Minden Szarvason kezdődött, ahol a Körös folyó mellett élt Zsuzsa gyermekkorában. Aztán felnőttként már Győrbe, a vizek városába költözött, ahol a Kék fagyizót vezette. Közben szívesen és tehetségesen rajzolt. Ha nem is csak az asztalfióknak, de a szoba falán túl nem jutottak a képei. A lányai azonban, örökölve édesanyjuk tehetségét, képzőművészetet tanultak a középiskolában.
– Úgy tizennyolc éve történt, hogy a családdal az Őrségben kirándultunk. A hosszú hétvégén meglátogattunk egy fazekast is. Nagyon tetszett a munkája, de akkor még nem vágytam rá, hogy én is ezzel foglalkozzam. Vagy éppen csak nem tudtam róla, hogy ezt szeretném – tekint vissza töprengve Zsuzsa, aki aztán hétfőn szülői értekezletre ment a lányok iskolájába. A faliújságon látta a kiírást a felnőtt fazekasoktatásról, jelentkezett hát rögtön.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
– Elvégeztem az egyéves tanfolyamot, és rájöttem, nem is olyan könnyű a kerámiakészítés, mint gondoltam. De nagyon megszerettem, és onnantól nincs megállás – mondja nevetve. Közben a család szert tett egy szentbékkállai kis házra, és éppen arra jártak, amikor a tóti piac indult, így az első elárusítók egyike volt ő is. A kerámiái ugyan még egy A4-es lapon elfértek, de amikor megvásárolta valaki az első kis, fehérre mázazott bögrét, elámult: „Nahát, másnak is tetszik, amit készítek?”
Bizony, tetszett. Egyre jobban. Aztán amikor a barátnője a nyári konyhába kék tálat kért tőle,
beleszeretett a türkiz árnyalat gazdagságába, és a korábbi hagyományos zöld meg vörös kerámiák helyett a kékeket kezdte készíteni. Eszébe sem jutott azonban formába önteni az agyagot, így minden tál, csupor, tálca, gyertyatartó egyedi és megismételhetetlen azóta is. Ráadásul őrzik az alkotó hangulatát.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
Annál is inkább, hiszen a Káli-medence szelíd hegyei, a kőtengerek kerek homokkövei, a páratlan növényvilág inspirálja. Ott vannak a tányérokon a levélformák, az erezetek, felismerhető a hárs, a ginkgo. Ahogy a nagymama csipkéi, a kalocsai rózsaminták nemkülönben. A tóti piacnak szó szerint az egyik kedves színfoltja lett Zsuzsa a kerámiás standdal. Ember legyen a talpán, aki üres kézzel képes távozni tőle, ha a közelébe kerül. Folyton előrukkol valami újdonsággal is, hiszen mindig kísérletezik.
Különféle anyagokkal gyúrja egybe az agyagot, és előszeretettel próbálkozik a Balaton kékjei, zöldjei mellett a fáradt rózsaszín, a tojáshéjszínű, akár matt mázzal is. Előfordul, hogy a védjegyeként emlegetett kék szín már csak mutatóba van jelen egy-egy tálkán.
Mindez összefügghet azzal, hogy a kétlakiságot lassan felváltja egy másik, nyugalmasabb, lelassult életszakasz. Eddig a hét egyik felét Szentbékkállán töltötte pihenéssel, árusítással, a másikat pedig alkotással Győrben. Csakhogy időközben olyan meggyőzővé vált a kőtengerek sokszínűsége a kis madáritatókkal, a Fekete-hegy tetején megbúvó apró tavak kékje, a közeli Kornyi-tó, nem beszélve a Balatonról, hogy Zsuzsa a nyártól búcsút int az ingázásnak és a városnak.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
– Addigra elkészül egy kis galériám itthon, hiszen egyre többen keresnek fel hét közben is. Örülök, ha vendégül láthatom a hozzám érkezőket – mondja.
Könnyű rátalálni a portájára a falu főutcáján, hiszen már eleve a kapu is kék. Az udvaron nefelejcs és gyöngyike nyílik, a fehérre festett gerendák alatt fedett szín húzódik, a nyári beszélgetések kellemes helyszíne lesz, ez már most, félig készen is látszik. A régi, felújított parasztbútorok fehérségét oldják a háncs-, kovácsoltvas kiegészítők, a kék kerámiák. A közeli régiségkereskedésben lelt lábas kádnak nem tudva ellenállni, helyet kellett annak keresnie. Így alakította ki saját lakóterét a régi padlásból.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
– A ház földszintjén édesanyám él a nyári időszakban. Habár már nyolcvanéves elmúlt, nagy örömmel költözött ide Szarvasról, a testvérem és én pedig örültünk, hogy közelebb lesz hozzánk – mondja Zsuzsa, aki a térbe állított gyönyörű, oroszlánlábas kádból a tetőablakon át a csillagokat, a teliholdat nézheti esténként. Olyankor csak annyit kérdez magától: Kell ennél több a boldogsághoz?
Érthető mindez, hiszen az egyébként is gyönyörű és mindenkit befogadó faluban olyan környezetet alakított ki, hogy az ember azt érzi, egy mediterrán kikötőbe érkezett. Olyan helyre, amely menedéket adott az alkotónak a járvány idején is.
Lengyel Zsuzsa Szentbékkállán talált otthonra és megélhetésre. A hegyek és a víz közelsége inspirálja a művészetében
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
– Tavaly először megijedtem, hogy most mi lesz, meddig tart ez az egész. Nem árulhattam a piacon, miközben már elkészítettem húsvétra a kerámianyulakat, -tojásokat. Csakhogy a vevők leleményesek voltak, házhoz jöttek és postázást kértek. Aztán lassan megnyugodtam, és éreztem, a javamra kell fordítani a helyzetet. Ha pár hónapra visszaesett a forgalom, tudtam, ez nem tart örökké, keresni kell a jó oldalát. Foglalkozhatok az alkotással, a költözéssel. A járvány miatt most alkalmas az idő a váltásra. Elkezdtem dolgozni, a május eleji nyitásra már volt mit piacra vinnem. Örültem, hogy egészséges a család. Most pedig a célegyenesben vagyok, és alig várom, hogy amint a műhelyem elkészül, a hét minden napját itt tölthessem – mondja Zsuzsa a tőle megszokott derűvel. Optimizmusa pedig azoknak is erőt adhat, akik még nem látják az alagút végét.
Forrás: Veol.hu
