Fábos Erika, Keszey Ágnes, Mihály Szilvia | 2020.07.13. 08:00
Gasztrotúra a tó körül #2 - Új generáció a balatoni konyhákban
Van aki beleszületett a szakmába, van akinek gyerekkori álma volt és van, aki kockás papíron számolta ki, hogy itt indít vállalkozást. Egyre több a fiatal, aki fantáziát lát a Balatonban...

Meg kellett győznöm apát, de ma már együtt dolgozunk: Terasz, Balatonboglár

Nagy Dániel úgy érzi, megtalálta amit keresett, új színt hozott a boglári partra. Fotó: Nagy Dániel

Nagy Dániel még csak 25 éves, de már üzletvezetőként is lehúzott pár évet, mire egy saját helyen tudta megvalósítani az álmát. Ehhez azonban először az édesapját kellett meggyőznie, hogy társuljanak egy üzletben. Idősebbik Nagy, egy konzervatívabb kávézóban gondolkodott, amíg a fiatalabb egy bulizós, koktélozós, szó szerint parti helyet képzelt el.

– Balatonbogláron nem volt olyan hely, ahol a fiatalok esténként összejöhetnek, jó zene szól és lazulni lehet, mindenki átjárt Lellére meg Fonyódra, ha szórakozni akart – mondta Nagy Dániel. – Amikor megtaláltuk a parton, a Platán strandon ezt az üzletet, egyből tudtam, hogy tökéletes lesz. Az is lett, igazi chill hangulatot akartunk megvalósítani, ehhez illő technó zenével, napágyakkal, profi koktélokkal. Hétközben éjfélig van aláfestő zene, hétvégén pedig hajnali háromig Dj zenél. Ez azt is jelenti, hogy nyaranta alig alszom, de annyit álmodoztam erről, hogy így is bőven megéri. Amikor itt van száz ember, nézem a Badacsonyt a naplementében, és mindenki jól érzi magát nálunk, annál nincs nagyobb érzés.

 

Csak egy utcára a szülőktől, de már sajátban: Kiskék, Balatonfenyves

Csupa kékben, a Kiskékben… A két tesó a csapat lelke. Fotó: Kajetán Jácint

Igaz a tavasz nem ígért semmi jót a turizmus szempontjából, Kocsis Niki és Csabi fejében meg sem fordult, hogy elhalasztják a nyitást, belevágtak. Egy már majdnem bisztró az a kávézó, amit létrehoztak, de ha kategorizálni kell, mindig csak oda lyukadunk ki, hogy a balatonfenyvesi Kiskék, egy bandázós hely. Elsősorban ugyanis egy közösségi teret akartak létrehozni, ahol jó a kávé, gyorsan lehet enni és sok a fiatal.

– Mi egy ősvendéglátós családba születtünk, anyu és apu is szakácsok és évtizedeket dolgoztak a szakmájukba, amire pár éve tudtak nyitni egy saját éttermet – meséli Kocsis Niki. – Az öcsém 18, én 21 éves vagyok, de mindkettőnknek van 4-6 év nyári gyakorlatunk. Miután pedig a családi étteremben már minden beállt a helyére, tavaly leültünk a szüleinkkel és elmondtuk nekik, hogy szeretnénk egy saját helyet. Voltak nehéz beszélgetéseink, mert nem mindenben értettünk egyet és féltettek is bennünket, de végül mindenben megegyeztünk. Most egy utcával vagyunk arrébb, mint az ő kertvendéglőjük és így pár hét tapasztalat után már meg is nyugodtak, mert látják, jók voltak az elképzeléseink. A Kiskék működik. Reggel nagyon sokan jönnek kávézni hozzánk, napközben bringásból van rengeteg vendég, később meg inkább a fiatalok szoktak oda hozzánk. A jó kávé volt a kiindulás, de vannak melegszendvicseink, hamburgerek és házi sütik is, amiket mi készítünk. 0-24-ben dolgozunk, de így is imádjuk. A testvérem épületgépésznek, én jogásznak tanulok, de biztos, hogy még évekig minden nyarunk a Kiskékről fog szólni és most még el sem tudjuk képzelni, hogy a vendéglátáson kívül mással is ilyen szeretettel foglalkoznánk…

 

Gyerekkoromban ide jártam fagyizni: Pingvin fagyizó, Balatonmáriafürdő

Wilheim Dávidhoz (középen), a Pingvin megnyitójára két másik fagyibajnok is ellátogatott: Fazekas Ádám, tavaly Európa legjobb pisztácia fagyiját készítette, Buzsics Viktor pedig a Balaton fagylaltja versenyen nyert különdíjat idén. (Fotó: Fábos Erika)

