

Évről évre egyre magasabbra teszik a lécet a cukrászok a tó környékén, így mindig gondos munka előzi meg a nevezést. Bán Tamás, a siófoki Dinasztia tulajdonosa és mestercukrásza is nagyon készült, így született meg a két pályamű: a „Nyári reggel”,vagyis café latte fagylalt, amely egy világos és egy sötét színű kávé keveréke, karamellás keksszel kiegészítve. Szilikoforma segítségével csokoládéból kiöntött kávéscsészékben adagolták a finomságot. A másik benevezett hűs édesség Siófokon a „Nyári éj” elnevezést kapta. Ez egy fekete ribizlis-étcsokoládés fagyi, ami meg van bolondítva egy kis karamellizált manduladarabos fehércsokival. (Vigyázat! Nagyon finom!) Természetesen főzött és kézműves fagyikról van szó, amelyekbe csak jó minőségű alapanyagok kerülhetnek.

A siófoki Dinasztia Cukrászda versenyfagylaltjai (Fotó: Krausz Andrea)

A 33 éves Bán Tamás, aki a harmadik cukrász generációt képviseli a családban, saját maga találta ki és alkotta meg a fagyikat. Mint mondta, a szezonban rengetegen keresik fel a helyet a fagyi miatt, de ugyanolyan kedveltek a sütemények és a különleges torták is, amelyek között akár cukor-, glutén, vagy tejmentes termékek is megtaláhatók.

A Dinasztia Cukrászda egyébként nemrég ünnepelte negyedik születésnapját Siófokon. – Egész évben nyitva vagyunk, mert télen is meg kell mutatnunk a siófoki közönségnek, hogy ránk mindig számíthatnak – mondta Bánné Szűcs Katalin, Tamás édesanyja, aki szintén mestercukrász, és Szekszárdon a Prim Cukrászdát üzemelteti. Mint elárulta, édesapja még annak idején Mohácson, a Duna Cukrászdával indította el a családi hagyományt, azóta viszik tovább generációról generációra a mesterséget.

Bánné Szűcs Katalin és Bán Tamás mestercukrászok (Fotó: Krausz Andrea)

A zsűri tagjai először a fagyis pultban nézték meg a benevezett jeges édességeket, majd sorban megkóstolták, és egytől tízig pontozták az ízt, a színt, az illatot, az állagot, a dekorációt,a kreativitást, a technológiát és még sok mindent. Persze a helyszínen nem lehetett megtudni semmit a verseny állásáról, a pontokat sem árulták el a zsűritagok.

Itt láthatjátok, hogyan zajlott a kóstolás:

Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke, a bíráló bizottság vezetője elmondta, hogy sokféle ízvilággal, gyümölcsös és vízbázisú fagyival egyaránt találkoztak. Szerinte nagyon izgalmas, hogy egyre több helyen találkoznak olyan fagylaltmegoldásokkal, amelyek hosszas előkészítő munkával valósulnak meg, mert a fagylaltnak van egy a családhoz, vagy épp a településhez kapcsolódó története, ami izgalmassá, és sokkal érdekesebbé teszi az egészet. Azt is látjuk, hogy a balatoni cukrászatok áttérnek a helyi alapanyagokra, a környékben vagy a térségben termelt gyümölcsök, borok, tejtermékek kerülnek a fagyikba.Évről évre javul a minőség és keresik a Balaton Fagyiját, a visszajelzések is nagyon pozitívak. Azt szerettük volna elérni, hogy az a gasztroforradalom, ami országosan zajlik, és aminek fontos, lüktető motorja a balatoni gasztronómia is, az a fagylalt területén is ugyanilyen fantasztikus fejlődésen mehessen keresztül! – fogalmazott Fekete Tamás.

A Balaton Fagyija választás legutóbbi győztese is helyet kapott a négy tagú zsűriben. Ezt a hagyományt már három éve tartják a szervezők, így a versenyzők maguk is részt vehetnek a bírálati munkában. 2018-ban a balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó által megálmodott „Annabáli Csemege” lett a Balaton Fagyija, melynek készítőjét, Márton Sándort kérdeztük ebben a videóban:

A zsűri tagjai egyébként még a bírálat napján eldöntötték, hogy idén melyik cukrászda viheti el a vándorserleget, vagyis ki nyeri a Balaton Fagyija címet, valamint kik részesülnek a különdíjakban. Az ünnepélyes eredményhirdetésre azonban még egy hetet várni kell, a verseny végeredményét egy sajtónyilvános eseményen hirdetik ki a nevezők jelenlétében.

A tavaszi turisztikai kínálatot reklámozó Nyitott Balaton akció egyébként idén június 10-ig tart, a kampányban 267 szálláshely és 133 vendéglátóegység vesz részt. Annak érdekében, hogy ebben az időszakban is vonzó legyen a Balaton, összesen 150 programot szerveznek a turisztikai szakemberek.

A zsűri tagjai:

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke
Radnai Nikolett, MTVA kiemelt szerkesztő, a BTSZ társadalmi zsűritagja
Márton Sándor, a 2018. évi Balaton Fagyija készítője, balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó
Erdélyi Balázs, a budapesti FRER Cukrászda cukrászmestere, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke

További fotók a Diansztia Cukrászdából:

Kép, szöveg, videó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva