likeBalaton.hu | 2020.05.04. 18:31
A legdurvább forgatókönyv szerint idén már nem lesznek fesztiválok
Lobenwein Norbert VOLT Fesztivál / Sziget Szervezőiroda társtulajdonosa egy, a nyári programokról, balatoni turizmusról szóló Facebook beszélgetés során beszélt arról, hogy a vendéglátósoknál sokkal nehezebb helyzetben van a fesztiválipar, ugyanis itt nem jelent megoldást a maszk, vagy a személyek közötti távolságtartás a vírusfertőzés elkerülése érdekében.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet amikor azt hallom, hogy vannak olyan tervek a profi szakemberek fejében, hogy tudjak majd újra a Kistücsökben ebédelni, még akkor is ha szájmaszkban, vagy plexi felszerelésben érkezik a személyzet, de a fesztiváloknál nehezen tudom elképzelni ezeknek az óvintézkedéseknek a működtetését. Leegyszerűsítve egy fesztivál arról szól, hogy egy színpad előtt egy négyzetméteren legalább ketten állnak, egymástól három centiméterre, adott esetben félmeztelenül buliznak. Ha nemzetközi felméréseket nézünk, akkor – mint legrosszabb forgatókönyv – felmerül, hogy az ilyen típusú rendezvények 2020-ban nyugat-európában jó eséllyel meg sem valósulhatnak.

Sok olyan példát látunk, ahol őszre halasztanak gigantikus és évtizedek óta működő fesztiválokat. Ezek a számunkra megnyugtató és optimista forgatókönyvet felvázoló példák, de olyan forgatókönyvet is látunk, ahol 2021 tavasz, nyár, ősz amikorra elkezdenek egyáltalán gondolkodni, hogy tömegrendezvények megvalósulhassanak.

Fotó: Balaton Sound hivatalos sajtófotó

Az a dolog legegyszerűbb része, hogy természetesen már úgy készülünk, hogy a kempingek, a kézmosási lehetőségek, az ilyen típusó infrastruktúra az eddigihez képest a többszörösét tudja nyújtani a közönség számára.

Számunkra a valódi kérdés az az, hogy lesz-e arra lehetőség, hogy ilyen szintű tömegrendezvény – ami adott esetben sokezer vagy több tízezer ember egy helyszínen – megvalósulhasson. Illetve ha erre vonatkozó tiltás már nem lesz, akkor el mer-e jönni a közönség, vagy félnek attól, hogy részt vegyenek egy ilyen típusú rendezvényen.

Az előbbiek kapcsán egy kutatással is készülünk. Az is komoly kérdés, hogy mennyire marad pénze az embereknek, hiszen a fesztiválok ma már nem egy szűk réteget céloznak meg, hanem életformává váltak. A családoknak sok esetben ez a nyaralás, amikor szülők, gyerekek közösen kiválasztják a koncerteket vagy akár az egész fesztivált maguknak, és erre készülnek egész évben. Azon dolgozunk, hogy az augusztus 15. utáni balatoni rendezvényeink, azaz a B.My.Lake és a Strand fesztivál, valamint az őszi Kompkoncertek megrendezésre kerülhessenek, amennyiben erre a központi intézkedések majd lehetőséget teremtenek – tette hozzá Lobenwein Norbert a MOL Nagyon Balaton facebook beszélgetésében.

Fotó: Strand Fesztivál hivatalos sajtófotó / Kálló Péter

– Nem a nyarat kell meghosszabbítani vagy őszre csúsztatni, hanem erősíteni a Balaton négyévszakos jellegét és a rendezvényeket az adott évszakhoz igazítani a tó körül. Nem a nyár helyett kell eseményeket szervezni, hanem arra törekedni, hogy a többi évszakban is legyenek a nyáriakhoz hasonlóan nagy volumenű rendezvények, melyeket biztonsággal meg lehet rendezni.

Hozzátette azt is, hogy kérnek még egy kis türelmet a vendégektől, a fesztiválozóktól arra vonatkozóan, hogy mi lesz pontosan az előre megváltott jegyek sorsa. Szeretnék a mindenki számára legoptimálisabb megoldást megtalálni: legyen szó a fellépőkről, a szervezőkről, a szolgáltató-szektorról és a legfontosabbakról, a vendégekről, akiknek a bizalmát semmiképp sem szeretnék elveszíteni.

Szavait azzal zárta, hogy megköszönte a fesztiválozók és koncertlátogatók bizalmát, és azt a hatalmas mennyiségű pozitív támogató kommentet és visszajelzést, amely a pár nappal ezelőtti, szomorú bejelentést követően árasztotta el őket.

 

 

Nyitókép: Strand Fesztivál hivatalos sajtófotó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva