„Őseink hite a jövő reménye”.
Ezt fogalmazta meg néhány hete dr. Udvardy György érsek a Veszprémi Főegyházmegye jelmondataként. Ezzel kezdtük beszélgetésünket, melynek nyitányaként az érsek kiemelte: a mottó, az üzenet azért született meg, mert az egyházmegye számára nagyon fontos, hogy az Evangélium hirdetése mellett az aktualitásokra, a társadalmi helyzetre, a híveket foglalkoztató történésekre reagáljon, s közös célokat határozzon meg.
– Ez megtörtént és ehhez mindig segítséget jelent, ha van egy könnyen használható mottó. Ezen gondolkozva jutottam el a Boldog Gizella kápolnában 1938-ban elhelyezett oltár mondatához.
A veszprémi Boldog Gizella-kápolnában olvasható a jelmondat
Fotó: veszpremiersekseg.hu
Őseink hite a jövő reménye – ez a mondat hordozza magában az akkori idők gondolatát. De ez nem baj, sőt, elvezet egészen napjainkig, és egy többlet kapcsolódást jelent őseinkhez, az ő általuk ránk hagyományozott értékhez, kultúrához, melyet felelősségünk őrizni és tovább adni.
A hit legtöbbször embereken keresztül érint meg bennünket, emberi példákon, helytállásokon keresztül.
Ilyen szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy kik az őseink és hogy felfedezzük az ő értékeiket, helytállásukat. Azt szeretnénk, hogy azokból az elődeinkből – akik a keresztény hitben, a magyar kultúrában, a magyar történelemben tettek, alkottak, dolgoztak -, erőt merítve bátran nézzünk a jövőbe feladatainkkal, kötelességeinkkel, vágyainkkal együtt.
Bizonytalanság és biztonság
Látjuk, hogy most a jövőt tekintve sok a bizonytalanság. A fiatalokban mindig ott a kérdés, milyen lesz a jövő. A középkorúakban és az idősebbekben talán az aggódás nagyobb, hogy a személyes jövő milyen lesz. Egy vezetőben pedig mindig ott van az az aggodalom, hogy a rá bízottaknak milyen lesz a jövője. Látjuk, hogy a jövő fogalma is változik. A jövőn gondolkozva általában egy emberi életet szoktunk érteni, de ez most leszűkült egy-két év évre, egy-két hónapra, egy-egy életszakaszra. Ezzel együtt a társadalmi jövőben való gondolkodás szinte kezdi értelmét veszíteni: mintha nem lenne.
Pedig azok a cselekvések amelyeket teszünk, azok a kapcsolatok amelyekben élünk, azok a feladatok melyek oktatásban, kultúrában vagy éppen a művészetben, de akár a mindennapi helytállásban is végzünk, azért mindig a jövőt építik. Ezzel a mottóval azt is szeretném kifejezni, hogy az a keresztény hit, amely képes volt kultúrákat formálni, átalakítani, az a keresztény hit képes biztonságos jövőt adni a ma embere számára is.
A biztonságos jövőt nagyon fontosnak tartom, mert ahogy szűkül, bizonytalanná válik a jövő fogalma, úgy érezzük, hogy nem tudjuk meghatározni, milyen lesz – és itt gondolhatunk az alapanyagok kérdésére, de akár a teremtett világ egészére is. De azt biztosan tudjuk, hogy a Gondviselő Isten benne van a jövőben. És ez az, ami bennünket bizalommal és reménnyel tölt el.
Karácsonykor az Úr megérkezését ünnepeljük. Pontosan ezen gondolatok alapján szeretném a mostani adventben azt a gondolatot kifejezni, és megerősíteni, hogy a hozzánk érkező Úr bizonyosság. Biztos, hogy eljön, hogy megérkezik és ez egyben biztonság is. Nem olyan biztonság, melyeket cégek ígérnek, biztosítótársaságok hirdetnek feszültségmentes időszakot értve alatta, hanem az, hogy az Isten benne van az életünkben az Ő életet adó ajándékával, törvényeivel,
benne van az ember lelkiismeretében, a jó, az igaz, a szép, a boldogság, a szent utáni vágyakozásában.
Mi ezt akarjuk segíteni, hogy ezek kerüljenek napvilágra, és ezek kerüljenek előtérbe döntéseinkben.
– A mai nap advent első napja, közeledik a karácsony. Sajnos a járvány az ünnepeinket, a nagy napokra való készülődést is befolyásolja. Mennyire más az idei advent?
– A járvány már hosszú ideje meghatározza a gondolkodásunkat. Tavaly karácsonykor alig tudtunk ünnepelni, mert nem lehetett. De ott volt az a gondolat bennünk, hogy ezt valahogy túléljük, és akkor majd jó lesz. De most egyre inkább változik a helyzet. Ezt is túl kell élni, a jövő évet is, és utána is – és nem tudjuk, hogy mi lesz. Említettem, hogy a bizonytalanság érzése van sokakban. Biztos, hogy ez ott lesz a várakozásban, az ünnepben is. Biztos, hogy sokakban felidéződik, hogy tavaly sem tudtunk igazán ünnepelni, ha idén sem tudunk, akkor mi lesz a karácsonnyal? De korábban is – a pandémia előtti időkben – elmondtam, tavaly is és idén is sokszor fogom, hogy természetes, hogy a karácsony ünnepe úgy ünnep, ahogy mi megszoktuk, ahogyan beleszoktunk. Hogy itt tél van, sötét van, és aztán világosság lesz, kint hideg van, talán még hóesés is, bent meleg van, szeretteink vesznek körül, a településen, a templomban ott van a betlehem a kis Jézussal. Ez mind nagyon szép, de csak a világ felén, az északi féltekén van így. A délin karácsonykor nem ez jellemző.
Tehát nem szabad összekeverni az ünnep lényegét, azzal – az egyébként nagyon fontos – kulturális hagyománnyal, amiből értelmezzük az ünnepet. A lényeges az, ahogyan Isten akar eljönni az ember életébe ezen a karácsonyon is – ezt kell megbecsülni. Ez biztos, hogy a mi emelkedésünket szolgálja.
Az is tény azonban, hogy az a hit, amely nem teremt kultúrát, valójában nem hit. Ezt Szent II. János Pál pápa is sokszor mondta. Tehát mégis csak fontosak a kulturális megjelenési formák. De ez a hitnek a következménye, nem pedig fordítva. Karácsony annak is az üzenete, hogy Isten bizonyosság, biztonság. Küzd az emberért. Gondoljunk erre és
ez a karácsony abban erősítsen bennünket, hogy akarjunk küzdeni a jóért. Sokszor elfogadjuk, hogy jóra törekszünk, jól végezzük a feladatainkat, próbálunk ügyelni a kapcsolatainkra – az elég. De nem elég. Az látszik, hogy a jót nem csak kívánni kell, nem csak elvárni kell, hanem a jóért küzdeni kell.
Ez pedig egy más magatartás. Nem békétlen – de más.
Az érsek karácsonya
– Ahogy említette is, a karácsony átszövődik személyes emlékekkel, élményekkel. Érsek Atyának hogyan telik az ünnep?
– Egy papnak mindig sajátos, azért, mert mindig a liturgikus ünnepre készül. Ez így jól is van.
Én nagyon nagy ajándéknak tekintem a papságon belül azt, hogy mások ünnepét készíthetem elő.
Ilyenkor át kell gondolni sok mindent. Az ünnep tartalmáról, az ünnep megjelenési formájáról, arról, hogy mit szeretnék hangsúlyozni. Bennem már októberben ott van a gondolat, hogy hamarosan megjelenik az a kérdés, hogy mit gondolok karácsonyról. De nem úgy állok hozzá, hogy találjak ki valamit, ami esetleg jól hangzik, hanem úgy, hogy most mi érdekli, mi érinti meg az embereket, mi az a gondolat, ami segíthet a megérkezettet befogadni, eljutni Hozzá. Így készülök az ünnepre, a homíliákra (Szentírást magyarázó beszéd), találkozásokra.
Korábban, amikor az egyházmegyében kispapok nagy számban voltak jelen, velük együtt töltöttem a karácsonyt. Most ez nincs így. Korábbi helyeimen a környék papjait meghívtam, Szenteste együtt imádkoztunk, vacsoráztunk, ajándékot tudtam adni számukra, és utána mentek bemutatni az ünnepi szentmiséket. A tavalyi esztendőben ezt sem lehetett megtenni. Meglátjuk, idén lesz-e erre lehetőség.
A Balaton távlat
– A személyes élmények, emlékek kerültek szóba, beszélgessünk még egy kicsit ezekről. Az ország másik feléről került ide, hiszen Balassagyarmaton született, Esztergomban szentelték pappá, később esztergomi, majd pécsi megyéspüspök is volt. 2019 nyarától veszprémi érsek, tehát két és fél éve él itt, a Balaton közelében. Milyen élmények, érzések fűzik a tóhoz, a tájhoz?
– Én gyermekkoromban hét-nyolc éven keresztül minden évben jöttem a Balatonra a szüleimmel. Számomra a Balaton mindig valami nyári, kiemelkedő élmény volt. Ez is jó volt. A későbbi években úgy alakult, hogy alig volt lehetőségem eljutni erre az országrészre.
Később, de még idekerülésem előtt is kezdtem egyre inkább értékelni ezt a gyönyörű vidéket. Akár a páratlan látványt, akár a földrajzi adottságokat. Eddig túl sokat még nem tudtam kirándulni, de néhány olyan pontot már felfedeztem, ahonnan nagyon nagy távolságot lehet belátni. Nagyon nagy élmény. Számomra a Balaton és a Balaton-felvidék a távlatot jelenti. Harmónia, és a már szinte közhelynek számító, de igaz megállapítás, hogy minden évszakban, sőt napszakban mások és mások a színek.
Nem lehet betelni vele.
A Balaton-felvidéket nagyon jól megismertem az utazások során, de nem minden pontját. Ha az ember beszélget az itt élőkkel, akkor sokszor, sokan ajánlanak helyeket, hogy oda menjek el és onnan nézzek körül.
Elmesélek egy régebbi történetet. Pécsre kerülésemkor nagyon élveztem az ottlétet, gyönyörű volt a táj. De egy idő után azt vettem észre magamban, hogy valami zavar. Rájöttem, hogy az zavar, hogy én még azon a hegyen nem voltam, tehát még nem az enyém. Így vagyok most a Balatonnal is: már nagyon sok helyen voltam, de azt a fajta személyességet, ami sok elbeszélésből kitűnik, hogy „oda menj ki, mert az ott és akkor nagyon szép”, még sajnos nem élhettem át. A felvidék történelmét is fel kell még fedeznem részletesebben. Nagyon sok templom, templomrom, ősi település van, ami meghatározó a magyar történelemben. Ezeket is nagyon szeretném mielőbb megismerni.
Fotók: Mészáros Annarózsa
