2018.07.21. 14:00
"Tókerülő kerékpározás a szenvedélyem"
A Balatont a nyári időszakban már három alkalommal körbetekerte a kerékpározást amatőr szinten űző Papp Tamás. Idén ismét tervbe vette a tókerülést, hogy nyeregbe pattanva egy nap alatt megtegye a 200 kilométeres távot. A bringázást mint életérzést kedveli, évente 3000 kilométert hagy a háta mögött, melyet idén szeretne 3500-ra „feltornázni”.

„Kitekeri” magából a feszültséget

Gyermekként még kerülte az aktívabb sporttevékenységet, a mozgás iránt kevésbé motivált gyerkőcök táborába tartozott. Amire azért mégis boldogan adta fejét, azok a nővérével közösen megtett, a Szent György-hegyről Tapolcáig tartó bicikliutak voltak. Talán eme gyermekkori élményeknek köszönhető, hogy gimnáziumi évei alatt, amikor a sportolás iránti igény tudatosan felmerült benne, ösztönösen is a kerékpár után nyúlt. A tanulmányai alatt az informatika állt hozzá a legközelebb, így kézenfekvő volt a pályaválasztás. Jelenleg informatikusként dolgozik. A munkájából adódó napi monotonitás ellensúlyozására örömmel pattan a biciklijére, hogy „kitekerje” magából a feszültséget. Tapasztalatait szívesen osztja meg az olvasókkal, bízva abban, hogy mások is kedvet kapnak a kerékpározáshoz.

Kétszáz kilométer lángossal és alkoholmentes sörrel

– Ebben a sportágban megtaláltam mindazt, ami segítségemre van a feltöltődésben, a relaxációban, hogy munkahelyemen száz százalékon tudjak teljesíteni. A bőrömön tapasztalom, hogy igaz a mondás, miszerint a szellemi fáradtságra a legjobb gyógyír a fizikai. Az, hogy felülök a bringámra és célba veszem ezt a csodás környéket, amit a Káli-medence kínál, egy hatalmas előny. Éltem a fővárosban két évet, kerékpároztam ott is rendszeresen, de összehasonlíthatatlan azzal az érzéssel, amit a szülőhelyem vonzáskörzete nyújt. A Balaton-parti tájon végigmenni kerékpárral csodás utazás. Fizikai aktivitást végzek, ami a testnek jó, míg a víz megnyugtató közelsége a szellemnek. Azt szeretem, hogy a tó minden alkalommal más arcát mutatja, még egy napszakon belül is akár. Már csak ezért is szoktam egy nap alatt megkerülni, persze azon túl, hogy az ember fejben eldönti és megvalósítja, hogy leteker 200 kilométert szinte egyhuzamban. Étkezésekre szánok csupán pihenőidőket, mert egy ilyen táv jó erőnlétet igényel. Ahhoz, hogy ezt energiával bírjam, figyelnem kell az elegendő kalóriabevitelre. Nálam a lángos és az alkoholmentes sör fogyasztása vált be az ilyen hosszú távok teljesítésénél – osztotta meg élményeit Tamás.

Szereti feszegetni a határait

Világossá vált, hogy a kerékpározással mint örömtevékenységgel hosszú távú „kapcsolatot” ápol. Az esetek többségében egyedül koptatja a biciklije gumijait az utakon, mert ilyenkor éli meg az énidejét. Heti rendszerességgel edz és győzi le a kilométereket. Szereti feszegetni a határait, remekül működik nála az önmotiváció, hogy a fejben kitűzött célt elérje vagy akár túl is haladja. A versenyszellem is olykor-olykor elkapja, amikor egy előtte haladó csapatot megelőz.

– A Balaton megkerülése mindig izgalmas, a 200 kilométer alatt számos élmény és hangulat éri az embert. Az útvonal nagy része kiépített kerékpárút, mely a vízpart mentén halad, ami mentálisan nagyon sokat segít. Az északi parti rész nagyobb kihívást tartogat a szintkülönbségek és a kacskaringós utak miatt, ám a látványvilág ezerszeresen kárpótol a nehézségekért. A déli part technikailag könnyebb a síkvidék jellegéből adódóan. Az út mentén a reggeli órákban látni, ahogy az álmos kis településeken beindul az élet, ami az este folyamán a népszerű turistaparadicsomoknál sok esetben zajos kavalkáddá dagad, az út magányos szakaszait kellőképpen megbontva – mesélte Tamás.

A Balaton-kerülés igazi feltöltődés

A tapolcai, amatőr szinten kerékpározó Papp Tamásnak az izgalmas Balaton-kerülő kerékpározásokon a nyári, reggel hatórai indulásai révén lehetősége adódik a hajnali tájban, az ébredő természetben is gyönyörködni. Amellett az útvonalán éri még a naplemente is, amikor az alkonyat fényei különös színben „festik” meg a Balaton vizét, visszavonhatatlanul az emlékezetébe vésve az élményt.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva