— Utólag visszagondolva mennyire lepte meg a közösségüket a járványhelyzet, milyen gyorsan tudtak reagálni?
— Figyeltük a híreket, hogyan alakul a járványhelyzet Kínában és különösen Olaszországban, mivel Ányos testvérünk Rómában végzi doktori tanulmányait. Ekkor még nem gondoltuk, hogy hamarosan hazánkban is leáll az élet. Az első döntést akkor kellett meghoznunk, amikor Olaszországban bezárták az egyetemeket. Ányos atya felhívott, hogy hazajöhet-e. Mivel Rómát akkor még nem érintette súlyosabban a járvány, úgy döntöttünk, hogy azonnal utazzon haza. Hazaérkezése után megkezdődött az utazási korlátozások bevezetése és a határok lezárása. Következő lépésben a hazai járványügyi helyzethez kellett alkalmazkodnunk. Közösségünkben négy idős szerzetes él. Őket védve „elzárkóztunk” a világtól, és megkezdtük a szertartások online közvetítését.
Az elzárkózás a szerzetesek életének része (Fotó: Andrónyi Tamás)
— Beszélgettünk a rendkívüli helyzet kezdetén, akkor a kihívás mellett lehetőséget látott benne. Több hónap távlatából hogyan látja, mennyire volt nehéz a karantén elsősorban a hívőkkel való kapcsolattartásban?
— Új helyzet elé állított bennünket a Gondviselés. Szerencsére az apátság technikailag fel volt készülve arra, hogy az interneten közvetíteni tudjuk a templomban zajló imádságokat. Már egy 2014-es felújítás során egy keverőpult és több kamerából álló stúdiórendszer került kiépítésre az apátsági templomban. Ám egy kihívás állt előttünk: vajon a közösségből ki fog beülni a számítógép mögé és vállalja fel az operatőr szerepét? Végül többen is jelentkeztek, és bár nem hibáktól mentesen, de közel száz alkalommal sikerült elérni a hívőket az online térben. Ágoston atya plébánosi és tanári üzenetet küldött a hívőknek és diákjainak, Ányos atya horvát nyelvű imádságokat mondott nyugat-magyarországi, Sopron környéki nemzetiségi közösségének, Richárd atya pedig online lelkigyakorlatot tartott Nagyböjt idején. Úgy érzem, hogy a legtöbb lehetőséget kihasználtuk, de az eredményéről a képernyő másik végén ülőket lenne érdemes megkérdezni.
A járványhelyzet alatt csak a csend ült a padokban (Fotó: Andrónyi Tamás)
— Volt-e valamilyen érdekes vagy furcsa helyzet a karanténos idő alatt, ami emlékezetes maradt?
— Az egész időszak az életünk furcsa napjainak számát fogja gyarapítani. Minden napban volt valami újdonság, valami, amire nem számítottunk. Számomra a legemlékezetesebb a karanténban megélt Húsvét ünnepe lesz. Szívszorító élmény volt látni Krisztus keresztjét felemelve, hallani az éneket: „Íme a szent keresztfa” és a máskor tömött padsorokból nem néz fel senki. Húsvét éjszakáján a liturgia végén a szolgálattevő pap áldást ad. Mi ezt a templomkapuból, nyitott ajtóknál végeztük. A sötétben megbújt néhány lelkes hívő. Emlékezetes marad az így eléneket krisztusi szavak: „Feltámadtam! Békesség veletek! Én vagyok, ne féljetek! Alleluja!” Megrázó, de erőt adó húsvétot ünnepeltünk.
— Van-e olyan hozadéka a járványügyi helyzetnek, ami az Egyház részéről tanulságokkal szolgált?
— Nemrég hallottam, hogy néhányan elemzik már, hogy az Egyház ki tudta-e használni a járványhelyzetet az üzenetei hatékonyabb átadására. Számomra is sok kérdés merült fel, amit talán még teljesen nem tudtam megválaszolni. Elértük-e az embereket? Úgy hiszem, igen. Voltak-e válaszaink a családokban, fiatalokban és az idősekben felmerült nehézségekre? Hiszem, hogy igen. Tudtunk vígaszt nyújtani? Nagyon remélem. A legnagyobb tanulság talán, hogy tudnunk kell alkalmazkodni. Nem szabad merev, statikus rendszerekre építeni a közösséget. Az Egyház örömhírének és üzenetének hiteles átadása kreativitást és alkalmazkodni tudást igényel. Ha ez meg van bennünk, akkor a legnehezebb kihívások között is megtaláljuk az utakat, hogy a kétezer éve életalakító tanítás erőforrássá váljon, lejutva a nyitott szívű emberekhez.
— Gondolkodnak-e olyan „stratégia”, lelki adalék kidolgozásán, amelyeket egy visszatérő pandémiás helyzetben alkalmazhatnak?
— Sok tapasztalatra tettünk szert az elmúlt hónapokban. Jelenleg, ebben az átmeneti időszakban is még tanuljuk, hogyan is védjük egymást. Szeretnénk továbbra is élőben közvetíteni a vasárnapi szentmisét azoknak, akik nem tudnak, vagy még nem mernek a szentmisére eljönni. Természetesen elemeznünk kell mind a Tihanyi Bencés Iskola online oktatásának eredményeit és az interneten végzett lelkipásztori eredményeket. Úgy gondolom, hogy a közel 1200 feliratkozóval bővült YouTube-csatornánk és a szép évvégi bizonyítványok mind azt mutatják, hogy sikerült eredményes munkát végezni az iskolánk pedagógusainak és a közösség lelkipásztorainak is.
Mihályi Jeromos perjel a tihanyi apátság oltáránál (Fotó: Andrónyi Tamás)
— Nehezen indult újra az élet a feloldások után? Vagy esetleg még több hívő jött a misékre?
— A szabályok enyhítése után mi a Tihanyi Apátságban és a hozzánk tartozó templomokban a központi rendelkezéseket követve fokozatosan tértünk vissza a nyilvános istentiszteletekhez. Lassan ugyan, de azért visszatérnek a hívők a közösségeinkbe. Úgy látom, hogy sokaknak hiányzott a közös imádság és a testvéri találkozás élménye. Az elmúlt napokban egy nagyon profánnak tűnő imádság fogalmazódott meg bennem: „Uram, ezt most bepótoljuk!” Az elmúlt vasárnap két kisgyermeket kereszteltem, egy ortodox csoport végzett liturgiát a templomban, Balatonfüreden búcsúi szentmisét tartottunk, lelki közösséget vállaló világi testvérek lelkigyakorlatoztak az apátságban, sokan jöttek és sétáltak, készítettek egy „borús” fotót az apátság levendulásában, és délután megnyitottunk egy új képzőművészeti kiállítást az apátság Galériájában. Igen Uram! Ezt most bepótoljuk. De ez így van rendjén.
— Most hogyan látja a reményt a változásra az emberekben és a világban?
— Nagy a kísértés, hogy hamar elfelejtjük az elmúlt hónap nehézségeit. Sajnos sokan akár a családi életben, akár a személyes életvezetésben tragédiákat éltek, élnek meg. Sokan egzisztenciálisan kerültek nagyon nehéz helyzetbe. Nincs olyan ember Európában, akit közvetlenül, vagy közvetetten ne érintett volna a járványhelyzet. De mivel az emberi természet esendő, az emlékezet hamar felejt és töröl, nagy a kísértés, hogy minden változás nélkül visszatérjünk a megszokott életünkhöz. Bízom benne, hogy van remény arra, hogy nem a félelemből, hanem az egymás iránt vállalt felelősség miatt, akiknek lehetőségük lesz, tudnak változtatni az életükön, a világon a megélt tapasztalatok alapján.
A felvétel az újévi jókívánságok elmondásakor készült 2019 decemberében (Fotó: Szücs Ildikó)
— Mi a legfontosabb üzenet, amit átadna ezután az embereknek hitüktől függetlenül?
— Szeretet és az egymásért vállalt felelősség nincs áldozathozatal nélkül. A nehéz helyzetekben, amikor emberek rászorulnak a segítségünkre, akkor oda kell ajándékoznunk magunkat a másiknak. Szülőnek, nagyszülőnek, házastársnak, testvérnek, családtagnak, barátnak, ismerősnek és a hétköznapi idegennek is oda kell adnunk magunkból egy darabot. Ez sokszor erőfeszítést és áldozathozatalt kíván meg, hiszen azt érezhetjük, hogy mi magunk teljesen elfogyunk, elveszítjük a fizikai és lelki erőnket, lelkesedésünket, nyitottságunkat és bátorságunkat. Az emberi kapcsolatok szépsége azonban pont abban áll, hogy én is kapok szeretetet és figyelmet másoktól, ami által én magam gazdagodom. Remélem, hogy az elmúlt hónapok segítenek bennünket annak megélésében, hogy a másiknak tett jó, a másikért élt élet tesz minket igazán boldoggá.
—Hogyan alakul a nyár? Hogyan próbálják visszacsalogatni a turistákat a Balatonhoz és Tihanyba?
— A Levendula Hetekben különleges sétákat, kóstolóval egybekötött szakvezetéseket tartottunk a Belső-tó partján fekvő, szépen gondozott apátsági levendulás és gyógynövénykertben. Mivel fentről a faluból igen szembeötlő az egybefüggő lila tenger, az elmúlt hétvégéken rengetegen látogattak el hozzánk. Igyekeztünk kedvesnek lenni, és szakszerű tájékoztatást adni a levendula gondozásáról is. Az apátsági látogatóközpontban új, látványos, újrajátszott történelmi jelenetekben gazdag bemutatkozó filmet láthatnak 11 nyelven a látogatók. A templomban két, máskor nem látogatható helyre visszük be az érdeklődőket: a templom alatti XVIII. századi szerzetesi kriptába és a barokk sekrestyébe. Július elején várható a „Lélek a vizek felett” című interaktív történelmi kiállításunk megnyitása a múzeumban. Ebben – a mai kor igényeinek megfelelően – igazi időutazásos élményt adó kisfilmek, számítógépes alkalmazások, valamint restaurált szép tárgyak, miseruhák bilincselik le a látogatót. Végül egy mai szerzetesi szobába is bepillanthatunk, tehát ugyanannyira a jelenről is szól a kiállítás, mint a múltról.
Nyitókép: Jeromos atya és a Balaton (Fotó: Andrónyi Tamás)
