A három gyermeket nevelő édesanya szerint jó olykor leülni a gép mellé, és nem a paragrafusokat tanulmányozni. A könyv kedvet csinál a kiránduláshoz, kíváncsivá teszi a családokat a környék látnivalói iránt.
Esztert a könyvek már kisgyermekként körülvették, a naplóírás pedig mindig része volt az életének. Érdekesség, hogy a főiskolai szakdolgozatát a mesék hatásáról írta. – Később, amikor megszületett első gyermekünk és a férjem munkája miatt az Egyesült Államokban éltünk, blogot vezettem, akkor csak azért, hogy a család tudjon rólunk. 2005-öt írtunk ekkor, és a bloggerkedés nem volt egy elterjedt dolog. Meg is lepődtem, hogy egyszer csak a magunknak és nagyszülőknek írt babás útinaplóm a toplista élére ugrott. Több üzenetet kaptam akkor, hogy miért nem jelentetem meg nyomtatásban – kezdi a beszélgetést Eszter. Aztán megszületett a második kisfiuk, hazaköltöztek, megérkezett a kislányuk, visszament dolgozni és a blogolás, legalábbis nyilvános formában, egy ideig elmaradt.
A mesekönyves ötlet a legutóbbi amerikai útjuk során pattant ki a fejéből. A csodás Grand Canyonban túráztak, ami régóta rajta volt a bakancslistájukon. Ott sok kisgyerekes családdal is találkoztak. Elgondolkozott azon, hogy mi, magyarok is számtalan nemzeti kinccsel rendelkezünk, hogyan lehetne megszerettetni a kirándulást és az élménygyűjtést a mai gyerekekkel. A válasz hamar megszületett: kirándulós mesekönyvvel. – A történetekben a Hegyestű, a tihanyi Levendulaház, Salföld és az ingókövek, a tapolcai tavasbarlang, illetve a bakonybéli csillagvizsgáló szerepel. Igazából ez tényleg olyan volt, mint egy gyerekvárásos szülés, mert amíg az ötlet kipattant az agyamból, a megvalósításig kilenc hónap telt el. Nagy örömömre a kezdeményezésemet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán is nagy örömmel fogadta.
Hogy kicsoda az öt tornacsuka? Hadd mutassam be őket szépen sorban! A tornacsukák az előszobában laknak, a nagy cipősszekrényben. A Lila anyáé, a Kék apáé, a Zöldet a nagyfiú hordja, a Narancsot a kisebb , a Rózsát, azaz a rózsaszínt a kislány koptatja. Így, nagybetűkkel kezdve a színeket, hiszen a könyvben mindezek tulajdonnévként szerepelnek. A csopaki Bősze Anita személyében Eszter talált egy kiváló grafikust, aki fényképekről rajzolta meg őket, így az olvasó tényleg jelen van a kirándulásokon. Nem tartja magát írónak, sokkal inkább mesélőnek, úti krónikásnak. Aki elolvassa a könyvet, az rájön, hogy ez több mint mesekönyv. A gyerekeknek mindenképpen az, de a szülőknek iránytű, mert mindannyiunknak egy a célunk, hogy boldog gyerekeket neveljünk.
A szép és illusztris kötet ugyanakkor motiválja a családokat, hogy kimozdítsa őket a négy fal közül, menjenek kirándulni, fedezzék fel a környék szépségeit. Eszter azon szülőknek ajánlja elsősorban a könyvet, akik szeretnének több minőségi időt tölteni a gyermekeikkel, akik ki szeretnének szabadulni az otthoni káoszból. Egyben azon édesanyáknak is felhívja a figyelmét, akik este fáradtan azon filozofálnak, hogy vajon jó anya vagyok vagy sem, és egyetértenek a sokszor a kevesebb több gondolatával.
– Nekünk a Balatonról az ország másik felén mindig csak a nyár és a nagy tó ugrott be. A könyvből viszont ötleteket kaptunk akár egy őszi vagy tavaszi kiránduláshoz. Mellesleg a lányom le sem akarja tenni, így dupla haszon – vallja egy kétgyermekes kecskeméti anyuka, miután elolvasta a könyvet. És kell ennél jobb visszajelzés? Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy a cikk írója is – miután elolvasta a kötetet – elment a gyerekeivel ismét felfedezni a körülöttünk lévő csodálatos tájat, nevezetességeket.
Forrás: veol.hu
Fotó: Niederhoffer Eszter