A Müller család 42 évvel ezelőtt nyitott fagylaltozót Balatonmáriafürdőn a Vilma utcában. Wilheim Dávid akkor még nem is élt, de nagyon jól emlékszik, hogy pár éves korában már járt ezen a helyen. Nemcsak a fagyi kedvéért, a gyerekek kedvenc programja volt elmenni megnézi a pingvineket a fagyizó előtt. Kettő is állt a bejáratnál. Most, amikor Takács Márton barátjával átvették az üzletet, első dolguk volt, rendbehozni azokat a pingvineket. Dávid ugyanis, hiába járt meg több felsőoktatási intézményt is, nem tudott attól szabadulni, hogy legszívesebben egy fagyizót csinálna. A család egy nagykanizsai üzletében tanult ki mindent, ami az üzlethez kell, a fagylaltkészítést pedig az ország legmenőbb műhelyeiben és Olaszországban, hogy a legjobb lehessen. Most pedig ott főzi a fagylaltokat, ahol gyerekként nyaranta a pingvinek és mindig csak eggyel több gombóc fagyi után ácsingózott.

– Nagyon sok fagylaltot megkóstoltam, sok műhelyt láttam, mire biztos lettem benne, hogy mi az én saját utam – mondta Wilheim Dávid. – A letisztult tartalomban hiszek. Csak az ízek számítanak és az, hogy amit az embereknek kínálok, a lehető legtermészetesebb legyen. Felesleges ízesítőket, színezékeket, állagjavítót nem használunk, csak tiszta alapanyagokat. Békebeli cintányéros hűtőpultból adagoljuk a fagyit például, egyszerűen azért, mert ez a legjobb a fagylaltnak. Állandó, fix hőmérsékletet garantál, sokkal megbízhatóbb, mint a látványos, nyitott kínálók. Minden ami kapható nálunk, főzött, kézműves fagylalt. A megszokott ízek mellett, extra gyümölcsfagyik és kreatív saját receptjeink is vannak. Takács Márton barátommal azon vagyunk, hogy megőrizzük ennek az évtizedes múltú üzletnek a hagyományait.

Persze öregbíteni is szeretnék, amire talán garanciát jelent, hogy Wilheim Dávid volt tavaly az a cukrász, aki megnyerte az Év Fagylaltja versenyt. A Piemont királya nevű fagyival lett a legjobb. Ez egy mogyorófagyi, tonkababos szederszósszal, amit ostyatörmelékkel, mogyoródarabokkal és tejcsokival rétegeznek.

 

Jött Natasa, és minden megváltozott, Garden Restaurant & Pizzeria, Balatonmáriafürdő

Patrik és a szerviz. Minden este, minden vendégnek egyforma figyelem jár. (Fotó: Fábos Erika)

Gergő Patrik, Grazban egy elsőosztályú helyen dolgozott: Ausztria legrégebbi, 1524 óta működő, éttermének volt az üzletvezetője. Nagyon megbecsülték a munkáját, amikor azonban kétéves lett a kislánya, Natasa, úgy döntöttek a feleségével, hogy fontos számukra, hogy magyar óvodába járjon. Hazaköltöztek. Patrik Marcaliban született, és ha már hazatelepült, szeretett volna minél közelebb lenni a családjához, így elsőként Balatonmáriafürdő környékén nézett körül. Az ő terveit nem a gyermekkori álmok határozták meg, hanem gondos üzleti számítás után, pontos tervekkel vágott bele a balatoni vállalkozásába.

– Tudtam, hogy saját helyet szeretnék, de azt csak azután döntöttem el, hogy az majd pontosan milyen lesz, miután a környék összes éttermében ettem – meséli Gergő Patrik, a saját piackutatásról. – Feltérképeztem, mi az ami hiányzi,k és átgondoltam azt is, mire lenne igény. Ebből született meg a Garden Restaurant & Pizzeria, a régi Halászcsárda helyén. A koncepció nagyon egyszerű, jó minőségű, friss alapanyagokból, őszinte és kifogástalan mediterrán hangulatú ételeket készítünk. Frissek a húsok, a zöldségek, a fűszereinket magunknak termesztjük, és mindössze egy közepes méretű fagyasztónk van, amiben kizárólag hasábburgonyát tartunk. Minden más frissen készül nálunk, hétvégente pedig egy bográcsossal is feldobjuk a kínálatot, főleg azért mert nagyon jó hangulatot csinál a kertben, és szeretik a vendégek.

Az idei nyárra egy fatüzeléses pizzakemence is érkezett a kertbe, ahol már nem győzik a tempót, annyira híre ment a pizzaszeretők között. Nem csoda, Patrik Olaszországban is dolgozott – pontosan tudja, hogy mitől mondják azt egy pizzára, hogy igazi olasz…

 

22 évesen egy egész gasztrobirodalom élén: Boratórium, Keszthely

Egy valódi gasztrobirodalmat hozott létre Keszthelyen az elmúlt két évben Katona Bendegúz. A 22 éves étteremtulajdonos Gyenesdiáson nőtt fel, számára a Balaton az otthon, az a hely, ahonnan nem szeretne elköltözni.

– Olyan szakmai csapatom van, akikkel a fővárosban, de mondhatom, a világ bármely helyszínén megállnánk a helyünket, de eszem ágában sincs elmenni Keszthelyről. A Balaton egy életérzés, nyáron a kötetlen, vidám baráti beszélgetések, lazulások helye, télen pedig egy csendesebb, mélyebb arcát mutatja. Ezeket a hangulatokat adjuk át vendéglátóhelyeinken is.
A Boratóriumban a boroké és a kultúráé a főszerep, a jövőben folytatódnak a színházi estek is. Egy csendesebb sarokban órákig lehet egy üveg bor mellett beszélgetni. A célunk, hogy egyesítsük a kultúrát, a minőségi szórakozást a borok által nyújtott felejthetetlen ízekkel.

Az Íz-Laborban a gyors, önkiszolgáló jellegű, menüs étkeztetés nem csak a helyiek, de a turisták számára is vonzó. Ha egy gyors ebédre vágyunk, de nem akarunk lemondani a házias ízekről, ideális választás, gondoltak a vegetáriánusokra is. A hely érdekessége, hogy az ételeket súlyra adják, fizetés előtt lemérik a tányéron található ételeket.
A Libás strand közeli Yacht kikötőben pár hete nyílt az Íz-Part, ahol a kikötői tagok mellett a turisták is jóllakhatnak.
A környék egyik legjobb pizzája és hamburgere mellett bisztróételeket kóstolhatunk, melyeket Turcsics Gábor séf szezonális, főleg környékbeli alapanyagból készít, de tányérra kerülnek a tengert idéző fogások is. A nyár folyamán többször frissítik a teljes étlapot, és rendszeresen kóstolhatunk csak pár napig elérhető, valóban egyedi ízkombinációkat is.

Négyütemű gyakorlatok helyett espresso – Pajti, Keszthely

A Pajti működtetői Vass Ákos, Horváth Laura, Vass Petra, Patocskai Luca Fotó: Keszey Ágnes

Tornatanárból barista – meglepő Vass Ákos pályaváltása, aki – többekkel együtt – ugyancsak testnevelő párjával együtt hozta létre és működteti a keszthelyi piacon tavaly télen megnyílt Pajti kávézót. Bár ezt megelőzően is köze volt a vendéglátáshoz. Legutóbb a gyenesdiási strandon, családi vállalkozással működtetett bisztróban dolgozott. Baristaként szeretné erősíteni a kávézás kultúráját a térségben.

– A legtöbb ember a sötétebb, olaszosabb pörkölésű kávét issza szívesen. Mi ennél egy fokkal halványabbra pörkölt kávét kínálunk. Ez nem az újhullámos, de nem is megszokott, keserűbb. Félút a kettő között, amire még az is azt mondja, hogy nagyon jó, aki nem kóstolt világos pörkölésű kávét. Azt tervezzük, hogy emellett mindig lesz még egy magyar pörkölőtől való, világos pörkölésű is – mesélte Vass Ákos. Régi álma volt, hogy legyen egy kávézója, amelyben speciality kávét kínál, s mellé néhány féle szendvicset.

– Hamar rá kellett jönnöm, hogy nagyvárosokban ez működőképes, de Keszthelyen nem. Az itt élők nem igazán ismerik ezeket a kávékat, inkább azok, akik távolabbi nagyvárosokból érkeznek. Sokan viszont kimondottan azért jönnek ide, mert látták, hogy itt van speciality kávé.

Ottjártunkkor a heti ajánlat bevezető fogásai között szerepelt a gazpacho pirított kenyérkockával és bazsalikommal, a hideg barackkrémleves tejszínhabbal, a fokhagymakrémleves sajttal és pirított kenyérkockákkal. Két főétel szerepelt az étlapon: a baconos pestos tészta, azaz a vörös pestoval, baconnal, mozzarellával és kesudió morzsával ízesített fussili és az amerikai káposztasalátával kínált BBQ csirkés wrap közül lehetett választani. Mindehhez befejező fogásként kínáltak fokhagymás tejföllel és ecetes uborkasalátával tálalt juhturós-baconos lepényt. Hasonló stílusú menü készül hétről-hétre, Ákos párja, Horváth Laura receptjei alapján.

Tulajdonosa egyébként a Pajtit így mutatja be: ” Kávézó, de van heti ebédajánlat. Van heti ebédajánlat, de nem étterem. Nem étterem, de van étlap. Van étlap, de nincs rántotthús. Nincs rántotthús, de van tészta. Van tészta, pedig kávézó.”

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva