likeBalaton.hu | 2020.09.17. 08:00
A déli part nyerte az idei szezont
Hétköznap és hétvégén alig volt különbség a vendégforgalomban a Balatonnál. Az éjszakák alapján Siófok, Balatonfüred és Keszthely a dobogós, kirándulni, legtöbben Tihanyban voltak.

Az odalátogatók számában az északi és a déli part versenyét, mintegy 30 százalékkal, a déli part nyerte idén nyáron. A leglátogatottabb desztinációk sorrendben pedig Siófok, Balatonfüred, Keszthely és csak picivel szorult a negyedik helyre Balatonlelle. Mindez a LocSight balatoni piacelemzéséből derült ki, ahogy az is, hogy még mindig a hétvége a nyerő, de már hétköznap is majd annyian voltak a Balatonnál, mint szombaton és vasárnap. Nem meglepő módon a hétvégék voltak nyáron a tó legmozgalmasabb napjai.
Ugyanakkor figyelemfelkeltő, hogy a leggyengébbnek számító keddek és a legerősebb szombatok között is csak 36 százalékos a különbség.

Aki az északi parton nyaral, szívesen kirándul a másik partra

A kimutatást közzétevő cég egyik vezető elemzője, Hegedűs Tamás szerint szolgáltatásuk a tömegek mozgásának elemzésén alapuló új megoldás, amely képes térben és időben is meghatározni egy-egy lokáció látogatottságát és pontos összehasonlítást adni bármely területekre vonatkozóan. Ehhez mobileszközökből gyűjtenek bluetooth és a wifi jeleket, amelyek segítségével térképet és statisztikákat tudnak készíteni az emberek mozgásáról.

Az így gyűjtött balatoni adatokból az látszik, hogy a látogatók jó része még mindig „elakad” a Balaton „elejénél”; a Tihanytól a főváros felé eső, jóval kisebb „keleti medence” kötötte le a teljes forgalom mintegy 47 százalékát, amiből Siófok és azonos irányítószámhoz tartozó szűkebb környéke önmagában is 12 százalékot tett ki. Kiderült az is, hogy az északi part látogatói a nyár folyamán nagy számban látogatták a déli településeket is 47 százalék, míg fordítva ez kevésbé volt jellemző, a déli parton megforduló látogatóknak csak 29 százaléka járt északon.

Siófokon és Füreden vasárnap reggel ér véget a szombat este

Vannak olyan települések, amelyek nappal igazán népszerűek, nem pedig szálláshelyként. Például Tihanyban és Szigligeten kétszer-háromszor annyival növekszik nappal a forgalom, mint egy átlagos balatoni településen. Ilyen szempontból, Tihany volt a legnépszerűbb az idei szezonban. Mivel pedig kevés rendezvény volt nyáron, az is könnyen kimutatható volt, hogy melyik okozta a legnagyobb forgalomnövekedést. Az 52. Kékszalag hétvégéjén kiugrott a város népszerűsége, 30 százalékkal emelkedett a forgalom Balatonfüreden.

Borbély Gábor, a LocSight szolgáltatás másik vezető elemzője hozzátette: a gyűjtött adatok alapján napon belüli forgalomeloszlást is tudunk számszerűsíteni. A legforgalmasabb órák mindenütt 9:00 és 16.30 közé esnek, bár szombaton a nappali aktivitás egészen 22.30-ig kitart, sőt, Siófokon és Balatonfüreden a szombat este átnyúlik vasárnapra. Az északi part kisebb településein az élet hamarabb csendesedik: este 11-kor már csak akkora a forgalom, mint reggel 7 körül.

Július végétől indult be az igazi teltház, sokan 30 napnál is többet töltöttek a Balatonon

Az elemzett adatok is alátámasztották, hogy a koronavírus megváltoztatta az utazási, nyaralási szokásokat, az idei nyár éppen ezért nem is volt szokványos a Balatonnál. Többen nyaraltak itthon mint máskor, mivel a külföldi utazásoktól sokan tartottak. A belföldi turizmus nagy nyertese pedig ahogy számítható volt, a Balaton lett. A LocSight adatelemzése alapján, minden hatodik magyar ezt a tópartot választotta, ez azt jelenti, hogy több mint 1,5 millió belföldi vendég volt itt a nyár folyamán.

A legtöbb látogatót a tó július legvégén és az augusztus 20-i héten vonzotta, a látogatószám június elejétől július végéig majdnem lineárisan emelkedett, és a nyár utolsó öt hetében egy magas szinten tetőzött. Az augusztus végi napokban a számok visszaestek a június végi szintekre, majd szeptember 1-jén pont akkora volt a forgalom a tó környékén, mint június első napján. A statisztikák alapján a látogatók 28 százaléka több mint 30 napot töltött a Balatonnál, míg 35 százalék legalább egy hetet, 29 százalék pedig kevesebb mint hét napot.

Nyitókép: A kivilágított, siófoki óriáskerék – Fotó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva